Juncker: Jogellenes az osztrák beléptetési kvóta

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Baráti beszélgetést” folytat majd erről Werner Faymann osztrák kancellárral.

MTI
2016. 02. 18. 15:08

London reformköveteléseivel kapcsolatban a magyar kormány két olyan határt fektetett le, amelyet az európai uniós csúcson nem szabad átlépni. Az egyik, hogy a személyek szabad mozgása nem szenvedhet csorbát, a másik, hogy nem születhet precedens.

David Cameron brit kormányfő  kijelentette: nehéz tárgyalások következnek, de jó szándékkal és kemény munkával sikerülhet megegyezésre jutni. Mint mondta, ha lesz rá lehetőség, megköti a megállapodást, viszont nem fog olyan egyezményt elfogadni, amely nem felel meg az igényeiknek. „Harcolni fogok Nagy-Britanniáért” – szögezte le.

Angela Merkel német kancellár kifejtette: mindent megtesznek annak érdekében, hogy Nagy-Britannia tagja maradjon az Európai Uniónak. A kérdésről az ülést megelőzően egyeztetni fog a francia elnökkel és a holland kormányfővel, a megállapodást azonban az unió huszonnyolc tagállamának kell elfogadnia – tette hozzá. Mint mondta, Németországnak érdeke Nagy-Britannia uniós tagsága, a végső döntést viszont a briteknek kell majd meghozniuk.

Mark Rutte, az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztét betöltő Hollandia miniszterelnöke elmondta, hogy a tárgyalások rendkívül előrehaladott állapotban vannak, mindazonáltal sok munka van még hátra.

Donald Tusk, az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke kijelentette: nincs kétsége afelől, hogy sorsdöntő csúcstalálkozóra kell készülni. Tusk a csúcstalálkozó előtt még tartott egy utolsó egyeztetést David Cameronnal, részletekről azonban egyelőre nem érkeztek hírek.

Francois Hollande francia államfő szerint bár a megállapodás szükséges és lehetséges, nem sértheti az unió alapelveit. Hollande arra is figyelmeztetett, hogy ha Nagy-Britanniát kivételes bánásmódban részesítik, akkor más tagállamok is kivételeket fognak követelni maguknak.

Hasonlóan vélekedett a lengyel miniszterelnök is. Beata Szydlo közölte, hogy egyetértésre akarnak jutni, „de nem bármi áron”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.