A Nyugatnak felül kell vizsgálnia kettős mércéjét

Mohammed Reza Morsedzáde iráni nagykövet: ha a kongresszus elutasítja a nukleáris megállapodást, az rontja Amerika hitelességét.

– Hogyan oldják fel a szankciókat, és mi lesz a külföldön befagyasztott vagyonnal?
– A gazdasági és pénzügyi szankciók a megállapodás hatályba lépésének napján el lesznek törölve. Irán zárolt vagyonának felszabadítása a megállapodás egyik egyértelmű pontja, és nem kíván különleges intézkedéseket. A megállapodás hatályba lépése azonban valószínűleg négytől hat hónapig eltart, és addig a genfi megegyezés marad érvényben, melynek értelmében Irán kintlévőségeiből havonta 700 millió dollár felszabadul. A szankciók kihatottak a banki és az olajszektorra, a szállítmányozásra és a biztosításokra, valamint számos más területre. Irán vagyona és pénzeszközei a megállapodás értelmében felszabadulnak.

– Mi a vonatkozó BT-határozat jelentősége?
– A bécsi megállapodást követően nagyon hamar sor került a Biztonsági Tanács határozatának meghozatalára. Két szempontból is nagy a jelentősége. Egyrészt ezzel hat korábbi logikátlan és jogtalan határozatát írta felül. A másik, hogy elismeri Irán jogát az urándúsításra. Ráadásul ez az első alkalom, hogy a BT egy fejlődő ország erre vonatkozó jogát elismeri, és nemcsak elismeri, hanem felszólítja a többi országot, hogy működjenek együtt és segítsék Iránt ebben.

– Milyen hatással lesz ez a megállapodás azoknak az országoknak az együttműködésére, melyek hagyományosan képesek és hajlandóak szembeszegülni az amerikaiak vezette globalista erőkkel? Nem lehet, hogy ez a megállapodás éket ver ebben az együttműködésbe?
– Iránnak Amerikát és a cionista rezsimet kivéve minden országgal kiterjedt és baráti kapcsolatai voltak és vannak. Az elmúlt nehéz években is megőriztük ezeket a kulturális és gazdasági kapcsolatokat, persze azt nem mondhatjuk el, hogy a szankciók ne hatottak volna ki ezekre is. De egy ország sem szakította meg a kapcsolatát velünk ezek miatt a körülmények miatt. Irán, különösen a jelenlegi, Roháni úr által vezetett kormányzat külpolitikájának az a fő célkitűzése, hogy erősítsük az együttműködésünket a világ országaival. Természetesen vannak prioritásaink. Különösen a szomszédos országok élveznek előnyt, és az iszlám országok, és az új körülmények között pedig szeretnénk minél aktívabb kapcsolatokat kialakítani az Európai Unióval. Ott vannak hagyományos partnereink is, akikkel az energetikai kérdésekben eddig is együttműködtünk. A megállapodások aláírását követően szinte azonnal tanúi lehettünk annak, hogy Európából és a világ más részeiről is számos küldöttség érkezett Iránba. Mogherini asszony, az Európai Unió legfőbb külpolitikai tisztségviselője is közöttük volt. Néhány hónapja Szijjártó úr is Teheránban járt, 14 évvel a legutóbbi magyar külügyminiszteri látogatást követően. A közeljövőben tervezzük a magyar miniszterelnök látogatását is.

– Több akadály is tornyosul azonban a megállapodás végrehajtása előtt. Ezek közül a legsúlyosabb probléma az amerikai törvényhozás. Főként izraeli és szaúdi nyomás alatt megakadályozhatják, hogy megvalósuljanak az egyezségben foglaltak?
– Az amerikai kongresszusban minden nap felmerül ez a téma, a közelgő választások és a cionista lobbi tevékenysége pedig mindvégig árnyékot vetett a tárgyalásokra is. Mi kivárunk, megnézzük mi lesz az eredménye ezeknek a vitáknak, nem akarunk előre véleményt nyilvánítani. Ha bizonyos hatásoknak engedve mégis elutasító döntést hoznak, akkor amint azt magas rangú amerikai tisztségviselők is kijelentették, nagyban rontani fogják Amerika nemzetközi hitelességét. Bizonyos értelemben egy világ által meghozott döntéssel szemben kellene fellépniük. Azt is hozzá kell ehhez tenni, hogy az amerikai kormányzat nagyon igyekszik meggyőzni a törvényhozást. Engedje meg, hogy derűlátóak legyünk, hogy ezt a megállapodást minden érintett fél támogatni fogja.

