A hajtómű véglegesen leállt. Vitorlázógép vagyok, fiúk! – ezeket a szavakat rádiózta köteléke tagjainak a Hammer 34 fedőnevű pilóta 1999. május 2. éjjelén, néhány perccel azután, hogy a Szerémség feletti bevetésen rémálma valóra vált: a jugoszláv légvédelem szovjet rakétája eltalálta gépét. David Goldfein alezredes, az olaszországi Avianóban állomásozó, patinás 555. vadászrepülő század parancsnoka mindent megtett, hogy végzetes sérülést szerzett F–16-osát valahogy „átdédelgesse” a NATO-megszállás alatt lévő Bosznia fölé, ám a General Electric hajtómű megadta magát. Tolóerő híján a vadászgép „repülő vasalóvá” vált, nem lehetett kétség, hogy katapultálni kell belőle.
Az amerikai pilóta Szabácstól délre, Nakucani falu mellett ért földet ejtőernyőjével. Úgy 12 tonnás, rakétákkal megrakott századparancsnoki gépe – melynek farkára művészi igényességgel volt felfestve az Egyesült Államok címerállata, egy fehér fejű rétisas – hajszállal vétette el a település főutcáját, és Marianovicék háza mögött bezuhant a csalitosba.
A Nakucani átellenes oldalán, a sárban lapuló Goldfeint rövidesen kimentették az amerikai harci kutató-mentő helikopterek, melyek megsorozták a falu házait, többek között lekaszálva egy rozoga csűrt is. A jugoszláv rendőrök ugyan nem tudták elfogni a pilótát, de néhány sorozatot azért megeresztettek a forgószárnyasokra, a Goldfeint szállító gépet állítólag öt golyó érte. A pilóta azóta minden évfordulón egy üveg viszkivel kedveskedik sokat kockáztató megmentőinek.
A NATO elismerte a gép elvesztését, de kezdetben „hajtóműhibának” tudták azt be. A dezinformációs kísérlet nem volt véletlen. Bő egy hónappal korábban, a lopakodó F–117-es lelövésének elismerése rendkívüli „moráljavító intézkedésnek” bizonyult a jugoszláv erők és a szerbek számára, akiknek elnöke, Slobodan Milosevic az elszakadásra törő Koszovó megtartása érdekében szegült szembe a világ legerősebb katonai tömbjének légi hadműveletével, melyet az országban mostanság is csak NATO-agresszióként emlegetnek.
