Liberálisok is elismerték a kőkonzervatív bírót

A melegházasságra nemet, a fegyvertartásra és a halálbüntetésre igent mondott. Ki is volt az amerikai sztárbíró?

Igaztalan volt a február 13-án elhunyt Antonin Scaliát, az amerikai legfelső bíróság elnökét a tekintélyelvűség hívei közé sorolni, a bíró nézeteit ugyanis a liberális tendenciák éppúgy jellemezték – szögezte le a libertárius Reason, amely oldal a halála óta több cikkel is tisztelgett Scalia öröksége előtt.

A Reason két ellentétes példával igazolta, hogy egyszer a konzervatívoknak, máskor a liberálisoknak kellett csalatkozniuk Scaliában: hol a rendőrség felé hajlott, és ő is elfogadta, hogy kutyás rendőrök kereshessenek autókat, hol tiltakozott az ellen, hogy bármiféle hatósági engedély nélkül rendőrségi kutyával lehessen szaglászni egy feltételezett drogtermesztő házának környékén.

Bár a Reason szerint Scalia nem volt az egyéni szabadságjogok következetes védelmezője, de semmi köze nem volt ahhoz a tekintélyelvű rémhez, aminek a baloldal őt lefestette. A lap szerzője, Jacob Sullum szerint konzervatív világnézete ellenére valójában jóval liberálisabb volt, mint néhány magát annak mondó kollégája: jóval gyakrabban kérdőjelezte meg, joga van-e a kormánynak és a hatóságoknak behatolni a nappalinkba – mind szó szerinti, mind átvitt értelemben. Miután nem illett a képbe, hogy Scalia is egyetért a liberálisokkal a magánélet, a tisztességes eljárás és mondjuk a szólásszabadság védelmének szükségességében, ezért ezeket inkább figyelmen kívül hagyták, vagy úgy tekintettek rájuk, mint amelyek a jobboldali nézeteihez illeszkednek szervesen.

A Reason másik cikkében arról írt, hogy a 79 éves korában elhunyt bíróra az amerikai jog óriásaként fognak emlékezni. A konzervatív jogász volt a legfelső bíróság egyik legrégebbi tagja, még Ronald Reagan nevezte ki 1986-ban, és azóta markáns nyomot hagyott az Egyesült Államok joganyagában – joghallgatóknak, ügyvédeknek és bíróknak kell majd birkózniuk és dolgozniuk Scalia tetemes munkásságával a következő évtizedekben és talán még azután is.

Bár az amerikaiak jó részének a legfontosabb az, amit az abortuszról, a melegjogokról és a melegházasságról gondolt, de nem támogatta a túlterjeszkedő államot, az indokolatlan kutakodásokat és a lefoglalásokat sem. 2014-ben például a legfelső bíróság úgy találta, egy névtelen telefonhívás miatt a forgalom leállítása és a kábítószer utáni kutakodás kompatibilis volt az alkotmány negyedik kiegészítésével, Scalia viszont nem értett egyet ezzel. Ő úgy látta, a többség véleménye csak egy szabadságpusztító koktél kikeveréséhez járul hozzá, amely inkább részesít előnyben egy névtelen és meg nem erősített ötletadót, mint egy elemi alkotmányos jogot.

Scalia azt szokta mondani, véleményei közül a legbüszkébb a 2008-as többségire volt, amelyet a Columbia versus Heller ügyben fejtett ki. Ez az ítélet határkőnek bizonyult: a legfelső bíróság kimondta, hogy Washington nem tilthatja a kézifegyver tartását, a második kiegészítés pedig egyéni és nem közösségi jogokat véd a fegyvertartásra vonatkozóan. Scalia nemcsak azért volt büszke Hellerre, mert végre érvényesítette a második kiegészítést, de azért is, mert úgy látta, az originalizmus védelmezőjeként áll ki. Ez volt az az elképzelés, amelyet Scalia oly fáradhatatlanul igyekezett népszerűsíteni és az amerikai jog részévé tenni: eszerint az alkotmányt eredeti jelentése szerint kell értelmezni, aszerint, amit ratifikációja idején jelentett. Mint 1997-es, A Matter of Interpretation című könyvében le is szögezte: „Ha az emberek elkezdik úgy gondolni, hogy az alkotmány nem éppen olyan szöveg, mint az összes többi, hogy amit jelent, az nem az, amit mond, vagy amit gondoltak a jelentéséről, hanem amit kellene jelentenie , nos, akkor mást fognak előnyben részesíteni a pártatlanság, az igazság és a jogászias gyors felfogás helyett.”

Ennek ellenére Scalia az originalizmus mellett sem állt ki következetesen: amikor a legfelső bíróságot 2010-ben arra kérték, hogy a fegyverekre vonatkozó jogról szóló McDonald versus Chicago ügy miatt vizsgálja meg a 14. kiegészítés eredeti jelentését, Scalia nevetségesnek találta, és a kérés miatt még gúnyt is űzött a libertárius ügyvédből, Alan Gurából. Mint mondta, ami mellett Gura érvel, az a teljes ellentéte az Egyesült Államok 140 éves bíráskodásának.

Persze éppen ilyen fontos volt Scalia munkásságában, amilyen következetesen ellenezte a melegházasságot vagy helyeselte a halálbüntetést. Amikor például a legfelső bíróság eltörölte Texas tiltó rendelkezését a homoszexuális viselkedéssel kapcsolatban, Scalia arról beszélt, hogy a bíróság elköteleződött a homoszexuális agenda mellett – ezt pedig nem épp dicséretnek szánta.

Scalia azzal is érvelt a melegjogokkal szemben a Vox.com cikke szerint, hogy ilyen jogokat egyszerűen nem véd az alkotmány és kiegészítései originalista értelmezése. Ellenezte az államok szodómiaellenes törvényeinek eltörlését, ahogy a melegházasságra vonatkozó szövetségi, illetve állami tiltás megsemmisítését is.

Kollégái vele szemben úgy vélték, hogy az alkotmány 14. kiegészítése igenis védi a melegeket, de ezt Scalia visszautasította, szerinte nem védte őket. A bíró tartott attól, hogy társai saját nézeteiket olvassák az alkotmányba, és kiterjesztik a dokumentum hatáskörét a valóságoson túlra. Folyamatosan slippery slope-tól, azaz a jogkiterjesztések utáni újabb és újabb, váratlan jogkiterjesztésektől tartott: például hogy a melegházasságra vonatkozó szövetségi tiltás eltörlése országszerte a melegházasság legalizációjához fog vezetni. Ebben persze aztán igaza lett.

Persze nem mondhatni a fentiek alapján, hogy Scalia nézetei ne befolyásolták volna döntését vagy azt, ahogy az alkotmányt értelmezte, és az Egyesült Államokban hagyománya is van annak, hogy egy-egy meghatározó kérdésben a legfelső bíróság tagjai csapnak össze és hoznak döntést. Nem véletlen, hogy Scalia halála után máris elindult a csata azon, Barack Obama kinevezhet-e még egy bírót, vagy ezzel már meg kell várni a választás eredményét. Jelenleg a Vox.com szerint kiegyenlítettek az arányok a Legfelsőbb Bíróságon belül, négyen-négyen képviselik a konzervatívokat és a liberálisokat, márpedig szavazategyenlőség esetén az eredeti döntés marad érvényben. A legfelső bíróságnak ugyanakkor megmarad a joga, hogy újratárgyalja az egyes eseteket a következő ciklusban, és ez valószínű megoldásnak is látszik majd.