A kommunista rendőrség által 1951-ben kivégzett, majd tömegsírban elásott, csak 2013-ban dns-vizsgálattal azonosított tiszt újratemetésén jelen volt Andrzej Duda államfő, valamint Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter, aki post mortem ezredesi rangra emelte Szendzielarzt. A gyászmisét Józef Gózdek tábori püspök mutatta be. A háromnapos egyházi szertartások végén megtartott gyászmenetben a koporsót lovas díszegység kísérte.
A hatvanöt éve kivégzett ezredes újratemetésével „Lengyelország visszaszerzi azt a méltóságot, amelyet Lupaszko megkínzói és gyilkosai megtapostak” – mondta gyászbeszédében Andrzej Duda.
A Lupaszko fedőnevű partizánvezér a második világháború alatt a lengyel Honi Hadsereg tisztjeként az 1939-es szovjet, majd az azt követő 1941-es német megszállás után a Lengyelországhoz tartozó Vilnius (Wilno) környékén harcolt a megszállók ellen. A háború után nem tette le a fegyvert, hanem az antikommunista ellenállók – az úgynevezett rendíthetetlen katonák – egyik vezéreként 1945-től 1947 tavaszáig a szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD), és a lengyel kommunista állambiztonság egységei ellen harcolt.
A fegyverletétel után, 1948 nyarán letartóztatott partizánvezér a két és fél éves kihallgatások során nem árulta el fegyvertársait, magára vállalva teljes felelősséget a neki alárendelt alakulatok tevékenységéért. 1950 végén tizennyolc halálos ítéletet hoztak ügyében, ezeket 1951. február 8-án tarkón lövéssel hajtották végre. Az ítéleteket az 1989-es rendszerváltás után semmissé nyilvánították.
A Szejm 2006-ban határozatot fogadott el, amelyben Lupaszkót a független Lengyelországért folytatott harc törhetetlen jelképének nyilvánították.
Eltemetésének helye évtizedekig ismeretlen volt, maradványait a Powazki temető L parcellájában feltárt tömegsírban azonosították a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) által 2011-ben elindított kutatási program keretében.
Az L parcellában eddig mintegy kétszáz, Lengyelország-szerte több mint hétszáz rendíthetetlen katona földi maradványaira bukkantak.
A partizánok 1944-től 1947-ig harcoltak szervezett formában az ország szovjet típusú átalakítása ellen. A mozgalomban részt vevők számát 120-180 ezerre becsülik. A harcokban, valamint az ezeket követő megtorlásban, az NKVD, valamint a lengyel kommunista állambiztonság (UB) börtöneiben, a munkatáborokban legalább 20 ezer katona halt meg.
