Kiengedték Ivo Sanadert

A volt kormányfő elmondta, nincs ellene jogerős ítélet, és továbbra is harcol, hogy bebizonyítsa ártatlanságát.

MTI
2015. 11. 25. 18:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Zágráb megyei bíróság akkor azzal indokolta döntését, hogy számításai szerint nem telt le a vizsgálati fogság maximális határideje, és emellett az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyik korábbi ítéletére hivatkozott. A vádlott különböző bűncselekmények miatt van őrizetben, s ezeket a fogva tartásban töltött időszakokat nem lehet összeadni – közölték. Jelenleg két másik korrupciós ügyben is folyik eljárás Sanader ellen, azokban viszont még nem született jogerős ítélet.

Sanader ügyvédei az alkotmánybírósághoz fordultak jogorvoslatért. Érvelésük szerint annak ellenére, hogy különböző ügyekben folyik eljárás a vádlott ellen, már letöltötte azt az időt, ameddig a vizsgálati fogság tarthat. Emellett rámutattak, hogy ügyfelüket korlátozták szabadságában, és megsértették alapvető emberi jogait.

A főügyészség korrupcióellenes hivatala (USKOK) bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen, ettől függetlenül a bíróság a vizsgálati fogságot megszüntette. Mihelyt a börtön igazgatósága írásban is megkapja a bíróság határozatát, és Sanader eleget tesz a formai követelményeknek, a vádlott elhagyhatja a börtönt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.