Az elkövető egy tizenhét éves afgán fiú volt, aki szülők nélkül érkezett menekültként Németországba: először a katolikus Kolping-házban lakott, majd két hete egy családhoz került Würzburg mellé. Gyakornoki állást kapott egy helyi pékségben, és jó esélye volt arra, hogy pékké képezzék ki. Közben a helyi sportegyesületben játszott. Azaz a Willkommenskultur egyik sikertörténete is lehetett volna: fiatal, érdeklődő, dolgozni akar, kiválóan integrálódott. A család szerint gyorsan tanulta a német nyelvet, egy nyugdíjas ismerője „szimpatikus, barátságos, nyílt fiatalembernek” írta le.
Hétfő este a szimpatikus, nyílt fiatalember azt mondta az őt vendégül látó családnak, hogy hosszabb biciklitúrára megy, este talán nem jön haza. Kilenc előtt valamennyivel szállt fel a Würzburgba tartó regionális vonatra. 21.18-kor kellett volna a vonatnak megérkeznie a würzburgi főpályaudvarra, de a fiú már felszállása után azonnal késsel és baltával támadt az utasokra, köztük kínai turistákra. Az egyik utas azonnal meghúzta a vészféket, az afgán fiú kiugrott a vonatból, de a gyorsan helyszínre érkezett rendőrség menekülés közben lelőtte.
A német Zöldek radikális, „hatvannyolcas” szárnyához tartozó egyik politikusának, Renate Künastnak a tragédia kapcsán rögtön az jutott eszébe, hogy a rendőröket bírálja, amiért halálosan meglőtték a támadót. A rendőr-szakszervezet elnöke durva stílusban üzent vissza a zöld politikusnőnek („nincs szükségünk szaros okoskodásra”), a bajor belügyminiszter, Joachim Hermann pedig demonstratívan köszönetet mondott a rendőröknek.
Az Iszlám Állam azonnal „katonájaként” ismerte el a fiút, akinek búcsúlevelét is megtalálták: ebben az afgán fiú, akinek egyik afgán barátját pár napja ölték meg szülőhazájában, a „hitetleneken” akart bosszút állni.
Németországot sokkolta a würzburgi támadás. A neokonzervatív Die Welt napilap egyenesen azt írta: ilyen a második világháború óta nem történt. A lap nem csupán arra utalt, hogy a második világháború óta idegen hadsereg nem követett el támadást német földön – de arra is, hogy a német emberek mindennapjait ugyanúgy áthathatja a félelem, mint a második világháború légitámadásai idején. „Akkor a légitámadások érhettek bárkit. A következmény fanatikus túlélési ösztön volt, amely az állandó félelemből született” – írta a Die Welt.
A Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) vezetője szerint a würzburgi támadás azt bizonyítja, hogy az Iszlám Állam propagandája Németországban, a befogadott menekültek között is hat. A szalafista mozgalom – amelyet alkotmányellenes tevékenysége miatt évek óta megfigyel a német állambiztonság – már tavaly ősszel közzé tette, miként kell „katonákat” toborozni a menekültek között. Például segítséget kell nekik nyújtani a német hétköznapokban, társaságot kell biztosítani nekik az idegen közegben, és hasonlók. Hogy az afgán fiatalember valóban azonosult az Iszlám Állammal (IÁ), az is bizonyítja, hogy egy saját készítésű IÁ-zászlót találtak a szobájában a rendőrök.
A német közéletben ismét beindult a vita a Willkommenskulturról és a merkeli menekültpolitikáról. A bajor CSU szerint radikálisan csökkenteni kell a menekültek számát, de a CSU kritikái sokak szemében hiteltelenek, mert a párt a berlini nagykoalíció részeként a merkeli politikát képviseli. A bajor miniszterelnök még az Alkotmánybíróság előtt is egykoron meg akarta támadni „az állam veszélyeztetése” miatt Angela Merkelt, ám a CSU általában csak szavakban ellenzéki.
A Willkommenskultur körül azonban nagy a zűrzavar a német pártok között, és Merkelnek sikerült úgy átvenni egy eredetileg balos-zöld követelést – mármint a multikulturalizmust –, hogy a CDU-t mégsem hagyják ott dühösen a konzervatív szavazói. Szorult helyzetben inkább a baloldal van: a szocdemek a CDU juniorpartnereként, a zöldek és a kommunisták (Die Linke) pedig gyakorlatilag ellenzékből támogatják Merkel menekültpolitikáját.
Merkel igen ügyesen elvette a baloldali pártok számos témáját, így a mostani menekültpolitikájához is kényszeredetten tapsolniuk kell a baloldali pártoknak. Merkel egyetlen ellenzékeként így tényleg az Alternatíva Németországnak (AfD) párt jelenhet meg, amely egyrészről felfogja a CDU-ból kiábrándult kisszámú konzervatív protestszavazót, másrészről a menekülttéma negatív szociális hatásaira figyelmeztetve számos szocdem és kommunista szavazót szólít meg. A würzburgi eset nagy nyertese is az AfD lehet: a párt az elmúlt időkben inkább botrányaival került a hírekbe (például a párt társelnöke kilépett saját frakciójából a stuttgarti parlamentben), de a würzburgi késelés után minden bizonnyal újra megindul felfelé a népszerűségi listán.
