Százezreket vesznek őrizetbe és toloncolnak haza

A The Times szerint 400 ezer menedékkérelmet utasítanak el a közeljövőben.

MTI
2015. 10. 07. 5:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap szerint a 2015 első felében az Európai Unió területére belépett menekültek közül várhatóan 400 ezernek a menedékkérelmét utasítják el az uniós hatóságok. A The Times birtokába jutott diplomáciai dokumentum szerint őket a következő hetekben utasítanák ki, és vinnék el egy harmadik országba

 

Az ARD muszlim női viseletben ábrázolta a német kancellárt egyik műsorában, mely komoly hullámokat kavart – olvassa el az mno.hu cikkét! Németországban ezentúl a kancellár hivatalából irányítják a menekültválság kezelését – derült ki kedden. Nem mellesleg 1,5 milliós áradattal számolnak Merkelék – a Bild által megszerzett dokumentum szerint.

Brüsszel azzal fenyegeti Nigert és Eritreát, hogy visszavonja a segélyeket, a kereskedelmi megállapodásokat és a vízumegyezményeket a két országgal, ha elutasítják állampolgáraik visszafogadását. Az uniós tervben több százezer migráns őrizetbe vétele is szerepe, ugyanis így akadályoznák meg az európai hatóságok azt, hogy kiutasításuk elől megszökjenek – írja a brit lap. Az említett országok mellett az Afganisztánból, Líbiából és Szíriából érkezett emberekre is vonatkozhat ez az intézkedés.

A terv szerint a migránsok hazaszállításának folyamatához a Frontex uniós határvédelmi ügynökség nyújtana segítséget. Azokat az EU-tagokat, amelyek az illegális bevándorlók kiutasítását nem a nemzetközi jogoknak megfelelően hajtják végre, az Európai Bizottság megbírságolná.

Az illegálisan érkezett állampolgárok azonosítása és harmadik országba elszállításuk érdekében a tagországoknak módszeresen el kell fogadniuk a kiutasításokról szóló döntést, valamint meg kell hozniuk az annak végrehajtásához szükséges intézkedéseket – írta a lap.

Az Európai Unió pénzügyi forrásokkal és egyéb intézkedésekkel segítené Törökországot, Ankara pedig ezért cserébe erősítené határvédelmét és javítana menekültügyi eljárásain egy új, kedden közzétett uniós akcióterv értelmében.

Megvan a bölcsek köve menekültügyben? Ha nem is kizárólagos megoldásként, de európai politikusok egy csoportja nagy reményeket fűz az Európai Parlamentben jelenleg tárgyalt előterjesztéshez, amely reményeik szerint csökkentené a schengeni határokra nehezedő terhet – olvassa el a Magyar Nemzet cikkét!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.