Konteóval küzdenek a konteók ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az AIDS vírusát kifejlesztő CIA-ről készítettek álfilmet, amit most francia diákoknak vetítenek le.

LD
2016. 04. 22. 16:19

„Elvesztettük az algoritmusért vívott harcot” – jelentette ki Huchon. Mint mondta, az elmúlt tíz évben az összeesküvés-elméletek hívei folyamatosan jelen voltak az interneten, és rendkívül felülreprezentáltnak nevezhetőek. Ennek az is oka szerinte, hogy a konteók hívei sokkal rámenősebben, szívósabban terjesztik a nézeteiket másoknál.

Hasonlóra egyébként nálunk is volt már példa: az Index konteónapot tartott 2014. augusztus 8-án, ennek jegyében pedig publikált egy álinterjút is egy Chemtraillel az embereket mérgező pilótával. A nyilvánvaló átverés mégsem esett le sokaknak: az Edda énekese, Pataky Attila tavaly novemberben a TV2 Mokka című műsorában beszélt arról, ő ismeri is az interjút adó pilótát. Azt, akit az Index újságírója talált ki. A műsorban egyébként a TV2-től nemrég kiebrudalt Kárász Róbert beszélgetett Patakyval, és ő sem javította ki a zenészt, hogy ez kamu lenne, sőt, azt állította, „egy név nélkül, arc nélkül nyilatkozó pali volt, aki úgy fogalmazott, hogy nem is tett soha feljelentést, a felesége pedig jól elvált tőle.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.