A kölni események óta azonban a német közvélemény és média egésze is sokkal kritikusabb. Valamennyi német párton belül is vannak kritikus hangok – még ha a fő kritikát az AfD is viszi –, amelyek a Willkommenskultur árnyoldalaira figyelmeztetnek. Különösen a jelenleg parlamenten kívüli polgári liberálisok (FDP) próbálnak rástartolni a témára: az FDP elnöke, Christian Lindner szerint a menekülteket csak meghatározott időre szabadna felvenni állásba, és a humanizmus mellett a német gazdaság érdekeit kéne figyelembe venni a menekültpolitika alakításában.
A liberalizmus persze Németországban – ahogy Európa legtöbb országában – a kezdettől szkeptikus volt a menekültek korlátlan befogadása kapcsán, meglepőbbek ezért a kritikus hangok a Zöldeknél. A párt vezette be a nyolcvanas években a multikulturalizmus fogalmát, és Németországot tudatosan bevándorló országgá akarta tenni. Ahogy azonban Angela Merkel öt éve az atomellenességet nyúlta le a Zöldektől, most a multikulturalizmust vette át. Ha a zöldpárt hű marad az elveihez, akkor teljes mellszélességgel kéne a kormány menekültpolitikáját támogatni. Ez azonban sohasem szokott jól állni egy ellenzéki pártnak.
Akik a Zöldek közül érzékelik e veszélyt, gyakorlatilag nem tehetnek mást, mint jobbról előzik a berlini kormányt: a Zöldek fiatalabb, polgáribb generációjának néhány tagja is kritizálta ezért már a merkeli menekültpolitikát. Például Boris Palmer, a gazdag és polgári Tübingen zöld polgármestere arról beszélt nemrég, hogy joggal féltik az emberek „a szőke lányaikat” az „araboktól”. Persze a zöld mainstream azonnal felhorkant, és Palmert saját párttársai nácizták le nyilatkozataiért.
Amikor azonban a Zöldek összevesznek a merkeli politikán, Merkel nyer.
Hasonló a helyzet a másik baloldali ellenzéki pártnál, a kommunista Baloldalnál (Die Linke). A párt aggódva figyeli, ahogy szavazói folyamatosan vándorolnak át az AfD-hez, amely sikeresen élezi a feszültséget a szegény németek és a szintén szociális támogatásokra szoruló bevándorlók között. A Die Linke pontosan tudja, hogy számos szavazója munkanélküli, a társadalom legalján él, és számukra nem éppen meggyőzőek a mindenféle emberi jogi érvek, ha életkörülményeikről van szó. Sahra Wagenknecht, a párt leninista frakcióvezetője éppen ezért enged meg magának menekültellenes kiszólásokat is: ő ugyanis baloldali populizmussal akar az AfD jobboldali populizmusára válaszolni. De ilyenkor párttársai hurrogják le őt. Azaz Merkel a Die Linkét is sikeresen megosztotta.
Balról nem mernek kritizálni
Merkel menekültpolitikáját amúgy éppen baloldali irányból lehetne leginkább kritizálni, rámutatva arra, hogy a menekültek szociális támogatásaival Németországban a szegények járnak rosszul. Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter ugyanis nem hajlandó növelni a szociális kiadásokat, azaz ugyanazon a „szociális tortán” kellene menekültnek és a német szegénynek is osztoznia.
Az AfD erre azonnal rárepült, és sikeresen hangolja az embereket éppen a legszegényebbek között a menekültek ellen. Éppen ezért vetette fel Sigmar Gabriel szocdem elnök, hogy a menekültek megsegélyezése mellett egy önálló szociális alapot kéne létrehozni a német szegények plusztámogatására. Különben ugyanis az alsóbb osztályokban etnikai konfliktusok alakulnak ki. Schäuble azonnal lesöpörte az ötletet, és az SPD csendben meghunyászkodott. Nem csoda hát, ha az elvtársakra már a németek kevesebb mint húsz százaléka szavazna csak.
Miközben az SPD népszerűsége zuhan, a Zöldek témájukat vesztették, és a kommunisták szavazói nagy arányban vándorolnak át a szociális feszültségeket etnikai alapon tematizáló AfD-hez, a CDU elsősége töretlen, és igazából – legalábbis Németországban – Merkel népszerűségét se tépázta meg az elmúlt egy év. Ha most lennének a választások, a baloldalnak együtt se lenne esélye győzni, míg Merkel bőven válogathatna a koalíciós partnerek között.
Mi Merkel sikerének a titka? Mint fentebb írtuk: ügyesen taktikázik. Merkel ügyel arra, hogy a párt hagyományos konzervatív bázisát ne veszítse el – az ő megszólításukra megvannak az „ügyeletes konzervatívok” a CDU-n belül, akik szelepként működnek –, de közben a CDU-t olyannyira kinyitotta a baloldali témák (zöldenergia, multikulturalizmus, menekültpolitika, stb.) felé, hogy a baloldal szó szerint köpni-nyelni nem tud.
Merkel menekültpolitikájának szociális (árny)oldalát a baloldal – félve az idegenellenesség jelzőjétől – nem meri felvetni: azaz az egyetlen olyan területen, ahol Merkelt balról sikeresen lehetne kritizálni, ott a jobboldali-populista AfD hasít.
