Nem az a valódi kérdés, hogy fenyegetést jelentenek-e a menekültek Európára, hanem hogy a tőlük való félelem mit árul el Európa gyengeségéről – állította Slavoj Zizek szlovén sztárfilozófus a New Statesman oldalán megjelent írásában.
A filozófus Jacques Lacan állításához nyúlt: a francia pszichoanalista szerint még ha egy féltékeny férj vélelme, hogy párja megcsalja őt, igaz is, a féltékenység akkor is patologikus. Miért? Mert a valódi kérdés nem az, hogy a féltékenysége jól megalapozott-e, hanem hogy miért van szüksége féltékenységre az önképe fenntartásához, megerősítéséhez – olvasható Zizek írásában. Ugyanezen logika mentén szerinte még ha a náciknak igazuk lett is volna azokban, amiket a zsidókról állítottak – persze nem volt, teszi hozzá –, az antiszemitizmusuk akkor is patologikus lett volna, mivel ezek az állítások elfedték a valódi okát annak, miért van szükségük az antiszemitizmusra ideológiai pozíciójuk fenntartása érdekében.
A filozófus szerint ugyanezzel állunk szemben a menekültekkel és migránsokkal szembeni növekvő félelem esetében is. Mint Zizek hozzátette, még ha előítéleteink, melyek szerint a migránsok rejtett fundamentalista terroristák, erőszakolnak és lopnak, igaznak is bizonyulnak, „a paranoid beszéd a migránsok fenyegetéséről ettől még egy ideologikus patológia. Többet mond rólunk, európaiakról, mint az emigránsokról.”
Két dimenziót külön kell szerinte választani. Az egyik a félelemé, a küzdelemé Európa iszlamizációjával szemben, aminek szerinte megvannak a maga abszurditásai, mint hogy a terror elől menekülőket összemossák a terroristákkal. „Nyilvánvaló tény, hogy vannak terroristák, erőszakolók, bűnözők a menekültek között, miközben többségük kétségbeesett ember, aki egy jobb élet reményéért menekül” – írta a filozófus. Ez a tény szerinte egy paranoid csavart kap, amiben csak kétségbeesett menekülteknek tűnnek, de valójában egy új iszlamista inváziónak ágyaznak meg. Zizek szerint egy külső betolakodóra vetítik ki azt a problémát, ami valójában napjaink globális kapitalizmusának része.
A másik dimenzió a filozófus szerint a menekültek humanitárius idealizálása, ami szerinte megtagadja, hogy szembenézzen és konfrontálódjon azokkal a problémákkal, amiket az együttélési nehézségek hoznak magukkal. Tragikomikus mutatvány mindez a filozófus szerint, ami azt szolgálja, hogy önmagunkat folyamatosan bűnösnek lássuk, egy olyan bűn elkövetőjének, amiben Európa a saját emberségét árulta el. Itt épp egy olyan vérengző Európa a „látványosság” szerinte, ami hagyja, hogy vízbe fúltak holttestei heverjenek határainál. Az önmagunk bűnösségében való sütkérezés remekül kiszolgál minket, de amúgy semmifajta felszabadítási potenciál nincs benne – állítja Zizek. Itt már minden olyat figyelmen kívül hagynak szerinte, ami a másikban „rossz”.
A filozófus szerint mindezek után pedig semmi tér nem jut a kompromisszumnak, a belátásnak, hogy „rendben, a paranoid migránsellenesek elvetik a sulykot, de akadnak fundamentalista terroristák is a menekültek között”. Írása végén Zizek arra jut, hogy nem a másikban magunkat, de fel kell ismernünk magunkban is az idegent, a különöst.
