Megint tüntetnek a radikális szakszervezetek és a diákok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Negyedik alkalommal vonulnak utcára a munkajogi reform teljes visszavonásáért.

MTI
2016. 03. 31. 17:26

Philippe Martinez, a legjelentősebb szakszervezet, a CGT vezetője szerint nagyon sokan lesznek az utcákon, mert minden munkavállaló érzi, hogy közvetlenül érinti a tervezett reform. Jean-Claude Mailly, a Force Ouvriere szakszervezet vezetője már előzetesen bejelentette, hogy további tiltakozónapokat szerveznek.

Március 9-én az első megmozduláson 400 ezer munkavállaló és 100 ezer diák tüntetett a szakszervezetek szerint, a hatóságok szerint összesen 224 ezren voltak. Hasonló volt a részvétel március 17-én és 24-én is.

Francois Hollande államfő mandátuma legfőbb célkitűzésének a 10 százalékon stagnáló munkanélküliség csökkentését jelölte meg, és azt is többször jelezte, hogy ha ezt nem sikerül végrehajtania, nem indul újra a jövő évi elnökválasztáson. A munka törvénykönyvének reformja a kormány álláspontja szerint a fiatalok számára szakmai biztonságot, a vállalatok számára pedig rugalmasságot ígér, ez azonban egyelőre nem győzte meg a legfőbb érintetteket.

A tervezet egyik legfőbb javaslata a munkaidő rugalmasabbá tétele a vállalatokon belüli belső egyeztetésekkel és az elbocsátások szabályozásának könnyítése. A tiltakozások nyomására a kormány ugyanakkor lemondott a végkielégítések összegének maximálásáról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.