„A menekültkvóták ügye halott”

Legalábbis Robert Fico szlovák és Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök szerint.

MTI
2016. 09. 18. 12:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Igen, politikailag ez a téma már nincs napirenden” – jelentette ki a szlovák kormányfő a cseh televízió vasárnapi politikai vitaműsorában, a riporter kérdésére válaszolva. Emlékeztetett, hogy a kötelező kvóták témája már az Európai Tanács két legutóbbi ülésén sem volt napirenden. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy a kötelező kvótákról hozott belügyminiszteri szintű uniós döntést eddig senki nem helyezte hatályon kívül.

„Meggyőződésem, hogy a kvóták halottak” – válaszolta ugyanerre a kérdésre Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök. Úgy vélte, hogy a kötelező kvótákról szóló határozat ma már csak „adminisztratív probléma”.

Fico és Sobotka egybehangzóan azt is hangsúlyozta, hogy az EU vezető politikai testülete, az Európai Tanács a kötelező kvótákról soha nem hozott döntést.

Cáfolták Orbánék üzenetét

Ismert, hogy a magyar kormány azt állította, hogy már döntés született egy korlátok nélküli kvótáról. Ugyanakkor Brüsszel ezt is cáfolta a Magyar Nemzetnek, ahogyan azt is, hogy egy városnyi illegális bevándorlót Magyarországra telepítenének.

„Nincs semmi értelme olyasmiről vitatkozni, amiben sosem fogunk tudni megegyezni” – szögezte le Bohuslav Sobotka.

A pozsonyi EU-csúcstalálkozó „informális fórum volt, amelynek nem volt célja konkrét ügyekben döntéseket hozni” – hangsúlyozta Robert Fico, amikor a cseh műsorvezető azt firtatta, mit szól ahhoz, hogy az olasz és a magyar kormányfő is bírálatokat fogalmazott meg a csúcstalálkozó eredményével kapcsolatban.

A megismételt kérdésre adott válaszaiban Fico mindig csak Renzivel foglalkozott, akit „nem egészen ért”, de Orbán Viktor nyilatkozatát nem kommentálta.

Fico megismételte korábbi véleményét, miszerint a pozsonyi EU-csúcstalálkozó „rendkívül fontos volt”, és az eredmény megfelel a fórum iránti általános várakozásoknak.

„A csúcstalálkozó legfőbb üzenete az, hogy nem nyitunk meg olyan témákat, amelyek megosztanák a tagállamokat és amelyekről előre tudjuk, hogy nem fogunk megegyezni” – húzta alá.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.