Emberszámba kell venni a polgárokat

Ioan Hosu kolozsvári szociológus a román társadalom elvárásairól és a politikai elit kudarcáról.

– Romániában korábban is voltak tüntetések, például tisztességes fizetésért, magasabb életszínvonalért, a mostani megmozdulások azonban kifejezetten a korrupció, a politikai osztály ellen irányulnak. Miért éppen a klubtragédia jelentette az utolsó cseppet a pohárban?
– A lakosságot nem kimondottan a pénz hajtja az utcára, a 2010-es megszorító intézkedések bejelentését nem követték demonstrációk. Eddig is többnyire akkor tiltakoztak, amikor az egészségügyi ellátás színvonala vagy a Verespatakra tervezett bányanyitás esetében a környezet, az élet minősége forgott kockán. Legyen szó a külföldön élő románok választójogának korlátozása miatt a tavalyi államfőválasztás idején vagy a mostani szerencsétlenség kapcsán rendezett tömegdemonstrációkról, ezek mind a társadalom kétségbeesett jajkiáltásai. Az emberek kifejezetten érzékenyek az élettel és halállal kapcsolatos aspektusokra, e téren nincs helyük a politikai játszmáknak. Megcsömörlöttek attól, hogy a sztárocskák és újgazdagok alkotta politikai bandák érzéketlenséget tanúsítanak a szenvedés, az emberi méltóság iránt. A többség nem feltétlenül anyagi természetű igényeket támaszt, nem vezető akar lenni, hanem a politika alapjait képező értékek megváltoztatását sürgeti. Nem kér a konvencionális beszédekből, kulcsfontosságú pillanatokban maga mellett akarja tudni az állami intézményeket. És nem akar többet várni, nem akar újabb áldozati nemzedékké válni a reformok oltárán.

– Mi vezetett a romániai politikai elit kudarcához?
– Ha csak a tavalyi államfőválasztás óta eltelt időszakot vizsgáljuk, a politikai pártok kizárólag a saját ügyeikkel, fúziókkal, belső választásokkal voltak elfoglalva. Teljesen megfeledkeztek a társadalom igényeiről, az alkotmány módosítása, a régióátszervezés vagy az európai források lehívása mellékes számukra, kizárólag a túlélésük biztosítására törekedtek. A többség azzal elégedetlen, ahogy az állam a polgáraihoz viszonyul. Az emberek nem érzik képviselve magukat a szavazatuk által, mert két választás között a kutya se törődik velük. Emiatt fordulnak el rengetegen a politikától, és bojkottálják a választásokat, dobnak üres szavazócédulát az urnába, vonulnak az utcára. Ezek a megnyilvánulások mindaddig nem szűnnek meg, amíg a társadalom egyre szélesebb rétegei nem érzik képviselve magukat. A polgárok azt kérik az állami intézményektől, hogy vegyék emberszámba őket, hogy a stratégiákat az igényeikhez és elvárásaikhoz igazítsák. Ez az elégedetlen réteg nem csak klasszikus pártokba szerveződve fog helyet keresni magának a közéletben, elvégre ma már három személy is pártot alapíthat Romániában, a közösségi oldalak más jellegű platformok létrehozására is alkalmasak.

– Miért nem vállalt hangsúlyosabb szerepet az átalakulási folyamatban a fiatal nemzedék? Vagy miért mondott csődöt például a Ponta képviselte generáció?
– Nem csak a fiatalok elégedetlenek, ez ugyanúgy jellemző számos más társadalmi és korcsoportra. Az idősebb generáció is elégedetlen, de más a protestkultúrája, mivel a Ceausescu-diktatúrában megtanulta, hogy nem kommentálhat semmit, és egyedül akkor sem képes megváltani a világot, ha nem ért egyet a folyamatokkal. Ehhez képest a negyven év alatti, az interneten, az átláthatóság, az együttműködés és a vita kultúráján szocializálódott nemzedék számára természetes a nyílt megnyilvánulás. A totálisan eltévelyedett politikai establishment képtelen mit kezdeni a nemzedékek közötti eltérésekkel. A fiatalok szerepvállalásának fő gátja a pártoknál érvényesülő kontraszelekció, ahol kizárólag bólogatójánosokra van szükség, mert nem a kritikai gondolkodás, hanem a főnök iránti hűség a mérvadó. Nem az számít, mit tudsz, hanem hogy kit ismersz. Holott a cégekhez hasonlóan a politikában is a legjobbnak, a leghozzáértőbbnek kellene képviselnie a tömegeket. A mindössze 36 évesen a kormányfői székbe került Victor Ponta magában hordozta a baloldal által meghirdetett mélyreható reformok ígéretét, tevékenysége, magatartása azonban enyhén szólva túllépte az etikusság határait. Kudarca nyomán sokaknak megerősítést nyert, miszerint fiatalok, idősek ide vagy oda, a jelenlegi politikai osztállyal képtelenség előrelépni, új szereplők és intézményrendszer kell.

– Mégis milyen modellek, projektek segítségével valósulhatnak meg a várt reformok, a politikai-társadalmi megtisztulás?
– Meríteni kellene a változást, reformokat, egyfajta társadalmi forradalmat sürgető rétegek elvárásaiból. Az egyik ilyen modell a fenntartható fejlődés, a kooperáció és a konzultáció felkarolása, háttérbe szorítva a konzumerizmust, a természeti erőforrásokkal szembeni mértéktelen visszaélést. Nem szabad az államtól várni mindent, a változásnak nemcsak az elitek körében kell bekövetkeznie, hanem alsóbb szinteken is. Mindenekelőtt az oktatás színvonalának emelésével, hiszen a mai oktatás határozza meg, milyen lesz a társadalom harminc, ötven év múlva. A civil társadalom sokkal aktívabb nálunk, mint tíz évvel ezelőtt, ezért biztos vagyok abban, hogy a változtatás szükségességéről kezdődött közvita akkor is folytatódni fog, ha a tüntetések alábbhagynak. A paradigmaváltás időszakát éljük, és ez a folyamat visszafordíthatatlanná vált, az elvárásokat már nem lehet néhány látszatintézkedéssel kielégíteni.