– Nemrég láthattuk az úgynevezett kis szuperkedd eredményeit az amerikai előválasztásokon. Nem sokkal utána Donald Trump beszédet mondott külpolitikai elképzeléseiről, amely sok megfigyelő szerint az első komoly jele annak, hogy úgymond visszatáncol a mérsékeltebb retorika és mondanivaló irányába. A kampány szempontjából nehéz ezt megtenni?
– Először is nagyon érdekes, egyedi jelenségeket láttunk a politikai elemzők szemszögéből, hiszen mindkét pártban – igaz, különböző – populizmus nyert teret. Itt van Bernie Sanders és Donald Trump. Ha viszont meg akarjuk nyerni a választást egy többségi rendszerben, szemben egy olyan arányos rendszerrel, mint amely Portugáliában vagy Németországban van, akkor a nép között kell győzni. Trump szerintem ezzel tisztában volt a kezdetektől, tudta, először változást kell ígérnie, hogy elnyerje a republikánus bázis támogatását, de amikor a párt elnökjelöltsége kézzelfoghatóvá válik számára, már vissza kell helyezkednie középre, hogy megnyerhesse a választást. A kampányolás szempontjából nehéz dolga lesz, ha Hillary Clinton lesz az ellenfele, hiszen ő alapvetően sokkal mérsékeltebb, úgymond természetes jelölt.
– Mi lehet a módszere Trump megállításának? Reális-e még erről beszélni egyáltalán?
– Trumppal kapcsolatban véleményem szerint már az a kérdés, hogy miként akadályozzák meg abban, hogy elnök legyen, nem pedig az, hogy miként veszik elejét jelöltségének. Leszámítva valamilyen meglepetést, bizonyosan ő lesz a republikánusok jelöltje. Úgy is mondhatnám, hogy meglepetésre bármikor sor kerülhet, de ha az előválasztásokon részt vevők akaratát nézzük, akkor egyértelmű a helyzet.
– A demokratákra térve vajon folytatódhat-e Clinton kampánya úgy, hogy figyelmen kívül hagyja Bernie Sanders sikeres fellépését, az általa felvetett kérdéseket?
– Sandersnek a hátralevő előválasztásokon olyan eredményt kellene elérnie a jelöltséghez, amely matematikailag lehetséges ugyan, de gyakorlatilag lehetetlen. Azt ugyanakkor nagyon ügyesen sikerült elérnie, hogy Clintonnak ki kell lépnie a kényelmi zónájából, olyan ügyekkel kellett foglalkoznia, amelyek nem foglaltak volna el központi helyet a kampányában. Szoros eredményt ért el, és támogatóinak ha nem is az egészét, de legalábbis egy részét Clintonnak figyelembe kell vennie, ha Trumppal szemben tömegeket akar felmutatni. A volt külügyminiszter viszont őket csak Sanders érvei egy részének felvállalásával sorolhatja be maga mögé. Mindazonáltal az amerikai politikából merített tapasztalatokból tudjuk, hogy nagyon sokat számít a jelöltek személyisége, nem csak a témák maguk. A nagy csata Clinton és Trump személyisége, megbízhatósága között dúl majd, amely arról szól, hogy melyikük lenne jobb elnök, illetve amelyben az általuk felvállalt ügyeknek inkább kiegészítő szerepük lesz.
– A Wall Street szerepe a Sanders által felhozott egyik kérdés volt, amellyel támadta Clintont
– Igen, nagyon jó kérdést fogalmazott meg, de adós maradt a végső válasszal.
– A jelenlegi országos felmérések szerint Clinton megnyerné a választásokat Trumppal szemben. Amikor azonban a pártkonvenciók után tényleg szembekerülnek egymással, előkerülhetnek-e a volt szenátor asszony és first lady számára kínos ügyek, botrányok, mint például a líbiai, általánosságban a külügyminiszteri ténykedését érintő vagy akár a Clinton-alapítvány körüli ellentmondások? Kihasználhatja-e mindezt Trump?
– Trump a kampányában mindvégig kemény retorikát használt, és sohasem lehetett előre látni, hogy mivel jön elő, ám mindez sokszor nem tényeken alapult. Mindazonáltal bizonyos, hogy kihasználja a kínálkozó lehetőségeket a támadásra, számára nincs visszaút. Clintonnak azonban egy óriási előnye van Trumppal szemben, nevezetesen az, hogy viselt már hivatalt. Így elmondhatja magáról, hogy jobban felkészült az elnökségre. A Clinton-ethosz védelme kampányának egyik pillére.
– Elemzők szerint az idei egy nagyon különleges kampány a korábbiakkal összehasonlítva, beleértve természetesen Trump és Sanders felemelkedését. Jelent-e mindez súlyos, problematikus elváltozásokat az amerikai politikában és társadalomban?
– A magam részéről nem osztom ezeket a nézeteket. Nem vagyok benne biztos, hogy ha tíz év múlva visszanézünk, különösnek találjuk majd ezt a kampányt. 2008-ban már volt egy jelölt, aki lentről kezdte, felépítette a saját rendszerét, a közösségi hálón kampányolt, ami akkor tényleg különlegesnek számított, csakúgy, mint annak idején a Kennedy–Nixon, rádió a tévé ellenében összecsapás, amely új normákat vezetett be a kampányolásba. Ma inkább az embereknek, a tömegeknek azt a vágyát láthatjuk, hogy a dolgokat felfrissítsék, s ilyenkor a rendszer kilendül az egyensúlyi helyzetéből, kedvezve az olyan figuráknak, mint Trump. Azt is meg kell ugyanakkor érteni, hogy Trump nemcsak egy hőzöngő populista, hanem lényegében egy értékesítő, méghozzá profi. Sokévnyi tapasztalata van a televíziózásban, a vitákban, a nézőszám növelésében, megadni az embereknek, amit hallani akarnak, hogy azzal is sikeresebb legyen az ajánlattétel. És ez a legfontosabb tény itt, hogy ő nem politikus, hanem értékesítő. Egy ilyen ember áll most szemben Clintonnal, aki viszont politikus. A másik fontos újdonság, hogy személyében egy celeb akar betörni a politika világába, amire ilyen szinten még nem került sor. Az eredeti kérdésre visszatérve egyelőre nem gondolom, hogy történelmet írnának most, bár ha Trump nyerne, akkor lehet, hogy ezt a kijelentést felül kell vizsgálni.
