Ausztriába szöknek, hogy buszra szállhassanak

A korábbi feszült hangulat után a bevándorlók nyugodtabbak a szlovén–osztrák határnál.

MTI
2015. 10. 22. 12:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Óráról órára változik Ausztria befogadóképessége – közölte csütörtök délután Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter, aki arról is beszélt, hogy a hatóságok elsődleges célja a közbiztonság és a rend fenntartása Ausztriában. A tárcavezető minderről csütörtökön beszélt a stájerországi Spielfeld település határátkelőhelyénél, ahol délután látogatást tett. Mikl-Leitner szerint a Spielfeldnél kialakult helyzet jól mutatja, hogy ha emberek ezrei Németországba akarnak menni, akkor még rendőri intézkedéssel sem tartóztathatók fel. A miniszter ugyanakkor nem utalt arra, hogy Spielfeld és a szlovéniai Sentilj között lezárták volna a határátkelőt. Johanna Mikl-Leitner aláhúzta: Ausztria befogadóképessége a németországi lépésektől és az osztrák szálláshelyek számától függ.

A kancelláriahivatal csütörtökön kiadott közleményében támogatta a rendőrségi állomány növelésére vonatkozó belügyminiszteri javaslatot. Az illetékes államtitkár emlékeztetett: idén már 250 emberrel emelték a szolgálatot teljesítők számát, 2016 és 2018 között további 250 munkatárs felvételét irányozták elő. Tájékoztatása szerint összesen csaknem háromszáz emberrel emelik továbbá a menekültügyi hivatal dolgozóinak számát is.

A stájerországi rendőrség szóvivője elmondta: új befogadózónákat akarnak létrehozni, ezzel is elkerülve azt, hogy a (menedékkérőket Németországba szállító) buszokra ötven helyett háromszáz ember próbáljon meg felszállni. Fritz Grundnig egyúttal a lakosságot is próbálta megnyugtatni, hangsúlyozva, nincs hír arról, hogy bűnözők lennének a menekültek között, hiszen a boltokban mindent kifizettek, és lopásokról még nem érkezett bejelentés.

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta a Horvátországi Állami Mentési és Védelmi Hivatalnak (DUZS) azt a kérését, hogy az Európai Bizottság Veszélyhelyzet-reagálási Központján keresztül (ERCC) eszközbeli támogatásért forduljon az Európai Unióhoz a menedékkérők áradatának kezeléséhez.

Ranko Ostojic belügyminiszter a kormányülést követően újságíróknak úgy nyilatkozott, az eszközlistát folyamatosan frissítik attól függően, hogy a terepről milyen igények érkeznek.

A DUZS általános listáján egyebek között 1000 katonai sátor, 100 konténerház, 20 szaniter konténer, 100 elektromos melegítő, 1000 összecsukható és 500 emeletes ágy, 2500 hálózsák, 30 ezer pokróc, továbbá 1000 gumicsizma szerepel. A belügyminiszter szerint a hideg időjárás megnehezíti a migránsok ellátását. Elmondta, hogy az időjárási viszonyok miatt egy éjszaka olykor 13 ezer takarót is szétosztanak. Hozzátette: ahhoz, hogy Horvátország továbbra is ellenőrzés alatt tartsa a helyzetet, ilyen időjárási viszonyok között más országok segítségére is szüksége van.

A horvát belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar–szerb zöldhatár lezárása óta 217 ezer 538 illegális bevándorló lépte át a szerb–horvát határt.

Csütörtök délután 4500 migránst regisztráltak a szerb–macedón határ melletti Presevóban, és a szerb–horvát határra is legalább ötezren érkezhetnek a nap folyamán, Szerbián az idén mintegy 260 ezren haladtak át.

Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter csütörtökön közölte, hogy eddig 124 olyan gyermeket találtak a migránsok között, akik egyedül, szülői felügyelet nélkül tartottak Nyugat-Európa felé. A szerbiai közszolgálati televízió beszámolója szerint a tárcavezető hozzátette: a dokumentumok nélkül utazó migránsok esetében nagyon nehéz eldönteni, hogy a gyermekek kihez tartoznak, és mi a legjobb megoldás, ha felügyelet nélkül utazó gyereket találnak: védelembe venni Szerbiában, vagy hagyni, hadd menjen tovább, és talán újra találkozhat a családjával.

A hideg és csapadékos idő ellenére a szerbiai befogadóközpontok üresek, a migránsok ugyanis igyekeznek minél hamarabb eljutni célországukba, elsősorban Németországba. Az időjárás mellett útjukat a szerb–horvát határon történő várakozás lassítja, a horvát hatóságok ugyanis csak kisebb csoportokban engedik be őket országukba.

Tizenegy nőt és férfit vettek őrizetbe a Nürnbergtől mintegy ötven kilométerre fekvő Bamberg városban tartott szerdai razziákban. A gyanúsítottaktól – akiket a rendőrség több mint egy éve megfigyelt – több kilogramm tiltott pirotechnikai eszközöket, egy lőfegyvert, lőszert, baseballütőket és késeket foglaltak le – közölték a hatóságok.

A rendőrség szerint a gyanúsítottak a tűzijátékokat bambergi menekülttáborok ellen október 31-re időzített támadásaikban akarták felhasználni. Robbanószer-szakértők szerint a pirotechnikai eszközök berobbanthatták volna a menekültek otthonainak ablakát, illetve súlyos sérülést vagy akár halált is okozhattak volna, ha emberek közelében robbannak – közölte Werner Mikulasch, Felső-Frankföld rendőrfőnök-helyettese.

A támadásoknak az volt a céljuk, hogy félelmet és rettegést keltsenek a menedékkérőkben – mondta Erik Ohlenschlager ügyész. A gyanúsítottak közül legalább öt embert az előzetes kihallgatás után elengedtek, néhányan azonban őrizetben maradtak.

Németországban jelentősen nőtt a menekültek ellen elkövetett bűncselekmények száma. Az AP amerikai hírügynökség szerint az idén több mint 576 bűncselekményt (elsősorban vandalizmust és uszítást) követtek el menekülttáborok ellen vagy azok közelében, közel háromszor annyit, mint a tavalyi évben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.