Heves adok-kapok zajlik a brexitről

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

David Cameron brit kormányfő már a szemkontaktust is kerüli az uniós kilépést támogató minisztereivel.

Gergely Károly
2016. 03. 30. 13:24

Egy maradáspárti politikus névtelenül az Iszlám Államhoz hasonlította a brexitet sürgető képviselőket, mivel „nem hajlandóak tárgyalni”. Amennyiben ez a szakadék tovább mélyül a párton belül, az a referendum eredményétől függetlenül is katasztrofális fejleményekhez vezethet.

Nem lehet figyelmen kívül hagyni a kilépés gazdasági következményeit sem. A Vote Leave múlt hét szombaton közzétett egy 250 vállalkozó nevét tartalmazó nyilatkozatot, akik támogatják őket. Fő célként a kis- és középvállalkozások fenntarthatóságát nevezték meg, illetve arra hivatkoztak, hogy elsősorban nekik jelent terhet az EU. Fontos azonban megjegyezni, hogy a feliratkozók magánemberként adták a nevüket, sokuknál a cégük hivatalos álláspontja ezzel épp ellentétes.

A kis- és középvállalkozásokra való hivatkozás pedig a másik oldalon is megfigyelhető, ahol úgy érvelnek, hogy pont ezt a szektort érintené legsúlyosabban a brexit. Mindkét oldal érvei meggyőzőnek tűnnek, ám a döntés végső soron mégis a brit állampolgárok kezében lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.