Az egyiptomi diplomata és politikus 93 évet élt; ő volt az ENSZ hatodik főtitkára, a tisztséget 1992 januárjától 1996 decemberéig töltötte be. Személyében először került a világszervezet élére az afrikai kontinensről és az arab világból származó politikus.
Gáli volt az első és mindeddig utolsó olyan ENSZ-főtitkár is, aki mindössze egy mandátumot töltött be. Ez utóbbi elsősorban az Egyesült Államokkal való rossz viszonyával függ össze, ami ahhoz vezetett, hogy Washington megakadályozta tisztségének 1996-os megújítását. Helyette a ghánai Kofi Annan került a szervezet élére.
Az egyiptomi állami hírügynökség szerint Gáli hazájában, az el-gízai asz-Szalám kórházban halt meg, ahol medencecsonttöréssel kezelték. Halálát az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) jelenlegi elnöke, Rafael Ramírez venezuelai nagykövet jelentette be a testület keddi ülésének elején. A testület 15 tagja egy perc néma csenddel adózott a volt főtitkár emlékének.
Gáli 1922-ben az észak-afrikai ország egyik legnagyobb diplomáciai múltra visszatekintő kopt-keresztény családjának sarjaként született Kairóban. Nagyapja, Butrosz Gáli Pasa az akkori monarchia pénzügyminisztere, majd külügyminisztere és végül 1908-tól kormányfője volt egészen 1910-ig, egy ellene elkövetett halálos kimenetelű merénylet napjáig.
A volt ENSZ-főtitkár Kairóban és Párizsban tanult, majd akadémikusként a nemzetközi jogra specializálódott.
Anvar Szadat elnök 1977-ben a külügyekért felelős államminiszterré nevezte ki, és ebben a pozíciójában jelentős szerepet játszott a 1979-es egyiptomi–izraeli békeszerződéshez vezető tárgyalásokban. Szadat meggyilkolása után utódja, Hoszni Mubarak is megtartotta Gálit pozíciójában, de a keresztény politikusból sohasem válhatott külügyminiszter a muzulmán többségű országban.
Gáli a Szovjetunió összeomlását és a hidegháború végét követő turbulens időkben szolgált az ENSZ élén. Főtitkársága egybeesett a világszervezet történetének egyik legkényesebb időszakával, amelyet a szomáliai, a ruandai, a közel-keleti és a jugoszláviai konfliktusok öveztek. Ötéves mandátuma során számos bírálat érte, sokan azzal vádolták a világszervezetet, hogy tétlen maradt a legalább 800 ezer ember halálát okozó 1994-es ruandai népirtás és a 1995-ös srebrenicai vérengzések idején.
