– Egyes szakértők szerint a tőzsdekrízis egyik oka az volt, hogy kínaiak hitelfelvételekkel fedezték részvényvásárlásaikat. Mivel hitelből vették a papírokat, ha el kellett adni egy részvényt, túl kellett adni még egyen, hogy vissza lehessen fizetni a hitelt. Valóban így kerültek lefelé vivő spirálba?
– Igen, ez az úgynevezett margin landing, azaz tőkeáttétel. Ennek van egy olyan veszélye, hogy ha likvidálni kell a pozíciódat, mert csökken az érték és fizetni kéne a hitelezőnek is, akkor nem elég, hogy csökken a tőzsdeindex, de a vártnál nagyobb mértékben kezdik eladni az emberek a pozícióikat. Ha mindenki elad, akkor a többiek is kénytelenek, és az egész elkezd bedőlni. Hogy értsük a méreteket: 2014 óta 6500 milliárd dollárral nőtt a kínai tőzsdén forgó eszközök összértéke – ez körülbelül ötven év magyar GDP-je. Tavaly óta annyi pénz áramlott be, illetve keletkezett a kínai tőzsdén, hogy abból a Föld minden egyes lakója kaphatna 900 dollárt. Elképesztő összeg, és az elmúlt pár hétben ebből tűnt el 3500 milliárd dollár.
A mainstream média szerint ez egy piaci buborék, amelyik kipukkadt. De hogy mennyire nem egyeznek a vélemények erről, azt jól jelzi, hogy tíz piaci szakértőből három – köztük a Goldman Sachs – azt mondja: ez nem buborék, nincs nagy baj, ez csak egy piaci korrekció és minden megy tovább.
Indoklásuk szerint a kínai tőzsde eddig is le volt maradva a gazdasági növekedéshez képest. A 2014-et megelőző öt évben folyamatosan csökkent a tőzsdeindex, míg a gazdaság még ha lassulva is, de nőtt. A maradék hét szakértő viszont kitart amellett, hogy ez egy piaci buborék, mert pont abban az egy évben nőtt hatalmasat a tőzsde, miközben a gazdaság belassult. Az tény, hogy ekkora összértékű tőzsdei növekedés – indextől függően 100-150 százalékos – nem volt még a világtörténelemben egy év alatt, így nekem is inkább buboréknak látszik.
– Mi indokolja még, hogy buboréknak nevezzük az elmúlt egy év kínai tőzsdefolyamatait?
– Az, hogy a kínai befektetők kétharmada annyira átlagember, hogy középiskolai végzettsége sincs, de tőzsdézik. Ennek két háttere van, a kulturális az, hogy a kínaiak hagyományosan nagyon szeretik a szerencsejátékot, és a tőzsdét is elkezdték szerencsejátékként értelmezni. Persze kicsit több annál, nem olyan, mint a lottó, hanem inkább a totóhoz hasonlít: a szerencse is közrejátszik, de azért kell hozzá némi tudás, analízis is. Rengeteg úgymond közember is elkezdett ezzel foglalkozni, tízmillió számra, sokszor munka helyett nyomkodják az okostelefonjukat és tőzsdéznek. A gazdasági háttere pedig az ennek, hogy azért kezdték tőzsdére rakni a pénzüket, mert a hagyományos befektetési célpont – ami az ingatlanpiac volt az előző évtizedben – elkezdett kifulladni, deflálódni, sőt csökkenésnek indultak az árak. Az már nem volt olyan jó befektetés, így más utat kerestek a kínaiak.
– Honnan van a kínaiaknak ilyen sok pénze, hogy mindenki tud tőzsdézni?
– Van egy M2-nek nevezett pénzügyi mutató, amely azt jelzi leegyszerűsítve, hogy mennyi pénz – készpénz, megtakarítási számlán tárolt összegek stb. – forog az országban. Ez húszbillió dollár, azaz húszezer milliárd dollár – hetven százalékkal több, mint az Egyesült Államokban. Ekkora összeget el sem lehet képzelni, a kínai GDP-nek is többszöröse. Ez az összeg folyik az országban, cirkulál és próbál utat találni magának. Kelet-Ázsiában általánosan, de Kínában különösen magas a megtakarítási hajlandóság, voltak évek, amikor az átlagemberek a fizetésük 50-60 százalékát is félretették – elsősorban a szociális háló hiánya miatt. Ezeket a megtakarításokat fektették korábban az ingatlanpiacra, majd a tőzsdére. Nagyon sokban emlékeztet a helyzet a nyolcvanas évek végi Japánhoz, ahol elképesztő buborék növekedett az ingatlanpiacon. Tokióban voltak olyan kerületek akkor, amelyekben az ingatlanok négyzetméterára egymillió dollár volt. Ez a lufi kipukkadt, majd a pénzügyi buborék is, Japán pedig azóta stagnál.
