A jelenkor globális politikájának egyik fontos erőtere a Távol-Kelet, ahol konfliktusokat okoz a nagyhatalmi versengés (USA–Kína) és a csendes-óceáni térség államainak (pl.: Japán, Vietnam, Malajzia) ambiciózus hozzáállása. Erre a kiélezett és komplex viszonyrendszerre világít rá a Kínai Népköztársaság 2015. május 26-án publikált fehér könyve. A dokumentumból – amely az ország védelempolitikai irányelveit rögzíti – kiolvasható: az ország számára a legfontosabb állampolgárainak, területének biztosítása és vizeinek védelme. Az 1998 óta kétévente „újragondolt” biztonságpolitikai eszmefuttatás legutolsó, 2013-ban kiadott változata még korántsem olyan határozott, mint az idei. Az akkori, nyolcvanhat oldalas „önmeghatározás” puhább megfogalmazást és szemléletmódot tükröz:
Ezzel szemben az idén májusban kiadott, Kína katonai stratégiája címet viselő dokumentum nyíltabb és határozottabb hangnemet üt meg. Az írás nem vizionál világméretű háborút, azonban felhívja a figyelmet a globálisan megjelenő új veszélyekre – utalva többek közt az etnikai és vallási okokból kirobbanó regionális konfliktusokra. Hogy milyen újdonságokat tartalmaz, miben tér el az új kiadás a „régitől”?
Mint láthatjuk, Kína védelempolitikájának új kulcseleme a Dél-kínai-tengeren található és sajátjaként deklarált Spratly-szigetek védelme. Az egyes földrajzi területek hovatartozásáról szóló vita azonban nem új keletű, a csendes-óceáni szféra érintett államai között (Kína, Vietnam, Fülöp-szigetek, Malajzia, Tajvan) már a hetvenes-nyolcvanas évek óta tart a harc:
A halálos áldozatokkal járó harcok mellett kartográfiai párbaj is folyik. Az érintett országok közül leginkább Kína és Vietnam hivatkozik történelmi dokumentumaira és állítja saját igazát. A Külgazdasági és Külügyi Intézetben a távol-keleti nagyhatalom tengeri kihívásairól tartott előadásán, a Kínai Nemzetvédelmi Egyetem Védelmi Tanulmányok Akadémiájának tagja, Guangmei Xing hangsúlyozta: az országa 1948 februárjában olyan hivatalos térképet közölt, ami jelöli, hogy a Dél-kínai-tengeren található szigetek a fennhatóságuk alá tartoznak. Hozzátette: már a Csing-dinasztia idején készültek olyan korabeli feljegyzések, amik szintén igazolják jogos igényeiket. Mint kiemelte, azóta vált jelentős kérdéssé a szigetek hovatartozása, amióta a hetvenes években kimutatták a jelentős olajlelőhelyeket a régióban, előtte – mint fogalmazott – senkit nem érdekelt a szigetek sorsa.
Persze Vietnamnak is vannak érvei: a szigeteket a XVII. század óta sajátjuknak tekintik, és erről állítólag „papírjuk” is van. A Fülöp-szigetek pedig többek között a földrajzi közelsége miatt követeli magának a Spratly-szigetek egy részét.
Egy érv, mint száz, a távol-keleti nagyhatalom eddig is védte érdekeit, de az ország haditengerészete az utóbbi években olyan nagyságrendű fejlődésen ment keresztül (a védelmi költségvetés például 1989 és 2012 között a kilencszeresére ugrott – a szerk.), amivel mára jelentős katonai potenciált tud felmutatni a vitatott régióban – mondta az MNO-nak Háda Béla, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Központjának munkatársa. Ráadásul megvan a továbbiakhoz szükséges anyagi fedezet is – tette hozzá a szakember. Mint Háda rámutatott, az ország 2015-ös védelmi stratégiája az eddig leírtaktól eltérő hangnemet üt meg: az írás egyértelműsíti azt, ami korábban „csak” a közbeszéd tárgya volt. Az ország eddigi szárazföldi stratégiáját átértékelte és vigyázó szemeit a tengerre veti. A fehér könyv készítői ennél is tovább mentek: a tengeri uralom megerősítésétől tették függővé a „kínai álom” (azaz az ország nagyhatalommá válásának) megvalósulását.
De miért is fontos a Spartly-szigetek hovatartozásának kérdése? Ennek több oka van:
Tény, a kérdéses szigetek legnagyobb hányada vietnami ellenőrzés alatt áll – mondta Háda, aki hozzátette, Kína az érdekeltségéhez tartozó néhány szárazulatot építkezés útján szigetté fejleszti, így betonozza be az egyelőre még marginálisnak tűnő pozícióját.
Minden érintett törekszik arra, hogy párbeszéd útján rendezze a konfliktust, ám a szakértő nem látja komoly esélyét annak, hogy pusztán tárgyalásokkal a jelenlegitől eltérő állapot alakulna ki. A mostani helyzetben – mint mondta – a területi status quo alapján fennmaradhat egy feszült, de nem háborús állapot. Egy biztos: senki sem készül engedni pozícióijából. Ugyan nem közvetlen a Spratly-szigetek miatt, de Japánt kifejezetten zavarja Kína tengeri ambíciója. A szigetország ugyanis az energiabiztonságához szükséges kőolaj majd teljes egészét a Dél-kínai-tengeren keresztül importálja. Márpedig, ha Kína regionális szinten uralma alá vonja a II. világháború óta szabad folyosót, az komolyan veszélyeztetné a japán gazdaságot.
Épp e fenyegetettség miatt kívánja új kontextusba helyezni országának védelempolitikáját Abe Sinzó, az ország miniszterelnöke. Ennek sikerességét azonban két fontos tényező nehezíti: egyrészt a felkelő nap országának társadalma elutasítja a katonai erőszakot, főleg akkor, ha az komoly kiadással jár. (Érdekesség, hogy Japán GDP-jének alig egy százalékát fordítja katonai kiadásra, ám ez az összeg így is a világ egyik legnagyobb hadi költségvetését jelenti – a szerk.) Másrészt sok múlik az Amerikai Egyesült Államokon. Azon az országon, mely egyelőre nem érdekelt a Kínával való élesebb konfrontációban. Az USA diplomáciai úton támogatja Kína nagyhatalmi szerepvállalását a nemzetközi biztonság érdekében, ám a csendes-óceáni régióban zajló pozícióépítése a szakértő szerint a feltartóztatás eszköztárát teremti meg.
