Megérezte negyedszázada a lehetőséget Muhtar Abljazov. A Szovjetunió felbomlása utáni káoszt kihasználva ügyesen és hatékonyan halászott a zavarosban, s a vagyonnal együtt a hatalom belső köreibe is könnyedén bejutott. Az egyre inkább magára találó állam azonban egy idő után a posztszovjet térségben szinte mindenütt elkezdte kiszorítani a hatalomból a törvénytelen módon meggazdagodó kalandorokat. Így történt ez Kazahsztánban is, ahol egyre kevésbé nézték el a fehérgalléros bűnözői csoport ténykedését. Főképp azt, hogy a bűnszervezet jól kidolgozott, ám valójában nem túl bonyolult pénzügyi machinációk révén mintegy ötmilliárd dollárral károsította meg az Abljazov vezetése alatt álló BTA Bankot.
Az ügylet lefedésére a szorult helyzetbe került vezér ügyes PR-akciót indított, előbb pártot szervezett, amelyet a hatalomra ujjal mutogatva nem jegyzett be, majd Londonba menekülve politikai üldözöttként állította be magát. Egy ideig működött is ez a taktika, azonban ha lassan is, de kinyílt a brit és francia igazságszolgáltatás szeme. A Kazahsztántól Ukrajnán, Kirgizisztánon át Oroszországig országok sorát megkárosító „üzletember” a menekülés közben a nyugati jótevőit sem hagyta ki a sorból. Még az előzetes letartóztatásból is forgatta a milliárdjait, vette meg a médiát – egymás után jelentek meg a Le Monde-tól a Le Figaróig az ártatlanságáról, politikai üldöztetéséről szóló hírek –, és ahogy szorult a nyaka körül a hurok, úgy rejtette el az igazságszolgáltatás elől a vagyonát.
Ahogy fogyott körülötte a levegő, úgy tűntek el a fehérgalléros bűnöző mellől a bajtársak is. Először a jogásza, egyben szeretője, Elena Tiscsenko árulta el. A Londonból megszökött Abljazovot az ő nyomát követve tartóztatták le a nyomozók a francia Riviérán. A dekoratív hölgy azonban nem volt ilyen óvatlan, amikor ezután őt is letartóztatták Moszkvában. Vádalkut kötött a nyomozó hatóságokkal, és részletesen kitálalt az akkor már francia börtönben ülő Abljazov kelet-európai ügyleteiről, a Moszkva környéki projektekről, a szentpétervári, jekatyerinburgi, novoszibirszki és volgográdi visszaélésekről. E vallomások alapján letartóztatták az Abljazov oroszországi vagyonát kezelő Alekszandr Potkint, Tiscsenko pedig amnesztiában részesült. Ezután az ukrán hatóságoknál jelentkezett be, ahol szintén mesélni kezdett. Ennek nyomán Kijev is elküldte Párizsba a kiadatási kérelmet, Elena Tiscsenko pedig a belügyminisztérium bűnös módon szerzett javak visszaszerzésével foglalkozó osztályának élére került. Tiscsenko információi nyomán Vilniusban letartóztatták Abljazov rokonát, egyben pénztárosát, Szirim Salabajevet is. A sógor is hamar „énekelni” kezdett, a megkárosított országok pedig futottak a pénzük után.
A történet a végéhez közeledik. A hosszú éveken át folytatott üzelmekről lehullt a lepel. Most már csak azt kellene megtudni, hová rejtette el az „üldözött” a lopott vagyon nagy részét.
