Ördögi módon védi Fallúdzsát az Iszlám Állam

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Élő pajzsnak használja a Fallúdzsában rekedt civileket a terrorkalifátus.

Majláth Ronald
2016. 05. 30. 18:35

Egy, a BBC-nek nyilatkozó amerikai, korábban Irakban szolgáló diplomata szerint Hajder Al-Abádi iraki kormányfőt a nyugati tanácsadói is óvják a kapkodástól, inkább a lassú, de biztos offenzíva elvét sulykolják, amit a miniszterelnök, úgy tűnik, meg is fogadott. A mai előrenyomulást számos légi csapás előzte meg, de a tüzérség is kivette a részét az ostromból. Az iraki Hezbollah drónfelvételt is készített a város visszavételéről:

Az orosz Russia Today szerint a dzsihadisták jelenleg úgy próbálják lassítani az iraki erők előrenyomulását, hogy élő pajzsként használják maguk előtt a lakosságot, továbbá kivégzik azokat, akik elmenekülnének vagy megadnák magukat. Ezért a biztonsági erők speciális tervet készítettek, amellyel elkerülhetők a szükségtelen polgári veszteségek.

Ahmad Dzsamal, az iraki külügyminisztérium szóvivője a tévétársaságnak elmondta: jelenleg az IÁ fegyveresei jelentik a legnagyobb veszélyt a polgári lakosságra. Emlékeztetett: a szélsőségesek Fallúdzsában már számos tömeggyilkosságot és emberiesség elleni bűncselekményt hajtottak végre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.