Bátor Harcos a Bakonyban

Magyarországon régóta nem látott bemutatóval, páncélosok és csatarepülőgépek bevetésével zárult az amerikai–magyar hadgyakorlat.

A demonstráción jelen lévő magas rangú vendégek, köztük Simicskó István honvédelmi miniszter és Colleen Bell amerikai nagykövet kiemelték az együttműködés fontosságát, s rámutattak arra is, hogy – a migránsválságot is figyelembe véve – nagy teher nehezedik a katonákra. A magyar tárcavezető ugyanakkor közölte: számos ilyen kiképzési eseményt rendeznek majd.

A hadgyakorlaton amerikai részről a németországi Vilseckben állomásozó felderítő-lövész ezred egyik zászlóalja vett részt a tavaly őszi NATO-csúcson született döntéssel összhangban, melynek célja a keleti tagországok erősítése. A koncepció fontos része, hogy az Európában (Németországban, Olaszországban) állandóan jelen lévő amerikai alakulatok alegységei gyakran települnek az 1999-től felvett „új” NATO-tagországok területére, hogy fokozzák a fogadó hadseregekkel az együttműködési készséget, készülve a kollektív védelmi feladatokra.

Simicskó István hangsúlyozta: egy szövetség erejét valójában annak bátorsága, szellemisége és harcedzettsége adja. – Ezeket pedig többek között ilyen gyakorlatokon lehet megszerezni, mint a Brave Warrior. Ahhoz, hogy katonáink a legmagasabb szinten tudják szavatolni országaink biztonságát, folyamatos készenlétben kell állniuk – mondta a védelmi miniszter, aki alig több mint egy hónapja került a tárca élére, miután elődje, Hende Csaba öt év után, több okból kifolyólag távozni kényszerült.

Az amerikai alakulat mintegy ötszáz katonával és több mint száz járművel (főként nyolckerekű Stryker páncélozott szállító harcjárművekkel) szeptember közepén érkezett Magyarországra hétszáz kilométeres közúti menetet követően, Csehországon és Szlovákián keresztül. Győrben a Magyar Honvédség szentesi műszaki alakulatának katonái pontonhidat építettek számukra a Mosoni-Dunán, az azon való átkeléssel kezdődött tulajdonképpen a gyakorlat. Az amerikaiak és magyar partnereik, a tatai 25. dandár katonái – az előzetesen betervezett hódmezővásárhelyi 5/62 zászlóalj szereplését a kerítésépítési művelet miatt le kellett mondani – azóta a bakonyi gyakorlótereken végezték munkájukat. Először a kisebb alegységek szintjén tanultak meg együttműködni, aztán század, végül a tegnapi bemutatónapon már zászlóalj szinten.

Az alapgondolat az, hogy korszerű berendezéseikkel, kommunikációjukkal és támogató erőikkel (tüzérség, repülőgépek) az amerikaiak képessé teszik a kevésbé korszerű, vagy egyenesen elavult felszereltségű szövetségeseiket, hogy mégis eredményes harcot vívjanak. A tegnap bemutatott hagyományos védekezés-támadás mozzanatokban is hangsúlyosan a magyarokra (például a tatai T–72-es harckocsikra) hárultak a közvetlen harci feladatok, az amerikaiak pedig páncéltörő rakétáikkal, nehéztüzérségükkel, A–10-es csatarepülőgépeikkel (a magyar Gripenek mellett) elsősorban azokat a harctéri feltételeket alakították ki, melyben erre lehetőségük volt. Az üzenet lényege – az Obama-kormány úgynevezett „hátulról vezetés” politikájával összhangban –, hogy az Egyesült Államok immár semelyik szövetségese helyett sem hajlandó háborút vívni, de kész maximális támogatást nyújtani ehhez.

A Bátor Harcos gyakorlati mozzanataival párhuzamosan vezetési-szimulációs gyakorlatra is sor került, melyen más szövetséges katonák mellett ukrán megfigyelők is részt vettek.

A bakonyi manővereket követően az amerikai Strykerek a napokban Táborfalvára érkeznek, személyzetük rövid pihenőidőt kap, majd Romániába utazik tovább, ahol újabb, hasonló elvek szerint szervezett gyakorlaton vesz részt. A tegnap a szárazföldi erőknek támogatást nyújtó, Pápára és Kecskemétre települt amerikai A–10-es csatarepülőgépek ugyanakkor év végéig Magyarországon maradnak, hozzájárulva a magyar előretolt repülésirányítók és a visegrádi négyek európai uniós harccsoportjába (V4 EUBG) felajánlott Gripenek pilótáinak képzéséhez.

De ezzel még nem ért véget a hazánkban gyakorlatozó amerikai erők sora: nemrégiben Tatára lánctalpas Bradley M3 felderítő harcjárművek érkeztek azokból a németországi készletekből, melyeket rövidesen állandó jelleggel előrevonnak a keleti tagországokba. Mint a jövőben kialakítandó rendszerben, a személyzet ezúttal is váltásos alapon érkezett hozzájuk az Egyesült Államokból.

Összevetve a környező országokkal, ahol még a külföldi újságírókat is szívesen látják az elsősorban amerikai részvétellel zajló hadgyakorlatokra, Magyarországon esetleges, de semmiképpen sem átlátható a kormány tájékoztatási politikája. Jól érezhető, hogy az amerikai csapatok magyarországi gyakorlatairól igyekeznek a lehető legvisszafogottabb módon kommunikálni, elsősorban saját hivatalos csatornáikon keresztül. Jellegzetes tapasztalat az is, hogy a kutakodó újságírót a magyar szervek az amerikaiakhoz irányítják, az amerikaiak pedig – arra hivatkozva, hogy a nyilvánosságért a befogadó nemzet a felelős – a magyarokra mutogatnak.

Nem jobb a helyzet azokkal a dokumentumokkal sem, amelyeket a kormánynak törvényi kötelezettsége nyilvánosságra hozni a tervezett csapatmozgásokkal kapcsolatban. Az idei évre vonatkozó 2014. decemberi kormányhatározat sok helyütt pontatlannak bizonyult, és eddig háromszor módosították: az A–10-esekre vonatkozó sor lóhalálában, október 7-én került be a Magyar Közlönybe, ráadásul virágnyelven, melyet csak a témában járatos személyek fejthetnek meg. Jellemző az is, hogy a Bátor harcos nevű hadgyakorlat résztvevőinek felsorolásából pont a legnagyobb, amerikai kontingens maradt ki.