A nepáli rendőrség helyi idő szerint hétfő késő este Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az országban 3904 halálos áldozatot szedett a szombati földmozgás az utórengésekkel. A katasztrófában 7180-an megsérültek. A földrengés okozta lavina 18 emberrel végzett a Csomolungma alaptáborában; további 61-en haltak meg Indiában, 25-en pedig Tibetben. A katasztrófa által sújtott, nehezen elérhető nepáli vidékekről csak apránként érkeznek információk az áldozatokról, ezért a hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma tovább nőhet. A belügyi tárca egy magas beosztású tisztségviselője szerint akár az ötezret is elérheti a halálos áldozatok végső száma.
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a nepáli földrengéssel kapcsolatban ötvennyolc magyar állampolgárról van tudomása a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, akik a térségben tartózkodtak vagy tartózkodnak, közülük tízzel eddig még nem sikerült felvenni a kapcsolatot. A miniszter kiemelte: a legutóbbi információk alapján tizennyolcan biztonságban elhagyták az országot, harminc ember hogylétéről és hollétéről van híre a minisztériumnak, tíz emberrel azonban eddig még nem tudtak kapcsolatot létesíteni. A kapcsolatfelvétel a rossz technikai, műszaki feltételek miatt nehéz – tette hozzá Szijjártó Péter.
Áder János köztársasági elnök levélben fejezte ki részvétét nepáli kollégájának, Rám Baran Jadav államfőnek a hét végi földrengést követően. A levélben – amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal hétfőn juttatott el az MTI-hez – Áder János azt írta, hogy mély szomorúsággal értesült a tragikus földrengésről, és leszögezte, a magyar nép osztozik a nepáliakkal a katasztrófa áldozatai iránt érzett gyászukban.
Szakértők arra figyelmeztettek, hogy a szeizmikus aktivitás továbbra sem csökkent a Himalájában, a nepáli–indiai határ térségében. Helybeliek elmondása alapján csaknem száz utórengés követte a szombati leghevesebbet, amely 7,9-es erősségű volt. Ekkora erősségű földmozgásra az utóbbi nyolcvanegy évben nem volt példa Nepálban.
A Magyar Vöröskereszt gyűjtést indít bankszámlaszámán és 1359-es adományvonalán a nepáli földrengés áldozatainak megsegítésére, csatlakozva a Nemzetközi Vöröskereszt segélyakciójához.
A segíteni kívánók Magyarországról a 1359-es adományvonal felhívásával vagy az „ADOMANY” szó SMS-ben való elküldésével 250 forinttal járulhatnak hozzá, hogy a Vöröskereszt a lehető legrövidebb idő alatt a leghatékonyabb segítséget tudja nyújtani a katasztrófa által érintett lakosságnak.
A Nemzetközi Vöröskereszt segélyfelhívása 33,4 millió svájci frank összegyűjtését célozza, melyből 75 ezer ember ellátásáról gondoskodhatnak – tette hozzá a Magyar Vöröskereszt.
Közleményük szerint a földrengés helyszínén mintegy kétezer vöröskeresztes munkatárs és önkéntes vesz részt a katasztrófa-válaszadásban. A Nepáli Vöröskereszt és a helyszínen tartozódó vöröskeresztes mentőcsapatok a túlélők kutatásában, a katasztrófa által érintett lakosság ellátásban vesznek részt, ideiglenes menedékhelyeket üzemeltetnek, szükség esetén pszichoszociális segítséget és elsősegélyt nyújtanak, valamint a biztonságos vérellátásról is gondoskodnak.
Több hónapig tarthat a nepáli földrengés okozta károk helyreállítása, még egy világméretű összefogás mellett is – mondta Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi mentőcsapatának vezetője hétfő este az M1 hírműsorában.
A vezető, aki nemrégiben érkezett meg Nepálba, azt mondta: rajtuk kívül megkezdték a munkájukat más mentőegységek és civil szervezetek, mint például az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet munkatársai.
A mentés már csak néhány napig folytatódhat, ezt követően az áldozatok keresése jöhet szóba – hangsúlyozta. „Nem valószínű, hogy kutató-mentő csoportra szükség lesz, egészségügyi és műszaki szakemberekre viszont igen” – tette hozzá.
A szakember nagyon elkeserítőnek nevezte azt a látványt, amely az országba érkezésük után fogadta a csapatot, ugyanakkor az embereken látszik, hogy örülnek a megmenekülésüknek – tette hozzá.