Már Amerikát is belekeverték a krími akciókba

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az oroszok a félsziget védelmét tervezgetik.

MTI
2016. 08. 11. 16:31

Szerhij Akszjonov, a Krími Köztársaság vezetője szerint a tervezett terrorakciók mögött az amerikai külügyminisztérium áll, mert az ukrán tisztségviselőknek maguktól nem lenne merszük ilyen lépéseket tenni. Akszjonov a Rosszija 24 orosz állami hírcsatornának nyilatkozva kijelentette, hogy Kijev most már Ukrajna határain kívül is be akarja vetni azt a terrort, amelyet eddig a saját polgárai ellen alkalmazott.

A krími vezető javasolta, hogy a diverzánsokkal ugyanúgy járjanak el, ahogy „a földművesek a varjakkal”: öljék meg, és a határ mentén akasszák ki őket, hogy a többieket elriasszák.

Az orosz Fekete-tengeri Flotta csütörtökön bejelentette, hogy háromnapos gyakorlatba kezdett, amelyen a víz alatti diverzánsok elhárítására képezik ki a tengerészeket.

Petro Porosenko ukrán elnök a legmagasabb harckészültségi fokozatot rendelte el csütörtökön a Krím és a szakadárok uralta Donyec-medencei területek közelében állomásoztatott összes ukrán katonai egységnél, miután Moszkva azzal vádolta Kijevet, hogy diverzáns tevékenységet folytatott a Krím félszigeten.

Emellett a kijevi vezérkar szóvivője közölte: Ukrajna előre bejelentett hadgyakorlatba kezdett szerdától az ország déli részén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.