Merkel elzárja a migránsok elől a pénzcsapokat

Az alkancellár közben már egymillió érkezőt emleget.

MTI
2015. 10. 11. 17:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bild hétfői számában megjelenő, de vasárnap már részben ismertetett Merkel-interjúból kiderül, hogy a kancellár szerint a jelenleg a menedékkérelmet benyújtóknak a kérelem elbírálásáig járó németországi pénzbeli juttatások európai összehasonlításban túl magasak, így „téves ösztönzők” lehetnek. Hollandia és Luxemburg például – mondta a kancellár – jóval kevesebb „zsebpénzt” biztosít ezen a címen. Hogy az „esetleges téves ösztönzőket” csökkentsék, a német kormány arra törekszik, hogy a befogadóközpontokban tartózkodók ismét túlnyomórészt nem pénzbeli juttatásokat kapjanak.

Több mint egymillió menedékkérőre számíthat idén Németország – mondta Sigmar Gabriel német alkancellár vasárnap pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kongresszusán Mainzban. Gabriel ezzel jóval magasabbra tette az érkezők számát, mint Thomas de Maiziere belügyminiszter, az SPD koalíciós partnerének, a Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) a politikusa, aki szerint 800 ezer menedékkérő érkezhet az év végéig Németországba.

„Az elmúlt hetekben sokszor megtörtént, hogy naponta tízezrek menekültek hozzánk. Ebben az évben Németország több mint egymillió menekültet fog befogadni” – mondta Gabriel.

A szociáldemokrata politikus egyúttal bírálta a német konzervatív uniópártok – a CDU és a Bajorországban kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) – menekültügyi politikáját. Azzal vádolta őket, hogy „tanácstalanok” és „kettős játékot” játszanak. Nézete szerint az uniópártok olyan válaszokat adnak a választópolgárok kérdéseire és félelmeire, amelyek ellentmondanak annak, amit Angela Merkel kancellár elvként megfogalmazott. A CDU, illetve a CSU Merkel feltétel nélküli „megbirkózunk vele” bizakodása és Horst Seehofer bajor miniszterelnök a határ lezárását kilátásba helyező kijelentései között ingadozik, de valójában mindkét álláspont tanácstalanságot fejez ki – vélekedett Gabriel.

Az SPD szerint erős és szolidáris államra van szükség a menekültválság sikeres kezeléséhez – jelentette ki a pártelnök, és óva intett a menekültek és a lakosság „egymás elleni kijátszásától”. Egyúttal lojalitását fejezte ki Angela Merkel iránt, a kancellárhoz címezve szavait kijelentette: „Leghevesebb ellenzői nem a mi sorainkban ülnek, hanem gyakran a CDU-ban és a CSU-ban.” Ugyanakkor mindenki tisztában van azzal, hogy Németország nem képes befogadni évente több mint egymillió embert „hosszú távon és feltétel nélkül” – tette hozzá. Gabriel szerint ezt „Angela Merkel is tudja, de nem mondja ki”.

Az SPD elnöke azt mondta, Merkelnek igaza van abban, hogy a határok lezárása nem jelenthet megoldást, a menekültáradat okait a Közel-Keleten kell kezelni.

A Bild című német napilap vasárnapi számában közölt friss közvélemény-kutatási adatok szerint a CDU és a CSU támogatottsága a 2013-as választások óta a legalacsonyabb szintre, 38 százalékra csökkent. Az Enmid intézet felmérése azt mutatja, hogy a németek 48 százaléka elhibázottnak tartja Merkel menekültpolitikáját, míg 39 százalékuk támogatja azt. Az uniópártok szavazói között 67 százalék ért egyet a kancellárral és 25 százalék nem. A megkérdezettek 50 százaléka egyetért Merkellel abban, hogy Németország megbirkózik a helyzettel, s 45 százalékuk van az ellenkező véleményen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.