A feltörekvő Kína és az érdekeit meglepően sikeresen érvényesítő Oroszország kihívásával, a világgazdaság súlypontjának Ázsia felé tolódásával, illetve a saját maga által kevert közel-keleti káosz következményeivel szembesülve az Obama-kormányzat idején érett meg a felismerés az Egyesült Államokban, hogy önnön erőforrásaik immár nem elegendők a Szovjetunió bukása után megkaparintott domináns világhatalmi pozíció megtartásához. A többi globális szereplő egymáshoz való viszonyának „aktív befolyásolásával” viszont elejét lehet venni a degradációnak, és időt lehet nyerni egyfajta önrevízióhoz, amelyet a 2008-as válságból való kilábalás időszakában az elnök „nemzetépítés otthon” fordulattal aposztrofált.
Az Obama által elnöksége előtt és elején felvázolt nagyhatalmi normalizáció, amely személyes imázsára rendkívül pozitív hatást gyakorolt (és megelőlegezett Nobel-békedíjat hozott a konyhára), nem éppen esztétikus formában öltött testet. Nyilvánvalóvá vált, hogy atlanti partnerként Európa az amerikaiak által legközvetlenebbül használható eszköz saját stratégiai pozícióőrzésük szempontjából, ami már kevésbé tetszetős megoldás a nyolc éve még oly lelkes európai szurkolótábornak.
Hannoveri beszédében a hamarosan távozó amerikai elnök ezzel a vele kapcsolatban kijózanult-kiábrándult közönséggel ismertette – a szokásos szóvirágokkal ugyan megtűzdelve, de mégiscsak szokatlanul tárgyilagos hangnemben – a tengerentúlról nekik szánt-javasolt jövőképet. Letette a voksát Európa egysége mellett, amely ma már „szükségszerűség”, és „az Egyesült Államokkal együtt rendkívüli teljesítményekre képes”. Ugyanakkor hangot adott azon véleményének, hogy az európai integráció sorsfordító korszakba lépett, mivel „Európa kezd kételkedni saját magában, és kezdi megkérdőjelezni az utóbbi évtizedek eredményeit”, például a demokrácia működőképességét, és közben ismét napirendre került a tekintélyelvűség, illetve az, hogy „etnikai vonalak mentén” szervezzék meg az életet. A menekültválságról szólva kiemelte, nem új falakra van szükség, a gazdasági helyzettel kapcsolatban pedig azt, hogy élénkíteni kell az oktatási, kutatás-fejlesztési és infrastrukturális beruházásokat. Számon kérte Európától a GDP-arányos védelmi kiadások két százalékra emelését, és utalt arra, hogy a NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét a keleti tagállamokban. Leszögezte, fenn kell tartani az Oroszországgal szembeni szankciókat, ugyanakkor támogatni kell Ukrajnát, hogy megszilárduljon a demokrácia, és az ország a haderejének korszerűsítése révén megvédhesse függetlenségét. Obama röviden kitért az európai–amerikai kapcsolatok legkínosabb epizódjára, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség adatgyűjtési programjára is, de bocsánatkérés helyett arról beszélt, hogy egyensúlyba lehet és kell is hozni a biztonság és a magánszféra védelmének elvét.
