„Azt szeretném, hogy a kratom-közösség tudjon róla: halljuk a hangjukat. A célunk, hogy biztosan elérhetővé tegyük a kratomot mindannyiuk számára.” Ha egy civil szervezettől, jogvédőtől erednének a fenti mondatok, sok csodálkoznivalónk éppen nem lenne. A fejünket akkor kaphatjuk fel igazán, amikor kiderül: az idézet az amerikai Kábítószer–ellenes Hivatal (DEA) szóvivőjétől, Melvin Pattersontól származik. Főként meglepődhetünk, ha tudjuk, a szervezet eredetileg a drog betiltásáról döntött.
Nem sokat tudhattunk eddig a kratomról: sem a kikapcsolódásra történő, sem az orvosi felhasználásáról. A megnövekedett fogyasztást tapasztalva a DEA két évre a betiltás mellett döntött, eközben viszont információt gyűjt arról, miként működik valójában a szer.
Annyi ismert, hogy rengeteg beteg a kratomtól reméli fájdalmai enyhítését. Az opioid fájdalomcsillapítók és a heroin használata évente tízezrek életét követelte az Egyesült Államokban, így érthető, hogy az elviselhetetlen fájdalmakat átélők más készítményeket kerestek. A kratom alkalmasnak is tűnt: bár még mindig rengeteg kutatásra lenne szükség, de az látszik, a szer kevesebb halálos kockázatot rejt magában az opioidoknál (természetes, félszintetikus és szintetikus vegyületek, amelyek a morfinhoz hasonlóan a szervezet opioid receptorain hatnak – a szerk.). A DEA szerint mindenesetre továbbra sem tudni eleget ahhoz, hogy engedélyezzék a kratom széles körű terjesztését. Ugyanakkor az tagadhatatlan: akik évekig használták a szert, a megvonással ismét elviselhetetlen fájdalmakat kellett átéljenek, ezért illegálisan kényszerültek kratomot vásárolni, vagy olyan még veszélyesebb szerekhez fordultak, mint amilyenek az opioid fájdalomcsillapítók.
A kratom leginkább Délkelet-Ázsiában ismert, új drognak pedig éppen nem nevezhető: évszázadok óta használják. A Vox.com cikke szerint pedig éppolyan energiabombaként hasznosították, mint a kávét vagy a kokacserjét világszerte.
A Transznacionális Intézet (TI) 2011-ben jelentette még: a kratom használata hagyománynak tekinthető például Thaiföld déli részén, és egyes körzetekben a férfiak több mint 70 százaléka rendszeresen fogyasztja. Különböző informális társasági rendezvényeken, ünnepeken is kratomoznak, és megannyi thaiföldi számára ez nagyjából egyenértékű a kávéivással. Fontos azért hozzátenni azt is: a thaiföldi kormány már évekkel ezelőtt hadat üzent a kratomfogyasztásnak, és 1979 óta kábítószerlistán van a szer az országban. A kratom az alkoholfogyasztást elutasító muszlim lakosság körében különösen népszerűvé vált a Drogriporter szerint.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!