Csapásmérők a Baltikumban

Hadipotenciál és orosz félelmek a légi-tengeri incidens hátterében.

De érdemes a valós katonai szempontokat is figyelembe venni. Egy Szu–24-es háborús harceljárás szerint vízközelben, radarárnyékban repül rá célpontjára, és indítja útnak több tucat kilométerről rakétáját, ami után azonmód kifordul, hogy elkerülje a hajó légvédelmét. Ebből is nyilvánvaló, hogy az oroszok nem támadni, hanem fotózkodni akartak. Ami viszont az Arleigh Burke osztályú, AEGIS fegyverrendszerrel ellátott hajókat illeti, az európai telepítésük indokaként legtöbbet emlegetett SM–3-as elfogórakétáik mellett két további fegyvertípussal is fel vannak szerelve, melyek stratégiai karaktert kölcsönöznek nekik. Az egyik a mintegy 300 kilométer hatótávolságú SM–6-os légvédelmi rakéta, a másik pedig a Tomahawk csapásmérő robotrepülőgép, mellyel 1700 kilométerre lévő szárazföldi célpontokat támadhat. Úgy a Balti-, mint a Fekete-tengerről Oroszország európai területének legnagyobb részét, beleértve Moszkvát, elérhetik. Nukleáris fejrésszel felszerelt változatát ugyan hivatalosan kivonták a szolgálatból, de mivel leszerelési-ellenőrzési rezsim nem vonatkozott rá, s nem nagy feladat felszerelni a meglévő robotrepülőgépeket, az orosz védelmi tervezők potenciálisan stratégiai csapásmérő eszközt is láthatnak benne.