Megosztja Európát a migráció

Líbia nem ért egyet az embercsempészek elleni uniós katonai fellépéssel.

Áprilisban, az Európa Tanács rendkívüli ülése előtt az uniós országok bel- és külügyminiszterei tízpontos azonnali és hosszú távú cselekvési tervet dolgoztak ki a Földközi-tenger migrációs hullámának visszaszorítására. Az ismétlődő krízishelyzetek válaszért kiáltanak, s e kérdések a Jean-Claude Juncker által vezetett Európai Bizottság (EB) prioritáslistájának élére kerültek. Az új program négy fő pillérét a közös menekültügyi politika megerősítése, a legális migráció politikájának megújítása, az emberkereskedelem és az illegális bevándorlás elleni harc, illetve a külső határok védelme adja. Orbán Viktor tegnap közölte, benyújtja a magyar parlament elé vitára az EB javaslatát, amint megkapja a tervezetet.

2014-ben az Európai Unióban (EU) hivatalosan közel egymillió menekült tartózkodott; a legnépesebb menekültpopulációja (238 ezer) Franciaországnak van, ezt Németország (200 ezer), az Egyesült Királyság (126 ezer), illetve Svédország (114 ezer) és Olaszország (76 ezer) követi. A menedékkérelmek száma 2014-ben elérte a 600 ezret, amelyek a 28 tagállamból mindösszesen tíz országba érkeztek (Magyarország a hatodik e sorban). Becslések szerint 276 ezer illegális migráns érkezett Európába, legnagyobb hányaduk embercsempészek segítségével Szíriából, Eritreából, Afganisztánból, illetve Mali és Koszovó területéről jött; a legtöbb vízumot pedig Oroszországból kérelmezték.

A lampedusai tragédia előrevetítette az unió számára a gyors reakció szükségességét, azonban az akkori Triton-program, még ha közel húszezer emberéletet megmentett is, távlatilag nem hozott eredményt. A Közel-Kelet és Afrika háborúk és etnikai konfliktusok által sújtott régióiból menekülnek az életükért küzdő bevándorlók, amivel az európai jóléti államok láthatóan nem tudnak mit kezdeni: Franciaországban a bevándorlók harmadik generációjának újsütetű identitásválsága szít terrorfenyegetettséget, Angliában a kelet-európai munkavállalók áradata belpolitikai feszültséget generál, Németország pedig a gazdasági bevándorlás egyensúlyozásával küzd.

Az újonnan benyújtandó európai migrációs program – amelynek társa a 2005-ben életre hívott, az EU külső migrációval és mobilitással kapcsolatos általános megközelítése – nem új keletű megoldási kísérlet, sokkal inkább figyelmeztetés, amely a régóta fennálló, s egyre súlyosbodó kérdések alternatíváit keresi. Fő célja, hogy a migráció területét érintő hatáskörök megosztottságát uniós és tagállami szinten összehangolja. Ez azonban a gyakorlatban nem jelent megoldást, hiszen a migráció mindennapos külpolitikai, munkajogi és egyéb szakpolitikai témává vált, s a humanitárius kérdésektől az oktatáspolitikáig mindent behálóz – véli Elizabeth Collett, az Európai Migrációspolitikai Intézet (MPI Europe) vezetője.

A szakértő szerint kizárólag egy átfogó megközelítés hozhat eredményt, ami túlmutat az EB formális jogi szabályozásán. Hasonló véleményen van Angeliki Dimitriadi, a Hellén Alapítvány az Európai és Külügyi Politikáért kutatója, aki mindezt azzal a gondolattal egészíti ki, hogy bár azonnali eredményeket nem ígérhet a közös menekültpolitika, hosszú távon működő stratégiává is válhat. Az EU megreformált bevándorláspolitikájának hatékonysága közös érdekeket és közel azonos adottságokat feltételez a tagállamok részéről, ami korántsem adott, s félő, az erősödő bevándorlásellenesség ellehetetleníti az uniós szabályozást.