A kassel-caldeni egykori repülőtéren működő befogadóállomáson délben, ebédosztás közben alakult ki konfliktus, amelyből kora délután verekedés lett. Nagyjából 60 pakisztáni és 60 albán menedékkérő esett egymásnak. Nyolc ember megsérült. A helyszínre mintegy 50 rendőr érkezett, és sikerült is helyreállítani a rendet, de este ismét elmérgesedett a helyzet. Egy 60 és egy 300 tagú csoport verekedett össze, többen botokkal, gázspray-vel voltak felfegyverkezve.
A rendőrök csak több óráig tartó küzdelemmel tudták megfékezni az erőszakot. A sérültek száma a nap végére 14-re emelkedett, köztük hárman rendőrök.
A sátortáborba nagyjából 20 országból érkeztek menedékkérők, összesen 1500-an laknak a szálláson. Két hete is volt már erőszakos konfliktus az intézményben, akkor többen gázspray-vel rontottak egymásra, és a maró hatású anyagtól 60 ember megsérült, köztük több gyermek.
Más befogadóállomásoktól eltérően ezen a szálláson a biztonsági szolgálat nem ellenőrzi, nem motozza meg a belépőket. A cég egyelőre nem nyilatkozott az ügyben – írta hétfőn online kiadásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Az utóbbi napokban több erőszakos konfliktus volt Németországban a menekültválsággal összefüggésben. Csütörtökön a szászországi Lipcsében történt tömegverekedés egy befogadóállomáson, szombaton pedig az ugyancsak szászországi Heidenauban egy csoport, valószínűleg orosz származású fiatal megtámadta a helyi menekültszállás négy pakisztáni lakóját. Az eset háttere még nem ismert.
Szintén Lipcsében szombaton menekültellenes tüntetők felvonulását zavarták meg radikális baloldali ellentüntetők, akik kövekkel, üvegpalackokkal dobálták meg a menetet és a rendezvényt biztosító rendőröket. Több kisebb tüntetés és ellendemonstráció volt Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban is.
Közben a rendőrszakszervezet (GdP) alelnöke megkongatta a vészharangot. „A rendőrség elérkezett a terhelhetőség határára” – mondta Jörg Radek a Die Welt című lapnak. Rámutatott, hogy a rendőrségi intézményrendszert sokkal nyugalmasabb időkre méretezték, így az utóbbi 12 évben 16 ezer állást szüntettek meg a szövetségi rendőrségnél és a tartományi rendőrségi szervezeteknél.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!