A kikötői rendőrség szóvivője, Nikosz Langadianosz a francia AFP hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a bajbajutottak száma több százra tehető. „Sokan eshettek a tengerbe, a térséget átszelő hajók mentőbójákat bocsátottak vízre és a migránsok megmentésére siettek” – tette hozzá.
Később a görög hatóságok közölték: legkevesebb négy ember holttestét emelték ki, 340 embert viszont sikerült élve kimenteni pénteken a kora délutáni órákig a Kréta közelében elsüllyedt hajóról – írja az MTI.
Nikosz Langadianosz később azt mondta: továbbra sem világos, pontosan hányan tartózkodtak a fedélzeten. „Azt hallottuk, hogy négyszázan vagy ötszázan lehettek a hajón, de nem tudjuk megerősíteni ezt a számot” – tette hozzá. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) közlése azonban arról szólt, hogy a szerencsétlenül járt hajó legkevesebb hétszáz utassal tartott Afrikából Európa felé. A mentőakcióban a térségben tartózkodó öt hajó, két görög járőrhajó, egy katonai repülőgép és a görög parti őrség három helikoptere vesz részt.
Az IOM bejelentése szerint az egyiptomi Alexandriából indult a 25 méter hosszú hajó, amely Krétától 75 mérföldre délre, nemzetközi vizeken került bajba. Azt még nem tudni pontosan, hogy utasai milyen nemzetiségűek voltak.
A görög hatóságok szerint a jármű Olaszországba tartott. A görög média tájékoztatása szerint a hajóról érkező első segélyhívás az olasz parti őrséghez futott be, ők értesítették görög kollégáikat.
A Líbiától és Egyiptomtól északra fekvő görög szigetre szerdán 113, többségében afgán migráns érkezett. A menekültválság kezdete óta első alkalommal fordult elő, hogy Krétán migránsok száznál is nagyobb számú csoportja szállt partra.
Líbia partjainál eközben több mint száz migráns holttestét emelték ki a tengerből.