Az emberkereskedőket két dolog motiválja: a gyors és nagy nyereség lehetősége, valamint a lebukás alacsony kockázata, ami a gyenge bűnüldözési és a büntető eljárásokból fakad.
Uttar Prades szövetségi államban például 1996 és 2005 között 2313 adósrabszolga-tartót azonosítottak, de csak 225 ellen indult eljárás, a többieket szabadon engedték a hatóságok.
Egy másik felmérés, a Global Slavery Index (Globális Rabszolgaság Mutató) szerint Indiában mintegy 14 millió rabszolgasorba taszított ember él, akik általában adósrabszolgaság vagy prostitúció áldozataivá váltak. Ebből a kutatásból kiderült, hogy az indiai emberkereskedők évente több ezer embert – leggyakrabban vidéki nőket és gyermekeket – csábítanak jó munkalehetőség ígéretével nagyvárosokba, ahol aztán eladják őket házi- és szexmunkásnak vagy textil- és téglagyáraknak.
A Freedom Fund és Thomson Reuters Foundation jelentése szerint az embercsempészek és rabszolgatartók elleni büntetőeljárások és ítéletek alacsony száma azzal magyarázható, hogy Indiában nehéz megfizethető áron dolgozó, elkötelezett ügyvédeket találni. Az áldozatokat a társadalom megbélyegzi, gyakran zaklatják és megfélemlítik őket; a rendőrség pedig nem fordít kellő figyelmet az ilyen ügyekre, és silány minőségű nyomozást végez. Mindez az áldozatok védelmének szinte teljes hiányát bizonyítja Indiában – állítja a jelentés.
Mindezek ellenére úgy vélik, segíthet a probléma mérséklésében India új emberkereskedelem-ellenes törvénye, amely kiterjesztette e bűncselekmény fogalmát, valamint megnövelte a kiszabható büntetés mértékét is. Az új törvény értelmében már a kényszermunkára kényszerítés is súlyosan büntetendő, holott ezt eddig nem tartották súlyos bűncselekménynek Indiában – áll a jelentésben.
