A brit miniszterelnök szerint több okból is indokolt lenne Nagy-Britannia bekapcsolódása az Iszlám Állam szíriai állásai elleni légi hadműveletekbe. David Cameron a londoni alsóházban ismertette csütörtökön a kormány érveit. A brit királyi légierő (RAF) részt vesz az Iszlám Állam iraki állásai elleni támadásokban, ám a szíriai légi hadműveletekben nem, mivel ehhez a brit parlament nem adta hozzájárulását.
Az Iszlám Államra mért csapások összehangolásáról, az információcsere és a katonai együttműködés erősítéséről állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz és Francois Hollande francia elnök csütörtökön Moszkvában. Erről a két államfő az egyeztetéseket követő közös sajtótájékoztatóján számolt be.
Az együttműködés részeként a két ország megosztja majd az IÁ és más terrorcsoportok állásaira vonatkozó információit, hogy ezáltal javítani tudják a dszihadisták elleni légi hadjáratuk hatékonyságát – jelentették be az államfők. Azt is közölték, hogy Oroszország a továbbiakban kész segíteni az IÁ ellen harcoló szíriai ellenzéki csoportokat is.
„Abban állapodtunk meg, és ez fontos, hogy csak a terroristákat és az (Iszlám Államot) támadjuk, és nem támadjuk a terrorizmus ellen harcoló erőket. Információt fogunk cserélni arra vonatkozóan, hogy kiket támadjunk és kiket nem”
– közölte Francois Hollande. Azt is bejelentette, hogy Párizs növelni fogja a szíriai lázadóknak nyújtott támogatását. Putyin közölte, hogy Moszkva kész együttműködni az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalícióval, de alapvetően egy szélesebb körű, egységes nemzetközi front létrehozását tartja szükségesnek az IÁ ellen.
Az orosz elnök egyúttal élesen bírálta az Egyesült Államokat az orosz vadászbombázó keddi lelövése miatt. Azt mondta, Moszkva tájékoztatta a nyugati-arab koalíciót a gép bevetésének időpontjáról és helyéről, és Washingtonnak meg kellett volna akadályoznia, hogy Törökország – a koalíció tagjaként – lelője az orosz vadászbombázót. Emiatt Oroszországnak és az Egyesült Államoknak „komoly egyeztetéseket” kell tartania – tette hozzá.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!