Nem akartak hinni az oroszok a fülüknek, amikor 1985. május 16-án az új főtitkár, Mihail Gorbacsov lényegében első intézkedéseként a Szovjetunió legfelső tanácsának elnöksége nemes egyszerűséggel kiadta az ukázt az alkoholizmus elleni harcról. A döbbenetből ocsúdva az ügyesebbek megrohanták a még nyitva tartó boltokat, s biztos, ami biztos, feltöltötték a készleteiket. Nyilvánvaló volt ugyanis, hogy mi jön ezután.
A Kaukázusban, Moldovában és Ukrajnában több tízezer hektárnyi szőlőt – a terület 30 százalékát – vágtak ki, a leszüretelt mennyiség évi 850 ezerről 430 ezer tonnára zuhant. A vodka előállítását 25 százalékkal csökkentették, bezártak mintegy száz szeszkombinátot és vagy ezer kisebb üzemet, egy üveg árát 4,7 rubelről 9,1-re emelték, az alkoholos italok árusítását pedig néhány, délután 2-től este 7 óráig nyitva tartó szaküzletre korlátozták. Egy ember csak egy üveget vásárolhatott, kivételt ez alól – megfelelő dokumentummal igazolva – csak az esküvő és a temetés jelentett, amikor is tíz üveg vodka járt. A vodka ezután keményvalutaként funkcionált, a házi főzés megnövekedett, a boltokból kezdett eltűnni a cukor, de a kölni is.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, megkezdődött a túlteljesítés, és a hangsúly a teljes józanság elérésére helyeződött. Ahogy a kampány szellemi atyja, Jegor Ligacsov fogalmazott, „nem az a cél, hogy az embereket megtanítsuk kulturáltan inni, hanem az, hogy egyáltalán ne igyanak”. S mindezt a PB-tag jó érzékkel egy örményországi konyakpalackozó üzem pártaktíváján fejtegette. A kampány mind nagyobb fokozatra kapcsolt. Hatalmas csinnadrattával megalakították a józanság össz-szovjet társaságait, amelyekbe bekényszerítettek mindenkit, aki valamilyen társadalmi pozíciót töltött be. „Köszöntsük az új évet limonádéval!” – hirdette a sajtó, bedobva és népszerűsítve az alkoholmentes esküvők ötletét is. Cikkek sora született az alkohol egészségre, családra káros hatásairól, a bűnözés ezzel összefüggésben lévő növekedéséről. Véresen komoly viták kezdődtek arról, hogy kivágják-e a régi filmekből a vodkás jeleneteket. Közben pedig az aktivisták éberségén fennakadó tilosban italozók százait zárták ki „szocialista emberhez nem méltó” magatartás miatt a pártból, sokszor a munkahelyükről is.
Az alkoholfogyasztás harmadával csökkent, a demográfusok szerint ezzel összefüggésben javultak a halálozási és születési adatok, a férfiak várható élettartama pedig 2,6 évvel megnőtt. Megszépültek a bűnözési statisztikák is, az orosz területeken 1985-ben 12,2 ezer gyilkosságot követtek el, míg 1987-re csak 9,2 ezret, majd ez a szám később újra látványosan megugrott. A másik oldalon ugyanakkor ott van, hogy a költségvetés e két év alatt 47 milliárd rubelt vesztett, a rendszer népszerűsége tovább csökkent. A többség a kisemberek elleni támadásként élte meg a kampányt, amelynek eredőjeként Gorbacsovra ráragasztották a „minyeralnij szekretar” (ásványvíztitkár) gúnynevet.
A társadalom nem az alkoholizmussal, hanem magával a kampánnyal harcolt. „Az oroszokat nem lehet megtörni, ha kell, a fogkrémből is megtanulnak házi pálinkát készíteni!” – hangzottak el büszkén és dacosan az ilyen kijelentések. A „nagy harcról” közben fokozatosan elfelejtkeztek, a kampány szép lassan elhalt, s az alkoholfogyasztás 1989-re elérte a négy évvel korábbi egy főre eső 10,45 literes tisztaszesz-mennyiséget, amellyel a Szovjetunió a 16. volt a világban. S mivel ez leginkább a felnőtt férfi lakosság 80 százalékát érinti, egy személyre számítva úgy évi száz üveg vodkáról van szó.
A probléma tehát élő, Vlagyimir Putyin azonban, tanulva Gorbacsov hibáiból, óvatosabban látott hozzá az alkoholfogyasztás visszaszorításához. Megszabta a vodka minimális árát, amely jelenleg 185 rubel, azaz majdnem ezer forint; korlátozta a reklámot. Tavaly 666 millió liter vodkát pároltak le, 22,3 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző évben. További gondot jelent ugyanakkor, hogy az elfogyasztott vodka jelentős része a statisztikákon kívül eső házi főzésből származik.
