– Valóban fontosabb ez a tartományi választás, mint az eddigiek?
– A tartományi választások komoly belpolitikai jelentőséggel bírnak, mert annak eredményei szövetségi szinten is tesztnek számítanak Berlin számára, és jelentős befolyással lesznek a kormány további politikájára. Ennek megfelelően különösen a kancellár vezette kereszténydemokraták (CDU) kísérik aggódó figyelemmel jelöltjeik szereplését. Szász-Anhaltban a CDU-miniszterelnök, a másik két tartományban az ellenzéket irányító kereszténydemokrata politikusok keresték ingadozva kampányrendezvényeik hajrájában a kancellár menekültpolitikáját támogató és az azt kritizáló hangulat között alkalmazható megoldást. Nemzetközi szemmel nézve e tartományi szavazások nem provinciális jellegűek, mivel hatást gyakorolhatnak a szövetségi állam további lépéseire.
– Megalapozott az a feltételezés, hogy a választások eredménye komolyan megrendítheti Angela Merkel pozícióját?
– Ez valóban elképzelhető, ha a CDU mindenütt hajótörést szenved. A sikernek viszont mindig sok apja és anyja van. Amennyiben Rajna-vidék–Pfalzban Julia Klöckner a kormány élére kerülne és Baden-Württembergben a szintén CDU-jelölt Guido Wolf – a várakozásokkal ellentétben – visszavezetné a pártot hajdani meghatározó pozíciójába, akkor ebből a kancellári hivatalban is a megerősödés tényét lehetne érzékelni. Ha viszont e jelöltek vesztenek, akkor az általuk elkövetett hibákat emlegetik majd, hogy letértek a Merkelt támogató útról. Berlin azonban máris felkészült arra, hogy a maga javát szolgáló magyarázattal tudjon majd szolgálni.
– A közvélemény-kutatások legutóbbi adatai különös helyzetre utalnak: a megkérdezettek 54 százaléka elégedett a kancellár munkájával, menekültpolitikájával viszont 59 százalék elégedetlen. Merkel éjszakái nyugodtak vagy nyugtalanok?
– Tulajdonképpen riadójelzést kellene észlelnie, hiszen az 54 százalék még mindig többséget jelez ugyan, de jelentősen elmarad népszerűségének előző mértékétől. A sikerhez szokott kancellárnak éreznie kellene ezt a fajta intést. Objektíven nézve számára a pillanatnyi szituáció igen érzékeny, és így elképzelhetetlen, hogy nyugodtan aludna.
– Meghívó gesztusával 2015 szeptemberében Merkel bátorította a Magyarországon keresztül megindult népvándorlást. Ma viszont így beszél: „Nem nyitottam ki a határokat, hanem nem zártam le azokat.” Csalafinta szójáték?
– Ez így van! Mintha ebből a „humanitárius imperatívusz” által okozott kárból – tekintettel a török–macedón határon kialakult helyzetre – így igyekezne levonni a tanulságot. Talán tanult mindebből. Nyilvánosan ugyan nem hangoztatja, de valószínűleg belátja, hogy a tavaly szeptemberben alkalmazott eljárás tarthatatlan túlzás, aránytévesztés volt.
– Merkel a befogadandó menekültek felső határát mindeddig nem volt hajlandó megnevezni, minden nehézség ellenére kitart a maga választotta politikánál, töretlenül bízik annak sikerében, olyannyira, hogy egy tévéinterjú során közölte: „nincs B tervem”. Tehet ilyen beismerő vallomást vezető politikus?
– Nem veszítheti el az arcát. Az előbbi kijelentés, azaz hogy nincs is szüksége úgynevezett B megoldásra, egyenes következménye ennek. Mert a B terv viszont saját magának a kiigazítását, felülírását is jelentené. Marad tehát a humánus meggyőződésből eredő irányvonal mellett, holott emez nem várt gondok közé sodorta, a lakosság körében pedig tekintélyének csökkenését hozta.
– Merkel szigorú kritikusai között ott találjuk a bajor testvérpárt CSU elnökét, Horst Seehofert, aki „a jogtalanság uralmának” tartja Berlin migrációs politikáját, amivel a kereszténydemokraták parlamenti frakciójának számos tagja sem ért egyet. Mennyire veszélyes ez a belső ellenzék a kancellár számára?
– Ennek a fajta ellenzéknek a léte nyilvánvaló tény. Tagjai azonban egyelőre igyekeznek visszatartani magukat. Így marad ez mindaddig, amíg a kancellár befolyása képes arra, hogy képviselőinek a jövőjét biztosítsa, akik eddig maguk is hasznot húztak Merkel elvitathatatlan népszerűségéből. Sem ők, sem a CSU-elnök nem akarja megingatni a tekintélyes politikust, mindaddig nem, amíg Merkel nem botlik meg a maga elkövette hibákban. A belső ellenzék tehát nyugtalan, türelmetlen, de nem hajlandó arra, hogy tettekre ragadtassa magát. A lázadás ideje még nem érkezett el.
– A német gazdasági élet lendületben van, a munkanélküliek száma negyed évszázada nem volt ilyen alacsony, az államháztartásnak nincs szüksége kölcsönökre, az ország szociális helyzete kedvező – ez az érem egyik oldala. A másik, hogy a szélsőjobboldali Pegida-tüntetések ezreket visznek ki az utcára, a populista AfD egyre erősödik, a menekültotthonok ellen elkövetett merényletek száma ijesztő. Mivel magyarázhatók a merőben ellentétes jelenségek?