– Ez vár Kínára is?
– Ez nagy kérdés, nagyon megoszlanak a vélemények. Ami szerintem relatíve bizakodásra ad okot, hogy Kína növekedési potenciálja ma még sokkal nagyobb, sokkal szegényebb az ország, mint amilyen Japán volt akkor. Emellett sokkal erősebb a kínai központi kormányzat, jobb és nagyobb eszközökkel – gondolok itt például a közel négyezer milliárd dollárnyi devizatartalékra.
– Milyen eszközökkel sikerült megállítani a tőzsdei csökkenést? A pénteki és hétfői adatok azt mutatják, hogy elindultak ismét felfelé a kínai tőzsdeindexek.
– Sőt, nem is kicsit indultak növekedésnek, a Goldman Sachs pedig ezzel kapcsolatban ismét kilóg: szerintük nagyon nagy növekedési potenciál van még a kínai tőzsdékben. Kifejezetten kormányzati eszközökkel sikerült megállítani a zuhanást, egyrészt a kínai kormányzat szó szerint ráparancsolt számtalan nagy állami vállalatra, hogy ne adják el részvényeiket, ne növeljék a kínálatot. A kínai tőzsdefelügyelet pedig június 27-én lényegében feltőkésítette a 21 legnagyobb brókercéget – valószínűleg a devizatartalék terhére, de ezt nem lehet tudni. Emellett politikai, retorikai eszközök is előkerültek, több szereplő is utalást tett arra, hogy meg fogják védeni a befektetőket és meg fogják állítani a rossz folyamatokat. Ezt egyébként sokan kritizálták, mert lehet, hogy nem ártott volna egy megtisztulási folyamat. Ha sokan megégették volna magukat, akkor ez lett volna szó szerint a tanulópénzük és legközelebb óvatosabban tőzsdéztek volna. Viszont 90 millió embert érint a tőzsdeválság, ez pedig politikai szempontból már kockázatos szám, ezért megpróbálják mesterségesen újrafújni a buborékot, hogy elégedettek legyenek az emberek, akik közül sokan az életüket feltették a tőzsdére. Nem biztos, hogy ez hosszú távon jó stratégiának bizonyul, ráadásul az sem látszik, milyen exit stratégiával rendelkezik a kormány. Nem lehet ezt sokáig fenntartani, valahogy ki kéne vezetni az embereket.
– Az ingatlanpiac már nem játszik?
– Hosszú távon Kínában nem lehet leírni, még akkor sem, ha mostanában túlkínálat jellemzi is a piacot, szellemvárosok épültek, és egymilliárd négyzetméteren állnak üres ingatlanok – ez döbbenetesen soknak hangzik, de egyszer kiszámoltam, ez Budapest területének kétszerese, és ez egy ekkora lakosságú országban már nem is olyan hatalmas terület. Ami viszont fontos: a kínai urbanizációs ráta ötvenhárom százaléknál jár, évi egy százalékkal nő, ebben az ütemben 2030-ra érheti el a nyugati 65-70 százalék körüli értéket, ami azt jelenti, hogy a következő 15-20 évben további 250 millió ember költözik majd vidékről városba. Van tehát jövője az ingatlanpiacnak, valamint a betonnak és az acélnak is. De ilyen hirtelen ilyen irdatlan összegeket nem lehet átirányítani, mint ami a tőzsdén mozog. Hogy mi lesz Kínában, azt senki sem tudja, de a kínai kormányzat nem engedheti meg magának, hogy nagyon nagy kipukkanás legyen. Megvan az eszköz, a pénzügyi mozgástér és az akarat is, hogy ezt megakadályozza, de nem biztos, hogy képes rá, ahogy a lassuló növekedést és a mostani tőzsdekrízist is nehezen tudta kezelni.
Ez az egész történet egyébként azt is mutatja, hogy Kína nem diktatúra, nem az van, hogy „Elvesztetted a pénzed? Hát csak fog be a szád!”, és maximum rád küldik a tankokat, ha ugrálsz, hanem a hatalom odafigyel a közhangulatra. Sokkal demokratikusabb, mint gondolnánk, nem a szavazások, hanem a politikusok gondolkodásmódja tekintetében.
– Ehhez kapcsolódik, hogy a közelmúltban nagyon figyelték a tőzsdei ügyeskedéseket, letartóztatások is történtek. A Kínában hagyományosan erős korrupció mennyire lehetett benne a tőzsdelufi kipukkanásában?
