Elnökválasztás: kemény csata jöhet Lengyelországban

Éles politikai és médiaharcokat jósolnak hétfőn a lengyel kommentátorok az elnökválasztás második fordulója előtt.

MNO
2015. 05. 11. 12:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szenzációnak minősíti a váratlan választási eredményt Andrzej Stankiewicz, a Rzeczpospolita című jobbközép napilap kommentátora. Az alacsony részvételi arányra utalva úgy véli, hogy a második forduló kimenetele nyitott, de a „politikai háború” elkerülhetetlen. Duda és a harmadik helyezett, a független Pawel Kukiz sikere arra vall, hogy a szavazók többsége „negatív véleményt formált Komorowski elnökségéről és a Polgári Platform (PO) kormányzásáról”. Idézi a lengyel elnök egyik meg nem nevezett munkatársát, aki szerint Komorowski „a PO nyolcéves kormányzásáért fizetett, és azért is, hogy fegyelmezetten aláírt minden, a kormány által továbbított népszerűtlen törvényt”.

A DoRzeczy című konzervatív hetilap főszerkesztője, Pawel Lisicki Kukiz sikerének titkát próbálja megfejteni. Rámutat: a volt rockzenészt nehéz ideológiai kategóriák szerint besorolni. Egyetlen következetes politikai követelése az egymandátumos választási körzetek beiktatása a választási rendszerbe. „Furcsa keverékként” jellemzi Kukiz politikai profilját. „Egyfelől a hagyományról, a lengyel hazafiságról beszél – mutat rá –, másfelől viszont az iskolai hittanoktatás megszüntetését szorgalmazza”. Népszerűségét nem politikai nézetei növelték, hanem inkább az, hogy nem hivatásos politikus. A választókban azt a reményt ébreszti, hogy a lengyel politikai élet „nemcsak a PiS és a PO rituális háborúskodásából áll, melyben minden kijelentés fájdalmasan előrelátható” – értékeli Lisicki.

A WSieci című konzervatív hetilap hírportálja, a Wpolityce.pl Lukasz Warzecha véleménycikkét közli, aki úgy látja: Duda és Kukiz becslések szerinti sikere akkor is „az eddigi rendszerben bekövetkezett törésekre” világítana rá, ha az első forduló végeredményeként Duda mégis második lenne. A második fordulóban „a bizonyára nem rendszerellenes, de valódi váltást jelentő” Dudának esélye van megszerezni a Kukizra vasárnap leadott protestszavazatokat is – véli. Ugyanakkor úgy látja, hogy a második fordulót megelőző két hét alatt „legalább nyolc éve nem látott politikai és médiamészárlás” várható Lengyelországban, emiatt Duda végső győzelme nem a fejlemények legvalószínűbb változata, azonban a „szinte lehetetlen” kategóriából átkerült az „egyáltalán nem kizárhatóba”.

„Lengyelország felelőtlen és nem kompetens emberek kezébe kerülhet” – figyelmeztetett Adam Michnik, a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális napilap főszerkesztője. A PiS 2005–2007-es kormányzását „a titkosszolgálat mindenható uralma” jellemezte – írja –, és jelenleg „lehetséges, hogy visszatérnek azok az idők”. Kukiz sikerét úgy értelmezi, hogy sok lengyel „a demokratikus rendszert a rockkoncertek közönségének tömegévé akarja változtatni”. Michnik szerint a második választási forduló előtt a lehető „legfeketébb forgatókönyv” az, ha Duda és Kukiz koalícióra lép a jelenlegi rendszerrel szemben, és eluralkodik „az abszurdum és az uszítás hatalma”. „Kár lenne Lengyelországért, ha ilyen komor jövő várna rá” – zárja le eszmefuttatását.

A Newsweek című baloldali liberális hetilap főszerkesztője, Tomasz Lis úgy véli, a választási eredmény szempontjából kulcsfontosságú volt az alacsony részvételi arány. Komorowski kampányának hiányosságait elemezve úgy véli, hogy a lengyelek nem érzékeltek benne „szenvedélyt, eltökéltséget és győzelembe vetett hitet”. Véleménye szerint a második fordulóban Kukiz választói nem fognak Komorowskira szavazni, mert „radikális változást” akarnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.