– A menekültkrízis polarizálja a társadalmat. Amíg a sokkhatás és a nyilvánosság megosztottsága fennáll, addig a politikai spektrum peremén szokatlan terménybetakarítás folyik. A Pegida és az AfD által szított „kísértetjárás” azonban abban a pillanatban befejeződik, ha a kancellárnak sikerül ismét megszilárdítania a pozícióját. Berlin kézben tartja a lehetőséget, hogy egyúttal gondoskodjon a nyugalomról. A nyugtalanság egyébként arra vezethető viszsza, hogy a lakosság egy rétege nincs meggyőződve a menekültekkel szembeni eljárás helyességéről, a jobboldali erők nem értenek egyet a „willkommenskultur” alkalmazásával. A városokra, a községekre és falvakra anyagi teher nehezedik, a kiegyensúlyozott szociális helyzet minderről nem terelheti el a figyelmet.
– Az AfD-t tehát ön is kizárólag egy témára támaszkodó pártnak tartja?
– Az lett belőle. Nem riad viszsza attól sem, hogy a határt fegyverek bevetésével védelmezze. Mondhat, amit akar, mégis számíthat a szavazók támogatására. Egyszerűen a tiltakozásból táplálkozó párt szelep az elégedetlenség levezetésére.
– Berlint és Brüsszelt leghatározottabban a visegrádi országok kritizálják, elutasítják a kvótarendszert, figyelmeztetnek a terjeszkedő iszlám fenyegető veszélyeire. A nemzeti integritásukat és függetlenségüket féltő országokat a nyugati EU-tagok – első helyen Németország – nem értik ezt a fajta politizálást, s nem fogadják el azt. Mi erre a magyarázat?
– Jó kérdés ez. De vegyük figyelembe, hogy Németországon belül is tapasztalható a nyugat és kelet közötti különbség. A keleti tartományokban sokkal nagyobb a külföldiek bevándorlásával szembeni tartózkodás. Európa megosztottságának oka, hogy a nyugati államok kozmopolita, multikulturális beállítottsága sokkal fejlettebb. A közép- és kelet-európai országok viszont előtérbe helyezik nemzeti kultúrájuk megőrzésének igényét. Ez a szempont – persze szerényebb formában – fellelhető Franciaországban és Nagy-Britanniában is. Erre utal Párizs és London tartózkodása a menekültkérdésben, és hozzáállásuk tetten érhető a befogadandó migránsok igen alacsony létszámában.
– A német jobboldali megmozdulások résztvevői a média ellen is tüntetnek, bírálják a szerintük valótlan állításokkal manipuláló „hazug sajtót”. Van oka a bírálatnak?
– Nyilvánvaló a sajtó alkalmazkodása a politikai rendszerhez, de ne tévesszük szem elől, hogy a fősodorbéli német médiában igenis fellelhető a Merkel-féle menekültpolitikát kritizáló tendencia. A „hazug sajtó” hangoztatása túlzás, és emlékeztet a nemzetiszocialista rendszert megelőző Weimari Köztársaság időszakára, amikor a vitakultúra olyan formája alakult ki, amely elfogadhatatlan egy demokratikus államrendben.
– Egyetlen európai vezető sem áll olyan mértékben a német sajtó támadásainak kereszttüzében, mint Orbán Viktor. Egyetlen újság, rádióállomás és televízió sem hagyja ki a lehetőséget, hogy rendszeresen elmarasztaló megjegyzésekkel lássa el tudósításait és kommentárjait, valamint sértő jelzőkkel illesse a magyar miniszterelnököt. Ilyen körülmények között majdhogynem elképzelhetetlen, hogy a német polgár világos képét tudna alkotni Orbán Viktorról, Budapest politikai álláspontjáról.
– Meggyőződéssel vallom, hogy józan kép alakítható ki Orbán Viktorról és a magyar politikáról. Németországban a magyar kormány által következetes szigorral végrehajtott intézkedések és rendelkezések miatt alakult ki az elutasító magatartás. Másrészt viszont most látjuk: azzal, hogy a visegrádi országok, valamint az osztrák kormány a Balkánt is bevonta menekültpolitikájának végrehajtásába, megerősítik Orbán politikájának a helyességét. Azt, hogy a határok biztosítása – ha csak időlegesen is – elkerülhetetlen. A média ezt nem hajlandó beismerni, s az Orbán-kritika ápolása hozzátartozik ehhez a hangnemhez. Sajnos megmutatkozik a német sajtó opportunizmusa.
Nem csak a menekültválság tépázza a CDU népszerűségét; Ursula von der Leyen német védelmi miniszter diplomamunkáját több hónapig vizsgálta a hannoveri orvostudományi egyetem, miután felvetődött a gyanú, hogy dolgozata több helyen nem felel meg a tudományos írásművekkel szemben támasztott követelményeknek. Az egyetemi vizsgálat azonban szerdán úgy ítélt, bár vannak bizonyos kifogások, mégsem mutatható ki, hogy a szerző szándékosan meg akarta volna téveszteni a diplomamunka bírálóit. A miniszter megtarthatja orvosi címét. (MTI)
