Az EU diplomáciai szolgálatának szóvivője szerint az Európai Unió „megdöbbent” az ítélet-végrehajtáson, s mint Indonézia barátja, sürgette az indonéziai kormányt a „nemzetközi közösség által kifejezett vélemények” figyelembevételére. Emellett felszólította az ázsiai országot, hogy azonnal függessze fel a halálbüntetéseket. „Készen állunk politikai támogatást és gyakorlati segítséget nyújtani Indonéziának a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben” – tette hozzá.
Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette, a más országokban tapasztaltak alapján a halálbüntetés „nem a megfelelő megoldás”.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár „mélységes sajnálatát” fejezte ki az április 29-én végrehajtott kivégzések miatt – mondta Farhan Haq, a főtitkár szóvivője újságíróknak. Ban ugyancsak sürgette az indonéziai kormányt, hogy változtassák meg az összes függőben lévő halálítéletet. „A főtitkár megerősítette álláspontját, miszerint a 21. században nincs helye a halálbüntetésnek” – tette hozzá Haq.
A délkelet-ázsiai országban rendkívül szigorúan büntetik a drogcsempészést és gyakran végeznek ki kábítószercsempészeket. Az országban több mint 130 ember van a halálsoron többnyire kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt, mintegy harmaduk külföldi állampolgár.