Hollande fegyvereket küldött a szíriai felkelőknek?

Pedig európai uniós embargó volt hatályban a polgárháborús állammal szemben.

2015. 05. 06. 20:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az AFP francia hírügynökség szerdai beszámolója szerint Hollande ezt egy tavaly májusi interjúban vallotta be Xavier Panon újságírónak. „Akkor kezdtük, amikor biztossá váltunk abban, hogy jó kezekbe kerülnek. A halált okozó fegyvereket a mi szolgálataink juttatták el hozzájuk” – mondta az államfő az interjúban. Panon szerint a franciák 20 milliméter kaliberű gépágyúkat, 12,7 milliméter kaliberű gépfegyvereket, rakétavetőket és tankelhárító fegyvereket adtak a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen harcoló erőknek. A szállítások célja ugyanakkor nem a konfliktus folyásának döntő befolyásolása volt, csupán a lázadók mérsékelt megsegítése.

Szíriával szemben az Európai Unió 2011 júniusában – az országban dúló erőszak súlyosbodása miatt – vetett ki fegyverembargót, amelyet végül 2013 májusában oldott fel. Eddig Franciaország azt állította, hogy csak halált nem okozó katonai eszközöket, így például golyóálló mellényeket és éjellátó szemüvegeket adott a felkelőknek. Panon könyve – amelynek címe A francia diplomácia színfalai mögött, és a jövő héten jelenik meg – ezen túl azt állítja, hogy 2013 augusztusában Franciaország konkrét tervekkel rendelkezett a Szíria elleni légicsapásokra vonatkozóan. Ezek azután merültek fel, hogy Damaszkusz felkelők kezén lévő egyik külvárosában több száz emberrel végzett egy vegyifegyver-támadás, amelyet nyugati országok szerint bizonyíthatóan Aszad rezsimje követett el.

A könyv szerint egy tanácsadó azt mondta, a csapásoknak két céljuk lett volna: a szíriai politikai rendszer megváltoztatása, illetve az, hogy rábírják a rezsimet támogató Oroszországot, hogy változtassa meg hozzáállását a konfliktussal kapcsolatban.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladta a 220 ezret. Az utóbbi időben az országban jelentős területeket foglalt el az Iszlám Állam terrorszervezet, illetve az Al-Kaida szíriai szárnya, az An-Nuszra Front.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.