Merkel rápirított a görögökre

„Görögországnak villámgyorsan be kell hoznia a késlekedését a menekültek elhelyezésével kapcsolatban.”

MTI
2016. 03. 05. 20:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német kancellár hangsúlyozta: Görögországnak „villámgyorsan” be kell hoznia késlekedését, mivel eredetileg azt ígérte, hogy 2015 végéig ötvenezer menekült számára biztosít tisztességes szállást. „Az Alexisz Ciprasszal folytatott tárgyalásaim alapján tudom, hogy a görög miniszterelnöknek valóban szándékában áll a vállalás teljesítése, de szüksége van a segítségünkre, az EU-nak ezért kell szolidaritást vállalnia” – hangsúlyozta Merkel.

A kancellár szerint Ausztriát és a balkáni országokat jelentős felelősség terheli azért, hogy a határellenőrzés egyoldalúan bevezetett szigorításával megváltoztatták a görögországi helyzetet.

A Bild szombati száma megszólaltatta Cipraszt is, aki maga is segítséget kért az európaiaktól. Hozzátette ugyanakkor, hogy Görögország nem kívánja „bezárni”, azaz saját területén tartóztatni azokat a menedékkérőket, akik folytatni akarják útjukat Európa északnyugati része felé.

Ugyanezen a napon a macedón–görög határnál lévő idomeni menekülttábornak otthont adó görögországi Közép-Makedónia régió kormányzója sürgette, hogy az athéni kormány vezessen be szükségállapotot az általa irányított közigazgatási területen. Aposztolosz Dzidzikosztasz a táborban tartott látogatásán úgy fogalmazott: „súlyos humanitárius válság alakult ki, arra kértem a kormányt, hogy hirdessen szükségállapotot a térségben. [ ] Ez így nem mehet tovább!”

Bulgária a fegyveres testületek több mint négyszáz tagját készül a Görögországgal közös határára vezényelni, hogy útját állja a menekültek esetleges újabb tömeges hullámának – jelentette be a miniszterelnök szombaton. Ugyan ezen a napon hazánkban kétszázharmincegy migráns bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség határzár tiltott átlépése miatt, határzár megrongálásának bűntette miatt két terhelt ellen indult eljárás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.