A két szakadár területen, az úgynevezett Donecki és Luhanszki Népköztársaságban a minszki felek csúcstalálkozóján a jövő év elejére halasztották a választást, amelyet Kopatyko a Donbasz taktikai sikereként értékel, mivel ezúttal nem ide irányul majd a figyelem. Mint az elemző elmondta, nemcsak Doneckben, de az egész országban is lényegesen romlott az életminőség az elmúlt másfél év alatt, milliók hagyták el a régiót, az élet azonban zajlik, s mint külön megjegyezte, a piacon az emberek már rubellel fizetnek. Ez felveti a régió jövőjének kérdését is, s Kopatyko szerint a dolgok a konfliktus befagyása felé haladnak. Ez lényegében azt jelenti, hogy a két szakadár régió formálisan Ukrajna része marad, gazdasági értelemben azonban mind erősebben kötődik Moszkvához.
Az elemző ugyanakkor a konszolidáció előtt álló akadályként említi, hogy Ukrajnában ma nincs olyan általánosan elismert vezető, mint anno a lengyeleknél Lech Walesa vagy II. János Pál. Az is gond, hogy az ukrán elit köreiben a nacionalista nyomás miatt nem lehet a békéről beszélni, hiszen azt a gyengeség jeleként értékelnék. A szociológus emlékeztet arra, hogy két éve még szinte senki nem akarta volna, hogy a Donbasz orosz legyen, addig mára már kevesen tudják elképzelni az együttélést Kijevvel.
Az sem nagyon látszik, ki fogja újjáépíteni a Donbaszt. Persze, addig még békét is kell teremteni. Mint német és francia elemzők figyelmeztettek, a minszki folyamatot végig kell vinni. Berlin és Párizs egyszerűen nem tehet mást, hiszen kivonulásával azonnal kiújulna a Donbaszban a háború, s ez tovább rombolná Európa imázsát. Így aztán e két ország, míg nyilvánosan Oroszországot bírálja, a háttérben egyre komolyabb nyomás alá helyezi a minszki megállapodásban foglaltak teljesítésétől vonakodó Kijevet.
