Azonban a diplomáciai befolyásolás önmagában korántsem ad magyarázatot arra, hogy napjainkban a politikusok miért fordulnak olyan gyakran a népszavazás intézményéhez.
A magyarázat ebben az esetben abban keresendő, hogy ma már olyan világban élünk, melyben gyakorlatilag az összes politikai kérdés nemzetközi, különösen igaz ez az Európai Unióra. A pénzügyekkel, a kereskedelemmel, a környezetvédelemmel és a biztonságpolitikával kapcsolatos kérdésekről itt az uniós politikusokkal és bürokratákkal való tárgyalások után döntenek. Így a kormányok számára a népszavazás intézménye kényelmes eszközt jelent, hogy demonstrálják, ők igenis odafigyelnek a választók akaratára, sőt még legitimitást is kapnak a döntéseik.
A cikk szerzője szerint a népszavazási kezdeményezéseket néha cinikusan használják a politikusok, így történt ez Magyarországon is, ahol Orbán Viktor ehhez az eszközhöz nyúlt a menekültek elosztásának kérdésében. Így Angela Merkel német kancellár, aki korábban mindenféle kompromisszumot kizárt, végül elfogadta a B tervet, melynek értelmében végül megállapodtak Törökországgal.
A közvetlen demokrácia cinikus alkalmazása nem fog végül kiábrándultsághoz és bizalmatlansághoz vezetni? – teszi fel a kérdést a lap, melyre megnyugtató választ ad egy egyszerű példával. Skóciában például megfigyelték, hogy a függetlenségről szóló népszavazás előtt kevesebben érdeklődtek a politika iránt, mint utána.
A cikk szerzője ennek fényében leszögezi: a politikusok ugyan cinikusak lehetnek, a népszavazásokat akár a saját érdeküknek megfelelően is használhatják, mindennek mellékhatása már egyáltalán nem lehangoló. Bármit is gondoljunk így a népszavazások eredményéről, a választók érdeklődése dicséretes hatás, amit mindenkinek üdvözölnie kellene.