– Lehet-e a megállapodás az Irán és a Nyugat között a forradalom idején megromlott kapcsolatok helyreállításának kiindulópontja?
– Irán és a Nyugat kapcsolata sokféle hatásnak volt kitéve. Az egyik ilyen tényező Irán nukleáris tevékenysége volt. Ebből kiindulva nemcsak hosszú- hanem rövidtávon a kapcsolatok javulását várhatjuk. De ha megengedi, belemennék a részletekbe is. Egy olyan világban élünk, ahol a valóságot kell látnunk, azt kell kezelnünk. A Perzsa-öböl és Közel-Kelet egy nagyon fontos térség. Irán stratégiai és geopolitikai szerepét ebben a térségben nem lehet tagadni. Egy olyan ország, mely régi kultúrával és civilizációval rendelkezik. Népe tájékozott, okos, és nagy figyelmet szentel jövőjének, vezetése pedig az országot a legnagyobb nehézségek közepette is irányítani tudta. Egyrészt a bölcsesség, az értelem, másrészt az emberek kitartása szabta meg az útját. A Nyugatnak ezt a valóságot el kell fogadnia. Nem fogadjuk el, hogy a Nyugat néhány kritikus régióban, mint amilyen a Közel-Kelet, öncélúan, kettős mércével, és ellentmondásosan lépjen fel. Nem teheti azt, hogy a saját céljai elérése érdekében eljön a térségbe, és bizonyos szélsőséges csoportosulásokat támogat, különösen a takfíri terroristákat, a Daest (ez két külön fogalom, egyik tágabb, a másik pedig az IÁ iszlám országokban használt neve – a szerk.) és az al-Kaidát. Márpedig egyes szövetségeseik is ezt teszik. A szervezetet mindenekelőtt azért hozták létre, hogy megbuktassák az Aszad-kormányzatot Szíriában, aztán ezek megjelentek Irakban is. A másik cél egy biztonsági övezet kialakítása Izrael számára, a harmadik pedig az iszlamofóbia gerjesztése. Annak érdekében, hogy eltorzítsák az iszlámról alkotott képet, elkezdték támogatni ezeket a csoportosulásokat, amelyekben az erőszakon és a szélsőségességen kívül más nincs. Meg kell jegyeznem, hogy az iszlámnak nincs semmi köze ehhez a gyűlölettel teljes és erőszakos fellépéshez, amit ezek a csoportok megjelenítenek. Az iszlám a kegyesség és a bölcsesség vallása és mindenféle szélsőségességtől távol áll. Mindez oda vezetett, hogy nekünk a nyugatiakkal szemben rossz érzéseink alakultak ki. A cionista rezsim ráadásul több száz nukleáris robbanófejjel rendelkezik, komoly bizonytalanságot gerjesztve térségünkben. Ugyanők népirtást követnek el a palesztinokkal szemben. Nem felejtettük el, hogy gyilkoltak meg az elmúlt években több ezer gyereket, asszonyt és férfit. A Nyugat részéről nem hallottunk az emberi jogok melletti kiállást ennek kapcsán. Most pedig azt kell látnunk, hogy ez a népirtás más formában, Jemenben folytatódik, Izrael legújabb szövetségese által. A Nyugat, aki az emberi jogok védelmezőjének tartja magát, most is hallgat. Két nagy hagyományokkal rendelkező országot, Szíriát és Irakot az értelmetlen és logikátlan beavatkozás révén földig romboltak, sok százezren meghaltak. Úgy tűnik, hogy a Nyugatnak át kellene gondolnia a hozzáállását. Azt persze szögezzük le, hogy amikor azt mondjuk, hogy Nyugat, akkor nem vesszük egy kalap alá minden ország politikáját.

– Nemrégiben megkérdeztem az amerikaiakat az európai rakétavédelmi terveikről, hogy mi értelme van most, az Iránnal kötött megállapodás után. Ők erre azt válaszolták, hogy az iráni rakétafenyegetés továbbra is valós. Az oroszok közben azt mondják, hogy az amerikai rakétavédelem igazából ellenük és nem Irán ellen irányul. Nagykövet úr, tényleg meg akarják támadni rakétáikkal Európát?
– Ez pontosan az a kettős mércéjű magatartás, amire utaltam. Egyrészt amerikai tisztségviselők is megvallják, hogy Irán semmiféle fenyegetést nem jelent a régió és a világ biztonságára nézve. Akkor beszéltek így, amikor támogatást kívántak szerezni a bécsi tárgyalásokhoz. De amikor fegyvereiket szeretnék más országoknak eladni, vagy oda telepíteni, akkor újra előveszik a régi retorikát, azokat a légből kapott vádakat, miszerint Irán nemcsak a térségre, de Európára is fenyegetést jelent. A döntéshozataluk számára szükségük van arra, hogy ellenséget kreáljanak. Ha a bécsi megállapodást komolyan veszik, akkor Irán nem jelenthet fenyegetést a továbbiakban. De a kérdésére visszatérve csak annyit mondanék, Irán az elmúlt több száz évben egyetlen országot sem támadott meg. A kultúrát és a civilizációt terjesztették terjesztették, nem a katonai agressziót. Hogy ha az Egyesült Államok és a NATO rakétákat akar felszerelni, keresniük kell egy új ellenséget, egy újabb kifogást kell találniuk. Nincs ok arra, hogy Iránt hozzák fel. Itt megint kitérnék arra, hogy a Nyugatnak felül kell vizsgálnia a kettős mércét, amit használ. Azoknak az országoknak is, ahová ezeket a rakétákat fel fogják szerelni, világossá kell tenniük álláspontjukat. Az emberiségnek a valóságban egy új ellenséggel kell szembenéznie. Ez pedig a terrorizmus, az erőszak, és a szélsőségesség. Ezzel az ellenséggel szemben pedig komoly ellenállást kell kifejteni. Egyáltalán nem biztos, hogy a rakéták erre alkalmasak, más eszközöket kell használni. Közben pedig a terrorizmust, mint eszközt nem szabad felhasználni az országok ügyeibe való beavatkozásra. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha valaki ezt az eszközt felhasználja, akkor az előbb vagy utóbbi visszaüt. Az al-Kaida létrehozása és támogatása is ezt bizonyította.