– Ebbe nehéz belelátni, de nyilván szerepet játszott. Bennem az a kérdés fogalmazódott meg, hogy ki nyert. A csúcson valaki kiszállt, és nagy pénzt kaszált, de hogy ki vagy kik, azt sosem fogjuk megtudni, mert a kínai tőzsde világa még annyira sem transzparens, mint a nyugati. Mivel Kína nem arról híres, hogy teljesen tiszta piaci folyamatok zajlanának, jó eséllyel valaki nagyon jól járt.
– Az előfordulhat-e, hogy a rendszer maga rakta el ezt a nagy nyereséget? Felfújták a lufit, politikához közeli emberek kiszálltak a csúcson és visszacsorgatják a pártnak – én így képzelem.
– Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom. (Nevet.) Valaki nyilván észrevette, hogy „Úristen, itt mekkora pénz van”, és mivel mindig az elitnek van több információja – itt különösen, hiszen a tőzsdézők 60-70 százaléka középiskolát sem végzett –, egészen valószínűtlennek tűnik, hogy egy vidéki kisbefektető döntötte be a tőzsdéket. Nagy játékosok nagyot nyertek, de hogy ők kapcsolatban állnak-e a politikával, az sosem fog kiderülni. Nem azért, mert Kínáról beszélünk: ez az Egyesült Államokban, Magyarországon, Németországban vagy Görögországban sem könnyen derülne ki.
– A mostanában sokat emlegetett, hitelezési szigorítás miatt kialakult árnyékbankrendszer hogyan kapcsolódik a tőzsdeválsághoz?
– Ez elvileg ettől külön kéne választódjon, hiszen a krízist magánbefektetők eladásai okozták, míg az árnyékbankrendszer nagyja abból áll – már amennyire tudjuk persze –, hogy nagy cégek egymásnak hiteleznek. A normál bankrendszerhez képest feleakkora összeg mozoghat az árnyékbankrendszerben, ami bődületes mértékű pénzeket jelent, ha azt nézzük, hogy a világ tíz legnagyobb bankjából négy kínai. Ezek a vállalatközi kölcsönök egyébként illegálisak és valóban azért alakultak ki, mert a banki kölcsönök feltételeit megszigorították. Viszont ezek a vállalatok remélhetőleg nem a tőzsdére vitték a kölcsönpénzt, hanem a reálgazdaságba fektették, de nem zárható ki, hogy nagyobb megtérülés miatt a tőzsde mellett döntöttek.
– Szigorítani fogják-e ezek után a tőzsdei szabályokat Kínában?
– Biztosan, eddig is folyamatosan szigorítottak és közelítették a szabályokat a nyugati sztenderdekhez, de a piacot megmentik, pedig ha hagynák bedőlni, abból tanulhatnának az emberek. Azt szoktuk mondani, hogy Kína sok szempontból olyan, mint egy nagyra nőtt tinédzser, aki nagyon fiatal (bár ötezer éves kultúrája van, de a modernitásban még fiatal), mondjuk tizennégy éves, de százkilós és kétméteres. Még nem tudja annyira a szabályokat, hiszen most tanulja – a kínaiak többsége például első generációs sofőr, tőzsdés, nem többgenerációs értelmiségi. Ez a tanulási folyamat hosszú időt vesz igénybe és valakinek sokba fog kerülni.
– Egyes szakértők szerint külön kell választani a mostani tőzsdekrízist a kínai gazdasági helyzettől. Milyen hatással lehet egy nagyobb pukkanás a gazdaságra, világgazdaságra?
– Tény, hogy a reálgazdaságot ez nem nagyon érintheti, amennyiben nem gyűrűzik tovább, mert a tőzsdék kisebb szerepet játszanak a kínai gazdaságban, és sokkal kevésbé vannak összekötve azzal, mint például az Egyesült Államokban. Olyan hatása viszont lehet, hogy a nagy veszteségek miatt az átlagemberek amúgy is alacsony fogyasztása csökkenhet. A kínaiak szeretnének átállni az exportorientált gazdasági modellről a belső fogyasztáson alapulóra, ezt nehezítheti a tőzsdeválság. Ha az átállás megakad, az nagy gond és annak tovagyűrűző hatásai lehetnek. Kína egyébként most azzal küzd, hogy a reálgazdaságban nincs megfelelő kereslet, hiszen a nyugati export még mindig nem állt helyre, így a kínai nyugati nyitással az építőiparnak keresnek új piacokat. Kínai cégek kínai hitelekből, kínai szakemberekkel építenek majd kínai autópályákat például Kazahsztánban. Viszont ez sem máról holnapra működik, inkább hosszú távú befektetésről beszélhetünk. A kínai gazdaság nehéz időszakon megy át, ha pedig bedől, akkor annak negatív hatásai lesznek a világban, mert Kína már nagyon jelentős szereplő.
