Az Al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges szervezet több mint négyszáz embert ölt meg Kenyában 2013 óta. Az év szeptemberében egy nairobi bevásárlóközpontban hajtottak végre túszejtő akciót, amelyben végül 67-en lelték halálukat. Kenyában a csütörtöki volt a legtöbb halálos áldozatot követelő terrortámadás azóta, hogy 1998-ban az Al-Kaida felrobbantotta az Egyesült Államok nairobi nagykövetségét. Abban a merényletben több mint 200-an haltak meg.
Két nappal a tömegmészárlás után, szombaton újabb túlélőt találtak a közel százötven emberéletet követelő kenyai terrortámadás helyszínén. A 19 éves Cynthia Charotich kórházba szállítása után elmondta, hogy egy nagy szekrényben rejtőzött el a kelet-kenyai Garissa város egyetemét lerohanó fegyveresek elől. A fiatal lány ruhákkal takarta be magát, és több csoporttársával ellentétben a rajtaütést végrehajtó al-Shabaab szomáliai iszlamista milícia embereinek parancsára sem hagyta el a búvóhelyét. A diáklány azt hitte, hogy a terroristák még a helyszínen vannak, nem hitte el, hogy a biztonsági erők végeztek a szélsőségesekkel.
„Honnan tudhatom, hogy tényleg a kenyai rendőrségtől vannak?” – kérdezte a helyszínen lévő rendfenntartóktól Cynthia Charotich, aki csak azután volt hajlandó előbújni, hogy a rendőrök megkérték az egyik tanárát, hogy beszéljen vele. A túlélő meglehetősen fáradtnak tűnt és nagyon szomjas volt, ettől eltekintve azonban kiváló egészségügyi állapotban van. A lány a két nap alatt annyira szomjazott, hogy végül megivott egy flakon sminklemosót.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!