Kiárusított buddhista hagyományok

Turistalátványossággá vált a saolin kungfu is.

Kína középső részén, a Sárga-folyótól délre terül el a lenyűgöző Honan tartomány. A Szung-hegység uralta tájkép és a kínai kultúrában betöltött szerepe együtt adja a hely sajátos, ősi hangulatát. Itt született a klasszikus gondolkodó, Lao-ce, s e tartomány a kínai írás bölcsője is. Később az Indiából érkező buddhizmus elterjedésében is központi szerepet kapott, Krisztus után 68-ban a tartomány adott otthont Kína első buddhista templomának. Az V. században, vélhetőleg a buddhisták ellen indított támadásokra válaszul, létrejött a vallás harcos papjait tömörítő saolin kolostor. Ők dolgozták ki az ősi kínai harcművészet, a kungfu egyik technikáját.

Ezért aztán arra számítana a legkevésbé az idelátogató, hogy a honani hegyek közt megbúvó kungfukolostorok mára virágzó, profitvadász magániskolákká váltak. A Szung-hegy Saolin Templom nevű intézmény egyike ezeknek – a nagy múltú kungfuakadémia mára a külföldi érdeklődőknek is széles körű szolgáltatásokat, igény szerint hotelszobát és teljes ellátást nyújt, luxus-tanintézményként működik. A százhektáros campuson tanuló tizenötezer diák a kungfu harcművészet tizenkét különböző iskolájának módszereit sajátíthatja el, a képzés rugalmas. Akár egy hónapos programban is kipróbálhatja képességeit az érdeklődő, igaz – miként a kolostor angol nyelvű honlapján is olvashatjuk –, egy többéves tanulmányi szerződéssel akár ötven százalékot is spórolhatunk.

– A kínai diákok évente tizenhatezer jüan (körülbelül 735 ezer forint) tandíjat fizetnek, a külföldiek esetében a költségtérítés havonta nyolcezer jüan (körülbelül 365 ezer forint) – nyilatkozza az akadémia igazgatója, Si Jen-lu mester. Az intézet csoportos látogatáson fogadta a nyugati újságírókat, a delegáció azonban hiába várta a kungfufilmekben látott kegyetlen edzéseket: pár bokszzsákon és egy látványos show-műsoron kívül nem kaptunk mélyebb betekintést a méregdrága tandíjért cserébe nyújtott foglalkozásokba.

A szervezet honlapján található információ szerint azonban a külföldiek által fizetendő havi nyolcezer jüan (ami egy jobb pekingi egyetem tandíja) egy átlagos szolgáltatás árának felel meg csupán. Egy hónapos program esetén akár tizenegyezer jüant, vagyis több mint félmillió forintot is elkér az iskola. Éves program esetén „alap”, „prémium” és „platina” kategóriás csomagok közül választhat az érdeklődő, igaz, a légkondicionálóért napidíjat minden esetben felszámolnak. A legmagasabb kategóriájú csomag esetén a tandíj – dupla- ágyas szállodai szobával és teljes ellátással – közel kétmillió-nyolcszázezer forintnyi jüan. Költségesebb, új programmal is jelentkezik az akadémia, ezek a kungfumoziórák. A kaszkadőrökre, színészekre tervezett ál-kungfuedzések költsége közel négymillió forint évente.

– Ezért cserébe kemény fizikai és szakmai tréningben részesülnek a diákok – mondja a sajtócsoport fogadója. Reggel fél hatkor kelnek a hallgatók, egyórás tornával kezdenek. A reggelit követően edzésre mennek, majd tantermi órákra kerül sor – a kínai diákokat az általános tantervnek megfelelően oktatják, a külföldiek kínaikultúra- és nyelvórákon vehetnek részt. Délután újabb edzés következik, majd vacsora. Este szabadon választható, újabb sportfoglalkozásra kerül sor.

– Nem csak a tandíjból tartjuk fenn magunkat – folytatta kérdésemre az akadémia vezetője. Mint mondta, múltjának köszönhetően az iskola már globális márkanévnek számít, ezért franchise rendszerben, a világ több országában értékesítik tudását. – Vannak külföldi hallgatóink, akik évekig itt tanulnak. Nekik ez befektetés – folytatja a mester –, ők hazatérve saját iskolát nyithatnak majd. – Az arra méltó idegen ugyanis saját országába visszatérve az iskola mestereként fogadhat tanítványokat. Többek között az Egyesült Államokban, Görögországban, Ausztráliában vannak iskoláik, szinte évről évre újakat nyitnak – tette hozzá az akadémia igazgatója.

A tradicionális kínai értékek elpiacosodása egyre szembetűnőbb jelenség, legutóbb a World of Chinese nevű magazin készített összeállítást a tárgyban. A cikk a Pekingi Buddhista Szövetség tagját, a Weipo közösségi oldal népszerű véleményvezérét, Kao Hsziangot idézi, a buddhista szerint az egyház hanyatlása akkor vált törvényszerűvé, amikor az ország elindult a modernitás útján.

