„Ez elfogadhatatlan” – mondta Jean-Claude Juncker

A tagországoknak szolidáris alapon kell részt venniük a menekültválság megoldásában.

MTI
2016. 09. 22. 18:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jean-Claude Juncker hangsúlyozta, a migrációs krízis megoldása érdekében minden támogatást meg kell adni Olaszországnak és Görögországnak, amelyek menekültek ezreit mentik meg naponta. Segítséget kell nyújtani azoknak a frontországoknak, amelyek befogadják, szállást adnak és élelmezik a menekülteket.

A rájuk nehezedő nyomás csökkentése érdekében fontos, hogy szolidáris alapon történjen a menekültek áthelyezésében való részvétel – mondta.

Kiemelte, vannak országok, amelyek nem kívánnak részt venni az áthelyezés rendszerében, és arra hivatkozva utasítják el a befogadást, hogy katolikus ország lévén nincs hely a muzulmánok számára.

„Ez elfogadhatatlan” – jelentette ki az elnök. „Előbb az emberélet, és csak utána a vallás, nem lehet fordítva” – húzta alá.

El kell érni, hogy a háborúk, az erőszak és a kínzások elől menekülők számára helyet biztosítsanak az uniós tagországok – hangsúlyozta Juncker.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.