1915. április 22-én, a belgiumi Ypernnél történelmet írt a német hadsereg. Ezen a napon történt ugyanis az első olyan gáztámadás, amely tömegesen okozott halált. Mint Fejérdy Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója a kerekasztal-beszélgetésen hangsúlyozta, korábban is voltak próbálkozások, a franciák például már 1914 augusztusában bevetettek könnygázt, azonban a meteorológiára nem figyeltek, így végül ők könnyeztek tőle.
A klórgáz 1915. áprilisi bevetésének oka a villámháború csődje volt, ugyanis beálltak a frontvonalak, amelyeket nem sikerült kimozdítani. A német hadvezetés januárban kezdett intenzíven gondolkodni azon, hogy milyen technikai megoldásokkal lehetne ezen változtatni. Ennek keretében kérték fel Fritz Habert, a Kémiai Hadászati Szolgálat vezetőjét harci gázok kifejlesztésére. A későbbi Nobel-díjas tudós bemutatta, hogy a gáztámadással lehet gyilkolni, a vezetés azonban kezdetben nem bízott a sikerben, hiszen a bevetése előtt komoly előkészületekre volt szükség, például el kellett vinni a gázt a helyszínre, ott tárolni kellett, majd az ellenség közé juttatni – emelte ki Fejérdy.
Végül elfogadták a tudós érvelését, és a belgiumi Ypern városánál húzódó hat kilométeres frontszakasz mellett döntöttek. Külön vasútvonalat építettek, melyen márciusban kiszállították a mintegy hatezer hordónyi, összesen 180 tonna klórgázt. A következő hat hét az előkészületekkel, többek között a hordók beásásával telt. A tervek szerint április 19-én indították volna a támadást, de nem volt megfelelő a szél, így halasztaniuk kellett.
Április 22-én 17 óra 10 perckor kezdődött a támadás, pillanatok alatt sárgászöld felhőbe borítva a franciák frontvonalát – mondta Fejérdy Gergely. A klórgáz 30-40 perc alatt iszonyatos pusztítást végzett, a katonák torokfájdalmat, fülzúgást, fejfájást éreztek, vért köptek, vízért könyörögtek. Már az első percekben meghalt 5000 katona, összesen 15 ezren sérültek meg, százak vakultak meg vagy szereztek életre szóló légúti, illetve égési sérüléseket. 1800-an kerültek hadifogságba, rengeteg géppuskával és ágyúval együtt. Fejérdy kiemelte, hogy a francia felderítés észlelte a támadás előkészületeit, de a vezetés nem hitte el, hogy a németek tényleg gázt vetnek be.
Ám hiába vált szabaddá egy két kilométeres szakasz, a németek nem tudtak áttörni, mivel ők is az események hatása alá kerültek, ráadásul megfelelő védőfelszerelésekkel sem rendelkeztek. Így hiába volt a brutális támadás, a francia, brit, kanadai csapatok visszaszerezték pozícióikat.
Fejérdy hangsúlyozta: a hatalmas pusztítás egy ördögi kört indított be, hiszen a felek innentől kezdve a lehető legprofibb vegyifegyver-lehetőségeket próbálják majd kifejleszteni. A védőeszközökkel is folyamatosan kísérleteznek, de például a mustárgáz ellen semmit sem tudnak kitalálni.
A harci gázok bevetésére legtöbbször a keleti fonton került sor, a legtöbb áldozattal járó támadás után, 1915 májusában 9000 halott maradt a csatamezőn. 1915-től „elszabadult a pokol”, az orosz polgárháborúban is számtalanszor alkalmazták a vegyi fegyvereket – tette hozzá a kutató. A cél az volt, hogy minél gyorsabban, minél több ember halálát okozzák. Ehhez 3000-féle anyagot teszteltek, a támadások során 38 vegyületet használtak fel.
Az első világháború mérlege: 1,3 millió embernek okozott maradandó sérülést a vegyi fegyverek alkalmazása, 92 ezren haltak meg. A legtöbb sérült az orosz hadseregben volt, őket a német, a francia, a brit és az osztrák–magyar csapatok követték.
Vegyi fegyvereket amúgy már az ókor óta alkalmaztak a hadviselő felek, a nándorfehérvári csatában a magyarok is bevetettek arzént. A 19. század aztán a kémia óriási fejlődésével hatékonyabbá tette az előállítást és az alkalmazást. Ezzel párhuzamosan erősödött az ezektől a fegyverektől való félelem is, 1874-ben Brüsszelben 15 ország írt alá egyezményt, amelyben vállalta, hogy mérgeket és mérgezett fegyvereket nem használ. 1899-ben ezt erősítették meg Hágában, 1907-ben pedig Genfben, ekkor már 37 ország ratifikálta.
A világháború után próbálták szabályozni a használatot, az 1921–1922-es washingtoni konferencia ugyanakkor nem hozott sikert, mivel a franciák nem írták alá a megállapodást, így az nem lépett életbe. A következő évtizedekben az olaszok Líbiában, a franciák pedig Marokkóban is vetettek be harci gázokat, de Japán és Kína is használta azokat. Fejérdy ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a második világháború harcmezőin komoly mennyiségben nem alkalmazták a vegyi fegyvereket.
Aztán persze igen, az új fejlesztéseket ki kellett próbálni, így Jemenben, Vietnamban, Afganisztánban és Irakban is használták őket, legutóbb az elmúlt években, Szíriában.
