Az advertorial (advertisment = reklám, és editorial = szerkesztőségi cikk, vezércikk szavak öszszevonása), a native ads (beépült reklám) vagy a sponsored content (szponzorált tartalom) varázsszavak már régóta ott sündörögnek a szerkesztőségek és újságíróik körül. Persze a hírlapírás és a reklámfelületek egyike sem létezhetne a másik nélkül, mégis sokszor érezzük, hogy a bevételek tetemes részét adó hirdetések kényszerű velejárói az újságolvasásnak, hírfogyasztásnak. A multicégek érthető módon egyre több és több emberhez szeretnének eljutni, egyben túl akarnak lépni a Facebook közösségi portál világán, mert állandóan új utakat szeretnének találni fogyasztóikhoz.
A fizetett tartalmak újszerű beépülésére mindenki számított, és lépett a Google is. Egy bejelentés szerint a keresőóriás arra törekszik ezentúl, hogy a fogyasztó részére szétválassza, előszűrje azt, hogy mi a reklám és mi a független tartalom. Márpedig ha így jár el, akkor könnyen lehet, hogy a beépülő hirdetések mégiscsak a nyomtatott lapokban landolnak, ott meg kénytelen lesz elfogadni a vásárló, hogy becsapják, bár elképzelhető, hogy ezért cserébe ingyen kapja kézhez majd a legnagyobb világlapokat is. Bár az is teljességgel elképzelhető, hogy hosszú távon még több, még trükkösebb reklámok tolulnak elénk az internetről, nehezebbé téve a megbízható információszerzést. Ebben az esetben viszont akár fel is virágozhat a hagyományos, papíralapú hírfogyasztás, hiszen a kinyomtatott, tapintható híreknek – talán – jobban hisz az emberiség, mint az interneten bolyongó történetfoszlányoknak.
A biztos csak a bizonytalan, mert teljességgel lehetetlen megmondani, hogy globálisan milyen irányt vesznek a fizetett tartalmak, mennyire lesznek ráutalva a reklámügynökségektől érkező pénzekre a lapkiadók, és milyen modell tarthat ki huzamosabb ideig. Megnyugtató tény, hogy még a legnagyobb világlapok is csak kísérleteznek. Az már nem annyira, hogy az olvasókon.