A valamennyi szakrális szervezetre nézve pusztító hatású kulturális forradalom után ugyanis – írja a World of Chinese – az egyházak elvesztették ingatlanjaikat. Az állam a nyitás politikáját követően sem adta vissza őket, a gondozásukra kijelölt hivatalok pedig valamennyi kulturális örökséget turisztikai látványosságként igyekeztek újranyitni, vagyis minden templomban belépőjegyet szedtek a látogatóktól. A buddhista műemlékek így felértékelődtek az ingatlanpiacon – számolva a potenciális fogyasztókkal, környezetükben szállodák, éttermek épültek. Ezt felismerve, a helyi kormányzat és a befektetők – írja a cikk – általában turisztikai látogatóközpontot építenek a kolostorok köré, gyakran nagyobb területet elfoglalva, mint maga a templom.

Sőt, a megjelent befektetők igyekeznek pénzt húzni a szertartásokból is, az ülőhely vagy az imakönyv használatának díjhoz kötésével. Ennek eredményeként a végletekig kihasznált kolostoroktól a hívők elfordulnak, így az adományokból élő szerzetesek vesztik el bevételüket.

Ezért, s a templomaik elvilágiasodása láttán, a helyi szerzetesek gyakran ellenállnak a befektetőknek, többségében azonban kevés sikerrel. A cikkben megszólaló Kao Hsziang egy kiszolgáltatott egyházról számol be. Szerinte nemegyszer a befektetők áthelyeztetik, elbocsáttatják a szerzeteseket, s újakat hozatnak a helyükre – előfordul, hogy ezek csak színészek, nem igazi lelki vezetők.

Vannak persze sikertörténetek is. A Senhszi tartományban fekvő Hszian városában egy buddhista kolostor a sajtóban vívott sikeres szabadságharcot a befektetőkkel szemben. A lap szerint a városhoz közel eső Hszing Csiao-sö kolostort kétezermilliárd jüanból építették volna át, a gigaberuházás ellen azonban a buddhisták valóságos mozgalma indult. A hosszas harc végül a befektetők vesztével végződött.

Ahogyan azonban arra a thaiföldi buddhista egyház több szerzetese is rámutatott, a vallás romlása nem csak a pénztőke hibája. Egyre több olyan kritikus hangot hallani, miszerint a világ változásával megjelenő kihívásokra választ adni képtelen egyházvezetésé a felelősség. Az idén februárban kilencszázmillió thai bath (több mint nyolcmilliárd forint) adomány elsikkasztásával vádolták az egyik legfontosabb thai buddhista templom főpapját. Az egyház vezetése nyilatkozatokban kiállt a szerzetes mellett, a hatóságok követelésének azonban, miszerint átláthatóbbá kell tenni az egyházi vagyon kezelését, nem tettek eleget. Ekkor keményebb nyilatkozatok is elhangoztak thai buddhista lelki vezetőktől. Egyre szélesebb ugyanis azoknak a köre, akik szerint az egyházi vezetők maguk is korrumpálódtak, így képtelenek megbirkózni a problémával. A sikkasztás vádja nem az első botrány volt, amibe ázsiai buddhisták keveredtek – korábban egy szerzetes a templomának vagyonával tőzsdézett, egy másik esetben pedig 120 ezer darab amfetamintablettával fogott el a thai rendőrség egy buddhista papot.

Mindent megteszek azért, hogy a kungfu segítségével felélénkítsem a helyi turizmust. Remélem, ezért jövőre még értékesebb díjat kapok – viccelődött a saolin kungfu szervezet vezetője, Si Jung-hszin 2006-ban, miután egy honani turisztikai expón negyvenmillió forint értékű sportautót kapott ajándékba. Si Jung-hszin huszonkét évesen, 1987-ben vette át a saolin templom irányítását, azóta is állandó kritikákkal illetik világi malőrjei miatt. 1994-ben az ő kezdeményezésére védették le a vallási közösséget illető „saolin” és „saolin templom” szavakat, így a kínai kultúra e sarokpontja közel került a márkává váláshoz.

A támadások ellenére a most ötvenéves férfi még mindig ellátja posztját, pedig lelki vezetőre nézve igen kínos pletykák terjednek róla. 2011-ben azzal vádolták, hogy egy amerikai bankszámlán hárommilliárd dollárt tart, ingatlanjai vannak nemcsak az Egyesült Államokban, de Németországban is. Egyes újságírók látni vélték azt is, ahogy egy rendőrségi razzia sújtotta bordélyházból menekül. Hamarosan tévésztárokkal, celebritásokkal hozták hírbe, majd egy eltitkolt gyermekéről is írtak a kínai lapok. Érthető, hogy a kínai internet háborgott a hírek hallatán, új saolin főpapot követelve az évezredes hagyományú szervezetnek. A buddhista, de különösen a saolin szerzetesek életét ugyanis spártai szabályok tartják a megfelelő mederben. Nem ehetnek húst, nem ihatnak alkoholt, nem házasodhatnak, s le kell mondaniuk az anyagi javakról – hogy csak a legalapvetőbb tiltásokat említsük.

Az egyház azonban kitartóan tagad. Ötvenezer jüan (kétmillió-háromszázezer forint) jutalmat ajánlottak fel annak, aki bizonyítani tudja a Si Jung-hszin ellen felhozott vádakat. Ilyen jelentkezőről azonban azóta sem hallani.