A hajtómű véglegesen leállt. Vitorlázógép vagyok, fiúk! – ezeket a szavakat rádiózta köteléke tagjainak a Hammer 34 fedőnevű pilóta 1999. május 2. éjjelén, néhány perccel azután, hogy a Szerémség feletti bevetésen rémálma valóra vált: a jugoszláv légvédelem szovjet rakétája eltalálta gépét. David Goldfein alezredes, az olaszországi Avianóban állomásozó, patinás 555. vadászrepülő század parancsnoka mindent megtett, hogy végzetes sérülést szerzett F–16-osát valahogy „átdédelgesse” a NATO-megszállás alatt lévő Bosznia fölé, ám a General Electric hajtómű megadta magát. Tolóerő híján a vadászgép „repülő vasalóvá” vált, nem lehetett kétség, hogy katapultálni kell belőle.
Az amerikai pilóta Szabácstól délre, Nakucani falu mellett ért földet ejtőernyőjével. Úgy 12 tonnás, rakétákkal megrakott századparancsnoki gépe – melynek farkára művészi igényességgel volt felfestve az Egyesült Államok címerállata, egy fehér fejű rétisas – hajszállal vétette el a település főutcáját, és Marianovicék háza mögött bezuhant a csalitosba.
A Nakucani átellenes oldalán, a sárban lapuló Goldfeint rövidesen kimentették az amerikai harci kutató-mentő helikopterek, melyek megsorozták a falu házait, többek között lekaszálva egy rozoga csűrt is. A jugoszláv rendőrök ugyan nem tudták elfogni a pilótát, de néhány sorozatot azért megeresztettek a forgószárnyasokra, a Goldfeint szállító gépet állítólag öt golyó érte. A pilóta azóta minden évfordulón egy üveg viszkivel kedveskedik sokat kockáztató megmentőinek.
A NATO elismerte a gép elvesztését, de kezdetben „hajtóműhibának” tudták azt be. A dezinformációs kísérlet nem volt véletlen. Bő egy hónappal korábban, a lopakodó F–117-es lelövésének elismerése rendkívüli „moráljavító intézkedésnek” bizonyult a jugoszláv erők és a szerbek számára, akiknek elnöke, Slobodan Milosevic az elszakadásra törő Koszovó megtartása érdekében szegült szembe a világ legerősebb katonai tömbjének légi hadműveletével, melyet az országban mostanság is csak NATO-agresszióként emlegetnek.
De kik is azok a férfiak, akik ma már azt is elmondhatják magukról, hogy az amerikai légierő későbbi első emberét (immár vezérezredes) is leparancsolták az égről? A lelövést a Belgrádot védő 250. légvédelmi dandárnak ugyanaz a 3. rakétaosztálya érte el, mely 1999. március 27-én este lelőtte a lopakodót, a történelemben addig példátlan haditettet hajtva végre. A közel kétszáz fős alakulat parancsnoka, a székely származású Dani Zoltán ezredes (soron kívül léptették elő az F–117-es lelövése után) helyett azonban az F–16-os ártalmatlanítását egyik helyettese, Bosko Dotlic alezredes irányította. Aznap éjjel ő volt az úgynevezett harci váltás parancsnoka, aki a Nyeva rakétarendszer UNK irányítókabinjában foglalt helyet. Dani a harc kezdete előtt alig néhány perccel kísérte ki a Karlovcic melletti tüzelőállásból Ljubisa Velickovic tábornokot, a jugoszláv légierő és légvédelem szemlélőjét, aki épp ezen az éjszakán látogatta meg őket (a magas rangú vadászpilóta egy hónap múlva, június 1-jén Omlód (Omoljica) község mellett egy másik, Kub rendszerrel felszerelt légvédelmi alakulat szemléje közben, amerikai légicsapásban esett el).
A május 2-i légi csata érdekessége, hogy Goldfein, alias Hammer 34 és köteléke éppen egy kifejezetten a jugoszláv légvédelmi állások felderítésére és megsemmisítésére szervezett misszió részesei voltak. Kutatási anyagaink azt is alátámasztják, hogy a jugoszláv rakétásokat az amerikai gép mögött vontatott elektronikus csali sem tudta megtéveszteni, sőt, a pilóta kissé lusta manőverezése azt bizonyítja, hogy talán túlzottan is bízott ebben a védelemben.
Míg a háború után a lelőtt Goldfein szépen emelkedett a ranglétrán, legyőzőinek nem adatott meg ez a jutalom. Dani Zoltánt felettesei nem engedték vezérkari kurzusra azzal, hogy „nem lesz még egy magyar tábornok Jugoszláviában”, több év mellőzöttség után 2004-ben korkedvezménnyel ment nyugdíjba. Bosko Dotlic később maga is állt a szerb nemzeti büszkeség tárgyává vált 250/3-asok élén, majd előírt szolgálati évei leteltével vonult nyugállományba 2008-ban. Dani ezredestől úgy tudjuk, a szerbiai veteránok ma is összegyűlnek egy karlovcici kocsmában, és talán isznak egykori amerikai ellenfelük tiszteletére is.
