Kétezer-ötszáz frankot kapna minden svájci havonta, így minden hajléktalan, munkanélküli, gyesen lévő anyuka és milliárdos üzletember is, mégpedig az esélyegyenlőség jegyében. Még a gyerekek után is járna 625 frank havonta. A népszavazás százezer kezdeményezője szerint a havi állami apanázs segítség volna karrierváltás és egyéb átmeneti nehézségek idején, de vigaszdíjként szolgálna annak is, akinek a munkája az egyre nagyobb teret nyerő ipari automatizálás miatt válik feleslegessé. A hét végén urnák elé járuló emberek öt kérdéssel is találkoznak, ezek közül a menekültügyi eljárás gyorsítása és a feltétel nélküli bér témája számíthat a legnagyobb érdeklődésre.
Három év alatt immár negyedszer szavaznak a svájciak órabért, fizetést és adókedvezményeket érintő kérdésben, jeleként annak, hogy az embereket érzékenyen érinti mindenfajta munkaerő-piaci változás, így a gazdagok és a szegények közötti olló tágabbra nyitása is. A szakszervezetek azzal érvelnek, hogy a két nagy szomszédhoz, Németországhoz és Franciaországhoz hasonlóan végre be kellene vezetni a garantált minimálbért, mivel a nagyvárosok még a szegényebb svájciak számára is rettentő drágák. A kormány azonban nem támogatja az ötletet, mivel az szerintük fenntarthatatlan, morálisan romboló hatású, ráadásul áremelkedéshez és elbocsátásokhoz vezetne. Az előzetes felmérések is azt mutatják, hogy az emberek több mint kétharmada nem tartja jó ötletnek az ingyenpénzt, amelyet sokan egy marxista álom megvalósítási kísérletének tartanak.
Az alpesi országban nem ritkaság, hogy pénzösszegekről népszavazás dönt: 2013-ban megszavazták az emberek a vállalati bónuszok további szigorítását, viszont aztán leszavazták azt a tervezetet, amely a legmagasabb és a legalacsonyabb fizetés között csak legfeljebb 12-szeres eltérést engedett volna meg.
Mint arra szakértők rámutattak, a pénztárcát érintő rengeteg referendum annak a jele, hogy a legendás, évszázadokra visszatekintő svájci össztársadalmi egyetértés munkavállaló és munkaadó között már tényleg a múlté. Legelőször az ország szimbólumaként működő Swissair légitársaság 2002-es csődje mutatta meg, hogy vége a békés gyarapodás korszakának, ám még inkább a 2008-as, a svájci bankok brutális veszteségeit okozó pénzügyi válság tette egyértelművé, hogy a kis ország sem tudja mentesíteni magát a világban lezajló változásoktól. Mindezek hátterében annál inkább szemet szúrtak a pénzügyi és a gyógyszerészeti cégek vezetői által felmarkolt csillagászati fizetések és indokolatlan bónuszok.
