A dokumentum kitér rá: Phenjan a gazdasági nehézségek mellett is tovább folytatja „A hadsereg az első” doktrínát, amely szerint a katonaság az ország szuverenitásának végső garantálója, és az észak-koreai szocializmus gerince. A Kim Dzsong Un-rezsim bel-, külgazdasági és társadalompolitikáját így jelentős részben határozzák meg a hadsereg szükségletei, és a fegyveres testület előnyt élvez az erőforrások szétosztásánál is.
A jelentés szerint Észak-Korea biztonsági felfogása nem különösebben változott meg az utóbbi évek során: továbbra is az elzárkózás politikáját folytatják, megpróbálnak bármiféle belső lázadási lehetőséget csírájában elfojtani a Kim-dinasztiával szemben, politikai kultúrájukat pedig meghatározza az állandó külső fenyegetettséggel történő dacolás. Ha mindez nem lenne elég, még a saját egyetlen szövetségesükben, Kínában sem bíznak, nem beszélve az észak-koreai lakosságról. Politikájuk legitimizálásának egyik alapköve az a cél, hogy egyesítsék a Koreai-félsziget két országát, természetesen északi uralom alatt.
Erre a célra ráadásul ijesztő mennyiségű katonájuk is van, nagyjából egymillió – ez a világ negyedik legnagyobb hadserege –, a lakosság 4-5 százaléka van folyamatosan aktív szolgálatban, ehhez pedig hozzájön még a lakosság 25-30 százaléka, akiket tartalékos, vagy „félkatonai” állományba helyeztek. A földi erők nagyjából 70, a légi és tengeri erők nagyjából 50 százalékát ráadásul a demilitarizált zóna 100 kilométeres körzetében helyezték el, ami a jelentés szerint komoly fenyegetést jelent a dél-koreai és a közelben állomásozó amerikai csapatokra.
„Észak-Korea képes lehet jól előkészített katonai támadásba kezdeni Dél-Korea ellen” – állítják a dokumentum szerzői. A kommunista rezsim katonai felszerelésének nagy része ugyanakkor elavult, az ötvenes, hatvanas, hetvenes években lett kifejlesztve. Noha bizonyos eszközök modernek, az amerikai Védelmi Minisztérium szerint Észak-Korea nem tartotta a lépést a technológiai fejlődéssel.
A légierő gépei jórészt a szovjet időkből származnak, elavult felszereléssel, aminek következtében a légvédelem is földi egységekkel van megoldva. A légi flotta legfejlettebb gépei MIG-29-esek, MIG-23-asok, és SZU-25-ösök, a légierő kötelékébe nagyjából 110 ezer ember, több mint 800 harci, valamint 300 szállító repülőgép, valamint szintén 300 helikopter tartozik.
A haditengerészet – a legkisebb a három fő erő közül – személyzete 60 ezer fő körül van, és 430 járőrhajóval, 260 partraszálló egységgel, 70 tengeralattjáróval, 20 aknaszedő hajóval és 40 támogató hajóval rendelkezik.
Az észak-koreai különleges erők létszáma mintegy 180 ezer fő lehet, ők a legképzettebbek, de valószínűleg jelentős technológiai elmaradásban vannak a nagyhatalmak hasonló erőihez képest.
A rakétatechnológiájukkal kapcsolatban vannak kérdőjelek, az erről szóló adatok nyilvánvalóan kevésbé egyszerűen hozzáférhetőek. Azt azonban az amerikaiak tudni vélik, hogy több száz rövid és közepes hatótávolságú rakétájuk van, amivel célba vehetik Dél-Koreát és Japánt. Folyamatosan fejlesztik a TD-2-es interkontinentális ballisztikus rakétájukat is, amivel – ha készen áll – akár az amerikai kontinenst is elérhetik.
Ismert, Phenjan januárban azt állította, hogy kísérleti célból hidrogénbombát robbantott fel, február elején pedig rakétaindítással vívta ki a nemzetközi közösség bírálatait. Utóbbiról azt mondták, hogy saját műholdjuk felbocsátásához volt szükségük a kilövésre, a nagyhatalmak szerint azonban ez csak ürügy volt a fegyver teszteléséhez.
