Ha Kína ki akar törni a tengerre, akkor ki is fog

Peking legújabb védelmi dokumentuma kimondja: a Dél-kínai-tengeren található Spratly-szigetek saját fennhatósága alá tartoznak. Ennek sokan nem örülnek.

Persze Vietnamnak is vannak érvei: a szigeteket a XVII. század óta sajátjuknak tekintik, és erről állítólag „papírjuk” is van. A Fülöp-szigetek pedig többek között a földrajzi közelsége miatt követeli magának a Spratly-szigetek egy részét.

Egy érv, mint száz, a távol-keleti nagyhatalom eddig is védte érdekeit, de az ország haditengerészete az utóbbi években olyan nagyságrendű fejlődésen ment keresztül (a védelmi költségvetés például 1989 és 2012 között a kilencszeresére ugrott – a szerk.), amivel mára jelentős katonai potenciált tud felmutatni a vitatott régióban – mondta az MNO-nak Háda Béla, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Központjának munkatársa. Ráadásul megvan a továbbiakhoz szükséges anyagi fedezet is – tette hozzá a szakember. Mint Háda rámutatott, az ország 2015-ös védelmi stratégiája az eddig leírtaktól eltérő hangnemet üt meg: az írás egyértelműsíti azt, ami korábban „csak” a közbeszéd tárgya volt. Az ország eddigi szárazföldi stratégiáját átértékelte és vigyázó szemeit a tengerre veti. A fehér könyv készítői ennél is tovább mentek: a tengeri uralom megerősítésétől tették függővé a „kínai álom” (azaz az ország nagyhatalommá válásának) megvalósulását.

De miért is fontos a Spartly-szigetek hovatartozásának kérdése? Ennek több oka van:

Tény, a kérdéses szigetek legnagyobb hányada vietnami ellenőrzés alatt áll – mondta Háda, aki hozzátette, Kína az érdekeltségéhez tartozó néhány szárazulatot építkezés útján szigetté fejleszti, így betonozza be az egyelőre még marginálisnak tűnő pozícióját.

Minden érintett törekszik arra, hogy párbeszéd útján rendezze a konfliktust, ám a szakértő nem látja komoly esélyét annak, hogy pusztán tárgyalásokkal a jelenlegitől eltérő állapot alakulna ki. A mostani helyzetben – mint mondta – a területi status quo alapján fennmaradhat egy feszült, de nem háborús állapot. Egy biztos: senki sem készül engedni pozícióijából. Ugyan nem közvetlen a Spratly-szigetek miatt, de Japánt kifejezetten zavarja Kína tengeri ambíciója. A szigetország ugyanis az energiabiztonságához szükséges kőolaj majd teljes egészét a Dél-kínai-tengeren keresztül importálja. Márpedig, ha Kína regionális szinten uralma alá vonja a II. világháború óta szabad folyosót, az komolyan veszélyeztetné a japán gazdaságot.

Épp e fenyegetettség miatt kívánja új kontextusba helyezni országának védelempolitikáját Abe Sinzó, az ország miniszterelnöke. Ennek sikerességét azonban két fontos tényező nehezíti: egyrészt a felkelő nap országának társadalma elutasítja a katonai erőszakot, főleg akkor, ha az komoly kiadással jár. (Érdekesség, hogy Japán GDP-jének alig egy százalékát fordítja katonai kiadásra, ám ez az összeg így is a világ egyik legnagyobb hadi költségvetését jelenti – a szerk.) Másrészt sok múlik az Amerikai Egyesült Államokon. Azon az országon, mely egyelőre nem érdekelt a Kínával való élesebb konfrontációban. Az USA diplomáciai úton támogatja Kína nagyhatalmi szerepvállalását a nemzetközi biztonság érdekében, ám a csendes-óceáni régióban zajló pozícióépítése a szakértő szerint a feltartóztatás eszköztárát teremti meg.