Németország elleni támadásokra szólít fel az IÁ

A terrorszervezet fotómontázsain több város is lángol, füstölög.

MTI
2016. 03. 30. 21:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A beszámoló szerint az egyik montázson a Köln–Bonn nemzetközi repülőtér füstölgő főépülete látható, előtte pedig egy terepszínű ruhát viselő férfi, a vállán gépkarabéllyal. A képen elhelyezett német nyelvű felirat szerint „te is meg tudod tenni, amit testvéreid megtettek Belgiumban”.

Egy másik montázson a berlini kancellári hivatal lángoló épülete és a terrorszervezet zászlaja látható. A felirat szerint „Németország csatatér”.

A Bild kiemelte, hogy ugyanezek a témák más variációkban már előfordultak az IÁ propagandaanyagaiban – például berlini helyszín helyett a római Szent Péter teret ábrázolták lángba, füstbe borítva –, az utalás a brüsszeli terrortámadásokra viszont új elem.

A német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke kedden azt mondta, hogy a brüsszeli merényletek ügyében nem találtak Németországba vezető szálakat. Ugyanakkor a terrorfenyegetettség továbbra is magas Németországban, bár konkrét veszélyről, készülő merényletről nincsenek információk – tette hozzá Holger Münch. A legszélesebb nyomozati jogkörrel rendelkező német rendőrségi szerv vezetője elmondta, hogy az ezredforduló óta 11 terrortámadást hiúsítottak meg az országban.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.