Liberálisok is elismerték a kőkonzervatív bírót

A melegházasságra nemet, a fegyvertartásra és a halálbüntetésre igent mondott. Ki is volt az amerikai sztárbíró?

Scalia azt szokta mondani, véleményei közül a legbüszkébb a 2008-as többségire volt, amelyet a Columbia versus Heller ügyben fejtett ki. Ez az ítélet határkőnek bizonyult: a legfelső bíróság kimondta, hogy Washington nem tilthatja a kézifegyver tartását, a második kiegészítés pedig egyéni és nem közösségi jogokat véd a fegyvertartásra vonatkozóan. Scalia nemcsak azért volt büszke Hellerre, mert végre érvényesítette a második kiegészítést, de azért is, mert úgy látta, az originalizmus védelmezőjeként áll ki. Ez volt az az elképzelés, amelyet Scalia oly fáradhatatlanul igyekezett népszerűsíteni és az amerikai jog részévé tenni: eszerint az alkotmányt eredeti jelentése szerint kell értelmezni, aszerint, amit ratifikációja idején jelentett. Mint 1997-es, A Matter of Interpretation című könyvében le is szögezte: „Ha az emberek elkezdik úgy gondolni, hogy az alkotmány nem éppen olyan szöveg, mint az összes többi, hogy amit jelent, az nem az, amit mond, vagy amit gondoltak a jelentéséről, hanem amit kellene jelentenie , nos, akkor mást fognak előnyben részesíteni a pártatlanság, az igazság és a jogászias gyors felfogás helyett.”

Ennek ellenére Scalia az originalizmus mellett sem állt ki következetesen: amikor a legfelső bíróságot 2010-ben arra kérték, hogy a fegyverekre vonatkozó jogról szóló McDonald versus Chicago ügy miatt vizsgálja meg a 14. kiegészítés eredeti jelentését, Scalia nevetségesnek találta, és a kérés miatt még gúnyt is űzött a libertárius ügyvédből, Alan Gurából. Mint mondta, ami mellett Gura érvel, az a teljes ellentéte az Egyesült Államok 140 éves bíráskodásának.

Persze éppen ilyen fontos volt Scalia munkásságában, amilyen következetesen ellenezte a melegházasságot vagy helyeselte a halálbüntetést. Amikor például a legfelső bíróság eltörölte Texas tiltó rendelkezését a homoszexuális viselkedéssel kapcsolatban, Scalia arról beszélt, hogy a bíróság elköteleződött a homoszexuális agenda mellett – ezt pedig nem épp dicséretnek szánta.

Scalia azzal is érvelt a melegjogokkal szemben a Vox.com cikke szerint, hogy ilyen jogokat egyszerűen nem véd az alkotmány és kiegészítései originalista értelmezése. Ellenezte az államok szodómiaellenes törvényeinek eltörlését, ahogy a melegházasságra vonatkozó szövetségi, illetve állami tiltás megsemmisítését is.

Kollégái vele szemben úgy vélték, hogy az alkotmány 14. kiegészítése igenis védi a melegeket, de ezt Scalia visszautasította, szerinte nem védte őket. A bíró tartott attól, hogy társai saját nézeteiket olvassák az alkotmányba, és kiterjesztik a dokumentum hatáskörét a valóságoson túlra. Folyamatosan slippery slope-tól, azaz a jogkiterjesztések utáni újabb és újabb, váratlan jogkiterjesztésektől tartott: például hogy a melegházasságra vonatkozó szövetségi tiltás eltörlése országszerte a melegházasság legalizációjához fog vezetni. Ebben persze aztán igaza lett.

Persze nem mondhatni a fentiek alapján, hogy Scalia nézetei ne befolyásolták volna döntését vagy azt, ahogy az alkotmányt értelmezte, és az Egyesült Államokban hagyománya is van annak, hogy egy-egy meghatározó kérdésben a legfelső bíróság tagjai csapnak össze és hoznak döntést. Nem véletlen, hogy Scalia halála után máris elindult a csata azon, Barack Obama kinevezhet-e még egy bírót, vagy ezzel már meg kell várni a választás eredményét. Jelenleg a Vox.com szerint kiegyenlítettek az arányok a Legfelsőbb Bíróságon belül, négyen-négyen képviselik a konzervatívokat és a liberálisokat, márpedig szavazategyenlőség esetén az eredeti döntés marad érvényben. A legfelső bíróságnak ugyanakkor megmarad a joga, hogy újratárgyalja az egyes eseteket a következő ciklusban, és ez valószínű megoldásnak is látszik majd.