– Hidegháborút emleget ismét a világ. A kétségkívül a kétpólusú világra emlékeztető retorika mellett talán azért is, mert a Nyugat képtelen orosz szemmel nézni Oroszországot. Így már negyedszázada épít téves mítoszokat, nézi más koordináta-rendszerben Oroszországot alapvetően azért, mert nem ismeri, és nem is akarja megismerni az orosz mentalitást. Milyen lelkiállapotban van, s mit akar ma Oroszország?
– Oroszország ma elemében van, pezseg, magabiztos; nem vár el mást, mint tiszteletet, érdekeinek figyelembevételét. Szíriában sem tesz mást, mint az érdekeit védi. Azzal, hogy fellép a rá is veszélyes dzsihadistákkal szemben, és megvédi szövetségesét. Moszkva a fő ellenség, az Iszlám Állam megtörése érdekében kész összefogni az Egyesült Államok vezette koalícióval is, ám ez idáig visszautasításban részesült. Úgy látszik, a terrorizmus elleni harc Amerika számára nem több, mint retorikai megoldás.
– Szavai megerősítik azt a tételt, hogy az elmúlt években látott, az erőre és a hazafias ideológiára épített politikát most egy konstruktívabb megközelítés váltja fel. Oroszország ma az ostromolt erőd érzése és a nyugati nyitás között egyensúlyoz. Mit ajánl Moszkva a Nyugatnak?
– Kölcsönös tiszteleten alapuló, a szuverenitást nem sértő együttműködést, valamint bízik abban, hogy a Nyugat felhagy a nyegle fennhéjázással, beletörődik Oroszország létezésébe, számol az érdekeivel, s nem próbálja elszigetelni.
– Manapság mindenki Szíriára figyel, az ukrán válság a háttérbe szorult, így mintha a Kreml szótárából is eltűnt volna az „orosz világ”, Novorosszijáról egyáltalán nem beszélnek
– Ez csak úgy tűnik. A szíriai sikerek pedig általában véve megszilárdítják a pozícióit, így aztán semmi ok arra, hogy megváltoztassa az álláspontját a Krím vagy a Donbasz tekintetében. A Krím hovatartozásáról továbbra sincs mit tárgyalni, Kelet-Ukrajna képviselőivel pedig le kell ülnie Kijevnek.
– Szó sincs tehát arról, hogy Moszkva magára hagyta volna Donecket?
– Nincs. A napokban jöttem vissza Kelet-Ukrajnából. Láttam, hogy gazdasági nehézségek ugyan itt is vannak, de ez szinte semmi Ukrajna általános helyzetéhez képest. A fizetéseket, nyugdíjakat az emberek időben megkapják, az élet lassan visszatér a régi kerékvágásba. Egyetemre az idén például majdnem annyian jelentkeztek, mint a háború előtt. A korábbi Ukrajnából természetesen nem kérnek
– de Oroszország sem hívja őket. A Donbasz nem Krím! Jól látom?
– Úgy gondolom, hogy tiszteletben kell tartani a helyiek akaratát, és referendumon kell eldönteni a régió hovatartozását.
– S mennyiben kapcsolódik a szíriai és az ukrán válság rendezésének a sorsa?
– Annyiban mindenképpen, hogy Oroszország megmutatta, nem lehet elszigetelni, és globális játékos. Ez más helyzet, mint egy évvel, de akár néhány hónappal ezelőtt, továbbá egyértelmű, hogy Oroszország érdekeivel számolni kell.
– Oroszország nemcsak visszatért a nemzetközi porondra, de Putyin is egyre népszerűbb. Ez nem elhanyagolható tényező akkor, amikor Európa súlyos morális válságban van, a világban pedig nemcsak a civilizációk, de az eszmék harca is folyik. Mit tud ajánlani Oroszország az elfáradt liberalizmus helyett például Európának?
– Nem beszélhetek egész Oroszország nevében, így inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy az oly sokat emlegetett terminusok, mint a demokrácia, a szólásszabadság vagy az emberi jogok mára sajnos devalválódtak. Lépten-nyomon a kettős mércével szembesülünk, így aztán Szaúd-Arábia építhet autoriter berendezkedést, ám Basár al-Aszad például nem. Úgy gondolom, hogy Oroszország számára csak a demokrácia a járható út. De nem akarom megkerülni a kérdést. Látom, egyre több európai konzervatív tekint növekvő szimpátiával Oroszországra. A tehetetlen, kiürült, politikailag korrekt magatartással szemben a józan észre, a szuverenitásra alapuló gondolkodást látják benne, s ez a markánsan konzervatív megközelítés az Európai Uniót sújtó mély válság fényében különösen vonzó lehet.
– Oroszország és Putyin különösen a hagyományos nagy pártok elfáradása, a félelmekre választ adni nem tudó politikai korrektség miatt megerősödő szélsőséges és populista pártok szavazói körében egyre népszerűbb. A hozzájuk hasonló radikális erők ugyanakkor paradox módon magában Oroszországban marginálisak. Nem zavarja ez a helyzet?
– Személy szerint elutasítok mindenféle radikalizmust, amely – mint Ukrajna példája is mutatja – nagyon veszélyes. Ezért örülök annak, hogy az orosz út a német, olasz vagy francia mérsékelt konzervatívok körében is mind népszerűbb. Mindenekelőtt azért, mert a világ egyoldalú amerikai értelmezése, a vélemények monopolizálása egyre kevésbé elfogadott.
